Pintes Gábor: A nevelési jellegű problémákra való felkészültség – a tanárképzés szempontjából

A múlt század kilencvenes éveinek elején végbement jelentős társadalmi és politikai változások értelemszerűen nyomot hagytak az oktatásügy és „nevelésügy” területén is. Nem hinném, hogy titkot árulok el azzal, hogy az akkor döntéshozatali lehetőséggel (tehát hatalommal) rendelkező szakemberek komoly változások eljövetelét jósolták és várták az elkövetkező időkre. Olyan változásokat, melyek egyrészt maguktól értetődőek voltak (vagyis a fent említett trendekből következtek), másrészt viszont a nevelés és oktatásügy modernségét és hatékonyságát voltak (lettek volna) hivatottak biztosítani. A valamivel több, mint negyed évszázad távlatából viszont azt kell konstatálnom, hogy ez a nehéz, sokszor zavaros és bonyolult időszak a ki nem használt és elmulasztott lehetőségek időszaka is volt. Nem kevésbé jellemzi az elmúlt 20-25 évet az sem, hogy megkérdőjelezhető: most, 2016-ban jobb és hatékonyabb-e a nevelési-oktatási rendszerünk, mint egy emberöltővel ezelőtt. Széleskörű elemzésre, természetesen, eme tanulmányban nem vállalkozhatom. Figyelmemet ezért csak a globális probléma egyik fragmentumára, részegységére összpontosítom. Pontosabban arra, hogy miként, milyen mértékben készíti fel a felsőfokú tanárképzés a leendő pedagógusokat azokra a problémákra, melyeket nevelési jellegű problémáknak nevezhetünk.

Mi a nevelési jellegű probléma?

Az a tény, hogy nevelési jellegű problémák kísérik végig a ma pedagógusának, diákjának, szülőjének mindennapjait, azt hiszem, nem kérdés. Problémából, ugyebár, van elég. Ha az iskolai környezetet vesszük kiindulási alapnak, részemről két alapvető problémáról beszélhetünk: nevelési és oktatási jellegűről. A két csoport nem választható szigorúan el egymástól, de mégis vannak olyan jegyeik és jellemzőik, melyek alapján el tudjuk őket különíteni.
Elsősorban azt kell tudatosítanunk, hogy egyetlen probléma sem nevezhető csak a tanár, a diák vagy a szülő problémájának. Ha felmerül, kialakul egy probléma, az mindazok „tulajdona”, akik valamiképpen érintettek azon pedagógiai szituáció kimenetelében. A probléma ezért leggyakrabban mindenkié. Az oktatási jellegű problémák könnyebben behatárolhatóak és kapcsolhatóak az oktatás folyamatához, esetleg valamely konkrét tantárgyhoz és a tanítási órákhoz. A nevelési jellegű problémák viszont megjelennek a tanítási órán és azon kívül is. Nem köthetők konkrét tantárgyhoz, tananyaghoz, ezért sokkal mélyebben gyökereznek és bonyolultabbak is. Leggyakoribb megnyilvánulásuk az egyén viselkedésében (tanár, diák, szülő) és az azt szabályzó mechanizmusokban (motívumok, értékek, értékrendszerek, attitűdök stb.) keresendő. Kissé visszakanyarodván a bevezetőben elhangzottakhoz, a kilencvenes évek elején lezajlott változások egyik legmarkánsabb jellemzője az volt, hogy az iskolák szépen-lassan (esetleg nagyon is gyorsan) lemondtak arról a kompetenciájukról, melyet nevelési kompetenciának, hatáskörnek nevezünk. Érdekes, mert még az iskolák mint intézmények megnevezésében is benne foglaltatik, hogy „nevelési-oktatási” intézmény. Nem telt el túl sok idő, és az iskolák csak az „oktatási” intézményből kértek. Ez egy nagyon konkrét, valós és komoly probléma. Néhány sorral feljebb megjegyeztem, hogy a probléma nemcsak egy valakié. Így van ez ebben az esetben is. Az iskola és az azt alkotó tanári karok „építették le” szép lassan a nevelési kompetenciát. Ennek okát azonban nem csak az ő térfelükön kell keresni. Volt diákként, jelenkori pedagógusként és szülőként is ki merem jelenteni, hogy ez amolyan válaszlépés, reakció lehetett az iskolák részéről, mellyel reagáltak mindazon megváltozott követelményekre, elvárásokra, melyekkel az új helyzetben találták szemben magukat. Azt, hogy mindez szerencsés és jó lépés volt-e, szintén bátorkodom kétségbe vonni.

Miért kell foglalkoznunk a nevelési jellegű problémákkal?

Visszatérve az alapproblémához: nevelési jellegű problémák voltak, vannak és valószínűleg a jövőben is lesznek. Az iskola falain belül és kívül is. S pont ez adja leginkább a vizsgált probléma bonyolultságát. Sok a helyszín, sok a személy és sok az egyéb tényező, melyek okolhatók a problémák kialakulásáért, alakulásukért, végkimenetelükért.
Szinte évente ismétlődő, de annál komolyabb tapasztalatként élem meg a leendő pedagógusok spontán megnyilatkozását arról, hogy milyen elképzelésük, elvárásuk van azon pálya iránt, melyhez köthető tanulmányaikat éppen akkor kezdik. A válaszokat úgy általánosíthatom, hogy az esetek jelentős hányadában a jövő tanárai, pedagógusai leginkább jó szakosok szeretnének lenni. Ezt az előzetes elképzelésüket (prekoncepció) támasztja alá az a konkrét tanulmányi program is, mely alapján az egyes (tanár)képzések megvalósulnak. A tanulmányi programok összetételéhez viszont még visszatérek. Ezzel szemben viszont sok, tanulmányát éppen csak elkezdő hallgatónál már-már sokkoló hírként hat azon hosszantartó kutatások eredményének közzététele, melyek a pályakezdő és a tapasztalt pedagógusok problémáit vizsgálják. Csak néhány adat:
» a kezdő tanárok leggyakoribb problémái:
1. osztályon belüli fegyelmezés – F 85
2. diákok motivációja – F 50
4. szülőkkel való együttműködés – F 36
» A tapasztalt tanárok leggyakoribb problémái – melyekre nem voltak adekvát módon felkészítve:
1. váratlan (nevelési és oktatási) helyzetek kezelése – 93%
2. szülőkkel való együttműködés – 86%
3. fegyelmezési problémák – 83%.

A sort tovább is folytathatnám, de nem teszem. Az eredmények nagyon sok hasonlóságot mutatnak – földrajzi fekvéstől és kulturális determinációtól függetlenül. Tulajdonképpen mindegyik feltüntetett probléma tantárgyon felüli, azaz nem köthető konkrét tartalomhoz. Vagyis nem kapcsolódik a „szakhoz”, melyet a leendő pedagógus leginkább mérvadónak, fontosnak, lényegesnek tart.

(…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXIV/1. (szeptemberi) számában jelent meg

kép: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .