Galambos Barbara: Az érzelmi intelligencia fejlesztésének lehetőségei kisiskolás korban

Az érzelemkifejezés, érzelemszabályozás és az érzelmek megértésének képessége egyrészt velünk született adottság, másrészt tanult összetevőkből áll. Azzal a késztetéssel születünk mindnyájan, hogy a hozzánk legközelebbi személyek által éljük meg a világot. A legfontosabb szerepet a gyermek érzelmeinek megalapozásában a család játssza. A későbbi intézményes nevelés már csak a meglévő alapokra építhet. (Kádár, 2012a, 218, 231-232)

A szülő feladatai
Kádár Annamária szavaival élve „az érzelmi intelligencia kialakulása elsősorban a megfelelő érzelmi visszajelzések függvénye.” (Kádár, 2012a, 219) Az érzelmi melegséget, biztonságot adó kapcsolatot elsősorban a szülő által tapasztalhatjuk meg igazán. A szülőhöz való kötődés, a szülő visszajelzéseinek minősége vagy hiánya határozza meg későbbi egészségi állapotunkat, társas viszonyainkat, párkapcsolatunkat, önbizalmunkat, érzelemkifejezési képességünket. (Kádár, 2012a, 232) Az érzelmi minták természetesen először az anya-gyermek kontextusban fejlődnek ki. Az anya-gyermek kapcsolat legfontosabb jellemzői a közelség, a biztonságos menedék, a biztonságos bázis keresése, a szeparáció elleni tiltakozás. (N. Kollár – Szabó, 2004, 101-102) A szülő intenzív odafigyelése a gyermek valódi érzéseire, szükségleteire megteremti a biztonságos kötődés bázisát, és egyben megalapozza az érzelmi intelligencia kialakulását. (Kádár, 2012a, 233)
A szülőnek fontos feladata gyermeke érzelmi intelligenciájának fejlesztése, illetve ennek elősegítése. Ennek érdekében azonban elsősorban a szülőnek kell megtanulnia saját érzelmei, gondolatai kifejezését, és felelősséget vállalnia értük. Néhány fontos szempontra kell fókuszálnia. Elsősorban meg kell tanulnia egyes szám első személyben fogalmazni. Nem szabad kizárnia negatív érzéseit sem, viszont kerülnie kell a negatív kritikát és a kioktatást. Meg kell azonban tanulnia nemet mondani, előnyben részesíteni az asszertív kommunikációt. Jó, ha a szülő beszél gyermekének saját érzéseiről, és segít a gyermeknek is megnevezni érzéseit, valamint dicsérettel értékelni, ha a gyermek megnevezi saját pozitív, illetve negatív érzéseit. A szülőnek segítenie kell a gyermeknek elviselni a sikertelenséget, meg kell mutatnia, hogyan kezelheti agresszió nélkül negatív érzelmeit. A gyermek még egocentrikusan gondolkodik, nem várhatunk el tőle olyat, amit életkori sajátosságai nem tesznek lehetővé, de nagyon fontos, hogy sose utasítsuk el vagy bagatellizáljuk a gyermek érzelmeit. Az érzelmi kompetencia leginkább személyes történeteken, pillanatnyi eseményeken keresztül, filmek, mesék, illetve könyvek megbeszélésével fejleszthető. (Kádár, 2012a, 247-249)
Faber és Mazlish Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje (Faber–Mazlish, 2004) című könyvében arra helyezi a hangsúlyt, hogy a szülő segítse a gyermekét érzelmei feldolgozásában. Fontos, hogy a szülő figyelmesen hallgassa meg gyermekét, és néhány együttérző szó kíséretében fogadja el érzéseit. (Faber–Mazlish, 2004, 19)
Thomas Gordon módszere utat kínál a szülőnek többek között ahhoz, miként kommunikálhat gyermekével az elfogadás nyelvén, hogyan fordulhat gyermekéhez értő figyelemmel, valamint miként lehet kezelni a szülő-gyerek konfliktusokat. Hatékony megoldásként a „te-üzenetek” „én-üzenetekké” való formázását ajánlja. Ez annyiban nyilvánul meg, hogy a „te-üzeneteknél” mindig „te” az alany: „Azonnal abbahagyod!”, „Soha ne tegyél ilyet!”. Az „én-üzeneteknél” viszont „én” lesz az alany, ami segít a gyermekkel megértetni azt, hogy milyen érzést okoz a szülőben a viselkedése: „Nehéz úgy főznöm, hogy kerülgetnem kell a földön lévő tárgyakat.” (Gordon, 1998, 100-101)
Az érzelmi biztonság megalapozásához fontos elsajátítani az értő hallgatást is, valamint elengedhetetlen a megfelelő határok megszabása is a fegyelmezésben, tehát kijelölni azt, ami tilos, viszont meghatározni azt, amit lehet helyette. Az érzéseket nem lehet és nem is szabad tiltani. A szülőknek joguk van bűntudat nélkül dühösnek lenni, joguk van kifejezni a haragjukat, természetesen kerülve a gyermek megszégyenítését, hiszen ezáltal azt is sugallják a gyermeknek, hogy nem közömbösek cselekedetei iránt, valamint meg lehet tanulni bánni negatív érzéseikkel. Kerüljük viszont a másokkal való összehasonlítgatást, hiszen ezzel a gyermekben a megszégyenülés, elégtelenség érzését keltjük. (Kádár, 2012a, 250-252)

A tanárok feladatai
Daniel Goleman már a kilencvenes években felismerte, hogy a gyermekek érzelmi készségei hiányosságokra utalnak. Aggasztó tény, hogy a gyerekeknél egyre szélesebb körben jelenik meg a visszahúzódás, a társas kapcsolatalakítás problémái, a szorongás és a depresszió, a figyelem és gondolkodás hiányosságai, valamint a bűnözés és az agresszió. (Goleman, 1995, 345-347) Ronald Kessler, a Michigani Egyetem szociológusa felismerte, hogy hasonló problémák esetén még az életút kezdetén szükséges beavatkozni, tehát időben észre kell venni a problémát és kezelni kell, mivel a hiányos érzelmi készségekkel rendelkező kisiskolás gyermekből később könnyen válhat agresszív drogfogyasztó vagy börtönviselt bűnöző. Az optimális megelőzés érdekében az érzelmi intelligencia komponenseit érdemes megcélozni, így többek között olyan kulcsfontosságú érzelmi készségek igényelnek fejlesztést, mint az önmegfigyelés, az érzelmek azonosítása, kifejezése és rendezése, az indulati kontroll és a vágyteljesítés késleltetése, a stressz és a szorongás kezelése. (Goleman, 1995, 378-381)
Az érzelmi életre való nevelés tehát egyfajta prevencióként, megelőzésként is szolgál. Óriási felelősség hárul e tekintetben a tanárokra, hiszen a családi élet számtalan gyermeket bocsát ki az életbe a megfelelő érzelmi és társas kompetenciák alapjai nélkül. (Goleman, 1995, 413)

Megjelent a Katedra folyóirat XXIV/3. (novemberi) számában

fotó: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .