Mi az Új Szóval tanultunk

Szlovákia legnagyobb példányszámú napilapja, az Új Szó évente több alkalommal, változó tematikával meghirdeti a Tanuljunk az Új Szóval elnevezésű projektet. Ezen projekt keretében az alapiskola felső tagozatos tanulói bővíthetik tudásukat az újság segítségével, s ehhez minden esetben szépen kidolgozott munkafüzet is járul. Minden egyes tematika feldolgozására egy hónap áll rendelkezésre, s ezen idő alatt a résztvevő iskolák ingyenesen kapják az újságot.
Iskolánk, az Ógyallán található speciális iskola a tanév elején két témába szeretett volna bekapcsolódni, mégpedig a 6. évfolyam számára meghirdetett Szlovákia lakossága, települései, valamint a 7-8. évfolyam Természetvédelem és turisztika témakörökbe. Szeptember végén küldtük el a jelentkezést.
Október közepén aztán nagy volt az öröm, megtudtuk, hogy mind a két projektbe bekapcsolódhat az iskola, a napilap szerkesztősége pedig postázta számunkra a munkafüzeteket. Az első újságot október 17-én kaptuk meg, s onnantól napi rendszerességgel egészen november 18-ig érkezett a napilap.

2

Az igényes kivitelezésű munkafüzeteket örömmel forgatta minden nebuló. Az első „tanuljunk napon“ mindenki megismerkedett a tartalommal, a pedagógusok ismertették a teendőket. A 6. osztály tanulói külön füzetet is nyitottak, ebbe gyűjtötték a számukra érdekes cikkeket a napilapból. Nemcsak földrajzon, hanem etikán, polgári nevelésen, sőt munkára nevelésen is forgatták a lapot. Jobbnál-jobb ötleteket merítettek a  Hobbi mellékletből, Egészség magazinból, Kertészeti tanácsokból, vagy akár az Ízvilág köréből. Hangosan felolvastak egy-egy cikket, írás órán részeket másoltak a füzetbe. Etika órán hosszasan beszélgettek a betegségmegelőzésről, helyes táplálkozásról. Földrajzi tanulmányok keretén belül Magyarország térképét tanulmányozták, ami mellékletként jelent meg az újságban. Munkára nevelésen a zöldségek téli tárolása volt a téma a Kertészeti tanácsok segítségével. Így igazán hasznos segítség lett az újság. Szinte nem is akadt olyan óra, ahol ne került volna elő, s ne használták volna fel a gyerekek. A munkafüzetben elolvasott cikkek is felkeltették érdeklődésüket, többször kérték, hogy néhány témát még alaposabban ismerjünk meg. A 6. osztályosok több tanítási órán foglalkoztak a lakosság összetételével, a kulturális szokások hasonlóságairól és eltéréseiről vitatkoztak. A tanulók tanulmányi sétát tettek a városban, meglátogatták a Kápolna dombot, a templomot, a csillagvizsgálót, a kutyamenhelyet. A 7-8. osztályosok a nemzeti parkokkal kapcsolatban az ott élő állatokról akartak többet tudni, s ehhez segítségül hívták az internetet, előadást hallgattak meg a Tanösvényről, majd hátizsákos turistaként be is járták az ösvény egy jelentős részét.

3

Jó volt látni a sok csillogó szempárt, a lelkesedést, amikor azon vitatkoztak a tanulók, hogy ki mennyit olvasott a tanítási nap végéig, ki tud érdekesebbet mesélni. A nagyobb fiúk rendszeresen kivágták a focis cikkeket, gyűjtögették a képeket kedvenceikről. A lányokat főleg az egészségről szóló cikkek és a receptek hozták lázba.
Az eltelt idő során a rendhagyó módszernek köszönhetően számos új dolgot ismert meg minden tanuló, tájékozottabbak lettek a világ dolgaiban, tudásuk bővült. Nagyon sajnálta mindenki, hogy ilyen gyorsan elrepült az egy hónap, de reménykednek, hogy lesz még ilyen projekt és még többször TANULHATNAK AZ ÚJ SZÓVAL, AZ ÚJ SZÓBÓL.

Bathó Sylvia
pedagógus


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .