Diákok! Na mit csináljunk?

Diáktanács. A diákélet közvetítője. Na de mi is ez pontosan? Munka? Vagy szórakozás? Egészen biztosan mind a kettő. Hiszen ránk hárul a felelősség, az osztályok bizalma, miszerint minden vágyukat továbbítjuk és igyekszünk megvalósítani, hogy minél érdekesebbek és színesebbek legyenek az amúgy szürke hétköznapok.
Na de mi is készít fel bennünket erre a feladatra? Pontosabban ki? KIK?
2016. november 25-én volt szerencsénk diáktársainkkal részt venni egy képzésen, amelyet a TANDEM nonprofit szervezet biztosított. Minden osztályból 2-3 diáktársunk jelent meg. Két mentor érkezett iskolánkba, akik egész nap, idejüket nem sajnálva foglalkoztak velünk. Játékos módon tanították nekünk az együttműködést, az egymással szemben való tiszteletet, a pontosságot és a bizalmat. Módszereik zseniálisak és hatékonyak voltak.

2 3

Mindenki kapott egy saját diákönkormányzat vezetői kézikönyvet, amit az elején, fejezetekre osztva megismertettünk egymással. A sok új információ segített aztán a nap folyamán megoldani a különböző feladatokat. Megtanultuk, hogy a diákönkormányzat szerves része diákéletünknek és hogy szorosan összefügg emberi jogainkkal. Megismertük a hatékony és helyes kommunikáció alapjait és a konfliktusok kezelését is.
A legfontosabb számunkra az volt, hogy mindenki nyíltan beszélt a másikkal. Senki sem félt kimondani véleményét vagy ötletét, nem félt megjegyzést tenni. Mindenki meghallgatott mindenkit, és talán ez volt a kulcs a megoldásokhoz, így „győztünk” közösen.
Szerintünk a nap végére megváltozott szemléletünk a diákönkormányzattal és annak tevékenységével kapcsolatban. A legközelebbi gyűlésre már úgy ülünk majd be, hogy megpróbáljuk alkalmazni azokat az ismereteket, amelyeket ezen a napon szereztünk.
Köszönjük!
„Az ember mindaddig nem tesz erőfeszítést, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy ő is befolyásolhatja a fejlődést. Így megtanultam, hogy együtt kell működni az emberekkel, hogy ők maguk is láthassák: a dolgok megváltoztathatók.” Danilo Dolce

Czuczor Viktor (II.A) és Ožvald Tamara (I.A)
Pázmány Péter Gimnázium


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .