Az Oktatásügyi Minisztériumban tárgyalt az iskolaügyi tárca szempontjából kiemelkedően fontos három testület vezetője

Peter Plavčan iskolaügyi miniszter, Pavel Ondek, az Iskolaügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének elnöke és Jozef Turčany, a Szlovákiai Falvak és Városok Társulásának alelnöke a pedagógusok fizetésrendezéséről tárgyaltak az Oktatásügyi Minisztériumban. Megegyeztek abban, hogy 2017-ben is tovább emelkedik a közoktatásban és a felsőoktatásban dolgozó pedagógusok fizetése. A további 6 százalékos fizetésemelésre a Szlovák Köztársaság kormányának programnyilatkozatában rögzített növekedési ütemen túl 2017. szeptember elsejétől kerül sor. Peter Plavčan miniszter ismertette, hogy a minisztérium jövő évi költségvetésében már szerepel a fizetésemeléshez szükséges pénzösszeg. A tárgyaláson pontosították, hogyan dolgozzák be ezt a fizetésemelést a felsőbb szintű kollektív szerződésbe, valamint azt is, milyen forrásokból biztosítják a városok és falvak eredeti hatáskörébe tartozó iskolák és iskolai intézmények pedagógusai fizetésének az emelését. A felek megegyezése alapján a fizetések növekedése és annak mikéntje része lesz a felsőbb szintű kollektív szerződés kiegészítésének, amelyről a közeli napokban fog tárgyalni a három testület vezetése.

Megjelent a Katedra folyóirat XXIV/5. (januári) számának Házunk tája rovatában

fotó: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .