Krippel Éva: Tanulási zavarok – pedagógiai és lélektani összefüggések

Napjaink iskolája hatalmas információtömeget nyújt át a tanulóknak. Elvárja, sőt megköveteli a kiváló teljesítést, az egyre növekvő ismeretmennyiség szinte tökéletes elsajátítását – vagy annak reprodukálását (?). Az iskolarendszerünk teljesítményorientált. Sokat kíván átadni, megtanítani, a begyakorlásra már kevesebb időt fordít. A tanultak nem épülnek be a kompetenciák körébe. A tanuló bekerül az elvárások és a megfelelési kényszer bűvkörébe, sokuknak gondot okoz a megfelelés nyomása. A túlterheltség pedig közérzetromlással, pszichoszomatikus tünetekkel, panaszokkal, fájdalmakkal és félelmekkel jár.
Ugyanakkor a pedagógus, szülő és a gyermek szeme előtt ott lebeg a sikeres óvodai felkészítés/felkészülés, a kudarc nélküli iskolakezdés, a  jól megpályázott továbbtanulás, majd a fiatal felnőtt szerencsés társadalmi beilleszkedés célja. Ezek elérését sokféle tényező befolyásolja:

  • Az egyén egészségi állapota, teherbíró képessége;
  • Értelmi, szellemi adottságai, készségei és képességei a beszédészlelés és -értés terén, a verbális képességei és kommunikációjának minősége, a tanulás sebessége, megfelelő irányultsága;
  • Személyiségéből fakadó tulajdonságok, belső vágy, érdeklődés és kitartás, melyet a tanulás iránt tanúsít;
  • Az oktatás minősége, csoportlétszám, a csoport összetétele, a pedagógus által használt módszerek különbözősége – frontális, differenciált vagy egyénre szabott oktatás;
  • A pedagógus személyiségstruktúrája, pedagógiai képességei, szakmája iránti elhivatottsága;
  • A család anyagi lehetőségei, kulturális színvonala, érdeklődése, érzelmi légköre.

Az oktatáskutatókat a múlt század 60-as éveitől foglalkoztatta a kérdés, vajon milyen sajátosságokkal bírnak azok a tanulók, aki eltérően teljesítenek társaiktól. Ekkor jelent meg a tanulási zavar fogalma, melyről azóta számos írásban olvashatunk. Napjainkban egyre nő a tanulásban alulteljesítő tanulók száma. Az alulteljesítés megjelenési formái, tünetei sokféle okozati háttérrel bírnak. A különböző elméleti szakterületeken kutatók sem egységes módon közelítik meg a témát. Nincs egységes elbírálása az IQ szerepének és értelmezésének a tanulási zavarok elméletével összefüggésben. Sőt, a jelenség megnevezése sem egységes: a tanulási zavart tanulási problémának, nehézségnek, hiányosságnak, rendellenességnek, elmaradott fejlődésnek, akadályozottságnak, képességzavarnak stb. is nevezik.
A szakirodalom a tanulási korlátokat a következő felosztásban tárgyalja:

  • tanulási nehézség (elmaradás, gyengeség) – ezt betegség, szociális hátrány, gyakori iskolaváltás, a családi körülmények hirtelen megváltozása válthatja ki. Ez a korlátozás a környezetből fakad, és általában átmeneti jelleggel bíró változás következtében alakul ki, így a család, iskola együttműködésével, lassan, javítható.
  • tanulási zavar – egyenetlen és elmaradó tanulási eredményesség jó képességű és ép érzékszervű tanulónál, a pszichikus funkciók fejletlenségének, éretlenségének folytán. Hosszútávon fennmaradó probléma, melynek tünetei korai felismeréssel és fejlesztéssel enyhíthetőek.
  • tanulásban akadályozottság – a tanulás minden területén (valamennyi tantárgyban) átfogóan és tartósan jelentkezik. Különösen jellemző itt a kognitív funkciók alacsonyabb szintje. Enyhe értelmi fogyatékosság is kísérheti. A továbbtanulás speciális iskolában, ill. integráció formájában valósulhat meg.

A fentiekből kifolyólag különbséget kell tennünk a tanulási zavar és az iskolai készségek normális változatainak megjelenése között, valamint az oktatásbeli hátrányt okozó egyéb faktorok következtében megjelenő lemaradás között. (…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXIV/5. (januári) számában jelent meg

kép: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.