Soós Katalin: Új utak a pedagógiában – másságtolerancia

Nagy megtiszteltetésként fogadtam a lehetőséget, hogy XXV. Katedra Napok keretében megrendezett „Sajátos nevelési igény a mindennapok iskolájában” című konferenciáján részt vehettem, és gondolataimat megoszthattam a tisztelt hallgatósággal. Vezérgondolatként Szent-Györgyi Albertet idézném: „A békéhez nem bombák kellenek, hanem jóakarat és emberi együttérzés.”
Dolgozatomban arról az új pedagógiai programról szeretnék beszámolni, ami a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanító- és Óvóképző Intézet Óvóképző szakcsoportján belül az óvodapedagógus és szociálpedagógus hallgatók képzésének keretén belül történik. A program célja a hallgatók szociális kompetenciáinak fejlesztése, a másság iránti érzékenyítése, konfliktuskezelési technikáik bővítése, valamint mindehhez megfelelő kommunikációs eszköztárral való felruházás elérése.
Mi a másság? „Minden ember egy megismételhetetlen csoda, és a hozzávezető útnak is csodának kell lennie.” (Erich Fromm) A másság szót a szótárakban nem találhatjuk meg. A másság fogalma csak a normativitás fogalmával együtt létezik (statisztikailag a norma az átlag, a statisztikai szórás pedig a másság). A másság jelentéstartalmához hasonló, de nem azonos jelentésű a „különbség” szó. A „különbség” eltérést, megkülönböztetést fejez ki. Ennek a szónak is van azonban olyan jelentése, amelyre akkor utalunk, amikor azt mondjuk, hogy „de micsoda különbség”. Ezzel az állításunkkal már nem a szokásos, hanem valamilyen „más”, a szokásostól eltérő különbséget, valamilyen minősített vagy „minőségi” különbséget akarunk kifejezni. (Illyés, 1999)
A másság egy kimondottan szociálpszichológiai fogalom. A személyiségpszichológia, az individuálpszichológia azt mondja, hogy minden ember egy egyedi, megismételhetetlen csoda. A másság egy relatív fogalom: kikhez, mihez képest más valaki, és egy adott kultúrkörben, társadalomban mi számít másságnak, milyen megítélés alá tartozik erkölcsileg. A másság lehet pozitív és negatív, tudatos és nem tudatos. Pozitív, mellyel mindenki akár közösséget is tud vállalni. Ilyen például a környezetünkben élő művész, zenész, festő, aki a hiteles alkotások létrejöttéhez elismertséget kap környezetétől, arra való jogot, hogy – pozitív – más legyen. És a negatív? Ő az, aki nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy viselkedése elfogadásához, magyarázatához valamilyen értelmező végterméket, alkotást produkáljon. Ennek hiányában pedig viselkedése megítélés, elítélés tárgya lesz.
G. W. Allport részletesen leírja azokat a viselkedésformákat, amelyek előítéletekre korlátozódó másságszemlélettől a stigmatizált személlyel szembeni egyre aktívabb fellépésekig vezetnek:
1. „Szóbeli előítéletesség: a legtöbb előítéletes ember hangoztatja előítéleteit. Hasonló barátok körében, alkalomadtán idegenek között is teljesen gátlástalanul juttatják kifejezésre idegenkedésüket és ellenérzéseiket.
2. Elkerülés: erősebb előítélet esetén a személy kerülni igyekszik a kellemetlennek ítélt csoport tagjait, még akkor is, ha ez tetemes kényelmetlenséget okoz számára.
3. Hátrányos megkülönböztetés: az előítéletes személy ilyenkor aktív jellegű ártalmas viselkedésre vállalkozik.
4. Testi erőszak: felfokozott érzelmi tényezők esetén az előítélet erőszakos vagy az erőszakkal egyenértékű cselekvésekhez vezethet.
5. Kiirtás: a lincselések, a pogromok, a tömeggyilkosságok és a náci népirtó pogromok jelzik az előítéletek erőszakos kifejeződésének végső fokozatát.”
A másság elfogadását nem lehet elég korán elkezdeni. Az élet első éveiben elsősorban a szülőkre, a családra hárul az a feladat, hogy a kisgyermekből elfogadó, másságot tisztelő személyiséget neveljenek. A tolerancia nemcsak a fogyatékkal élőkre terjed ki, hanem a más nemzetiségű, más bőrszínű vagy más vallású emberekre is. A másság elfogadása azt jelenti, hogy képesek vagyunk tanulni másoktól és tudunk velük együttműködni, képesek vagyunk áthidalni a köztünk lévő különbségeket.
A másság mellett nem szabad megfeledkeznünk egy másik fogalomról – az egyediségről sem. Ahogy mindenki más, úgy mindenki egyedi is. Mindenki mássága a saját egyedisége. Ez lehet tudatos és nem tudatos dolog. Tudatos, amikor a különbözőségünket vagy akár egyediségünket szánt szándékkal meg akarjuk mutatni, ezzel is kifejezve különlegességünket. Nem tudatos, amikor akár biológiai, akár társadalmi szinten „hozzuk magunkkal” másságunkat. Ilyen biológiai másság lehet az egészség, illetve a betegség léte, vagy annak megítélése. Társadalmi lehet pl. a nyelv, a család, vallás vagy akár az etnikai hovatartozás.
Képzési programunk két területet foglal magába. Az egyik terület az ún. „egészségileg problémás gyermek” és az ezzel kapcsolatos pedagógiai feladatokkal foglalkozik. Ki kell hangsúlyozni, hogy programunkba elsősorban azokkal a gyermekekkel való foglalkozást vettük bele, akik nem tartoznak egyáltalán – vagy „még” nem – az SNI (sajátos nevelési igény) kategóriájába. Ilyen lehet a diabetes, a különféle anyagcserezavarok, mint lisztérzékenység, laktóz intolerancia, asztma, ekcéma, vagy akár a még nem diagnosztizált autista vagy figyelemzavaros gyermek is. (…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXIV/5. (januári) számában jelent meg

kép: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.