Katedra Vámbéry Ármin Földrajzverseny – A levelező fordulók kiértékelése

Véget ért a Vámbéry Ármin Földrajzverseny öt fordulóból álló levelező versenye, melybe a 2016/2017-es tanévben 13 csapat nevezett be. Vámbéry Ármin élete és utazásai mellett a Kárpát-medence, illetve a történelmi Magyarország egykori területeihez is kötődtek kérdések. Az idei versenyidőszak ideje alatt fordulónként az ötből egy kérdést az Őrvidék területének szenteltünk.
Az idei feladatoknál is igyekeztem a kérdésekben kódolni a válaszokhoz vezető kulcsot, igyekeztem elrejteni egy-egy utalást, kulcsszót, amit a csapatok nagy többsége sikeresen fedezett fel és használt helyesen. A Vámbéry Ármint illető tényszerű adatok és információk keresése mellett igyekeztem a versenyt minél „földrajzibbá” tenni, így több és igényesebb térképészeti feladat kapott helyet a fordulókban. Örömmel bontottam a térképekkel teli leveleket, ugyanis azok térképészeket megszégyenítő mesteri munkákat tartalmaztak. Az előző versenyidőszakhoz képest sokkal pontosabb, precízebb, igényesebb és esztétikusabb munkákat értékelhettem. Két alapvető szempontot vettem figyelembe. Az első tulajdonképpen a térképek tartalmi és topográfiai minősége volt. A másik szempont sokkal szubjektívebb, hiszen a térképészeti elemek mellett a pontos kivitelezés, a színezés, a minőség is döntő fontosságú volt. Sok esetben az itt szerzett pontok izgalmasan átrendezték a verseny addigi állását.
Sajnálatos módon egy csapat a levelező verseny vége előtt visszalépett a további próbatételek elől, és néhány alkalommal az is előfordult, hogy a versenyzők nem olvasták alaposan végig a kérdést, így az egyes alkérdésekre nem válaszoltak, vagy valamilyen oknál fogva egy-egy kérdés teljesen kimaradt. A feladatok közül a legnehezebbnek az olvasmányos utazási leírások és az utolsó forduló képfelismerési feladata bizonyultak. Ezeknél a feladatoknál sokszor téves megoldást, esetenként semmilyen megoldást nem szolgáltattak a csapatok.
Mindent összevetve, a versenyfeladatok helyes megoldásai sok kutatást, olvasást és térképhasználatot igényeltek, melyeket a benevező csapatok nagy sikerrel oldottak meg. Ezt az alaposságot a versenyzők és a felkészítők részéről mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a döntőbe jutó legjobb 10 csapat fordulónként szinte a lehető legtöbb pontot szerezte meg. És íme, a várva-várt eredmény, a döntőbe jutó tíz legjobb csapat:
A karaván, Világutazók, Gútai dervisek, Föcisták, Bartókosok, Aranycsapat, Gekkósok, Kis felfedezők, Perzsiai hercegnők, Napsugarak.
A döntőhöz minden továbbjutó csapatnak kívánok a magam és az egész szerkesztőség nevében nagyon jó és sikeres felkészülést! A többi csapatnak köszönöm a szorgalmat, az odaadó munkát és felkészülést, sok sikert kívánok mind a diákoknak, mind pedig a felkészítő tanároknak a további munkához és tanulmányokhoz, valamint a következő tanévben nagy szeretettel várom a versenybe való jelentkezésüket a személyes találkozás reményében.
A 2016/2017-es tanév Vámbéry Ármin Földrajzverseny döntőjére a Vámbéry-napok keretén belül, március 24-én, pénteken 9.00 órai kezdettel kerül sor a Vámbéry Ármin Alapiskolában, Dunaszerdahelyen, melyről a júniusi szám nyújt majd részletesebb beszámolót.

Vámbéry Ármin Földrajzverseny
vambery.armin.foldrajzverseny@gmail.com
rovatvezető: Tóth Tibor

kép: pixabay.com


 Vámbéry Ármin Földrajzverseny – 2016/2017 – csapatok listája

csapatnév csapattagok felkészítő tanár iskola
1. Vámbéry Jányai Ucekaj Vivien, Zupko Tímea, Kmecko Lilla Ádám Csilla Buzitai Alapiskola
2. Világutazók Lukács Réka, Marczibál Bence, Menyhárt Márton Ing. Szabó Ferenc Alapiskola és Óvoda Nádszeg
3. Bartókosok Gódány Balázs, Szabó Bence, Litavecz Fanni  Ing. Fábrik Annamária Bartók Béla MTNYA Nagymegyer
4. Kis Felfedezők Mikle Viktória, Száraz Viktória, Dienes Viktória Mgr. Bartos Boglárka Alapiskola Nagycétény
5. A Karaván Édes Árpád, Édes Krisztián, Tóth Gergely Zahorcsek Mária Édes Gergely MTNYA, Madar
 6. Gútai dervisek Kalmár Annabella, Mahor Márk Mihály, Szulcsányi Viktor PaedDr. Varga Tamás II. Rákóczi Ferenc Alapiskola, Gúta
7. Aranycsapat Hajtman Márk, Molnár Ferenc, Baka Olivér Pallér Péter Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda, Ógyalla
8. Gekkósok Hoffmann Andor, Varga Lujza, Szabó Bence Szolár Géhry Mónika   Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár
9. Föcisták Téglás Panna, Simon Boglárka, Szalay Mátyás Kovács Zsuzsanna Munka Utcai MTNYA, Komárom
10. Tonluzi Kondor Eszter, Soltész Luca, Szűcs Antónia Rezes Etelka Erdélyi János Alapiskola, Nagykapos
11. Mesterhármas Balogh Szilvia, Komlósi Krisztián, Palacka Bianka  Simonics Katalin Eötvös Utcai MTNYA, Komárom
12. Perzsiai hercegnők Csintalan Dóra, Kovács Kinga, Markovics Krisztina Simonics Katalin Eötvös Utcai MTNYA, Komárom
13. Napsugarak Almási Réka, Antalics Dóra, Kiss Enikő Domonkos Tímea Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely

1. ford2 ford3. ford4. ford5. fordtovábbjutók

 

 

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .