Zöld Napok

Pályázó: Ady Endre Alapiskola, Párkány
A programokat szervezte: Kerekes Andrea

Iskolánk, a párkányi Ady Endre Alapiskola minden év áprilisában Zöld Napok címmel környezet- és egészségvédelemmel foglalkozó programokat szervez. Minden évben más-más foglalkozásokkal várjuk a diákokat.
Tavaly, év végén, kérdőív segítségével mértük fel tanulóink ismereteit és szokásait az egészséges életmód témakörben. A 6. és 8. évfolyam diákjai részt vettek az ún. egészségteszt kitöltésén. A felmérés apropójául az szolgált, amit nap mint nap tapasztalunk a gyerekek viselkedésén, szokásain. A fiatalok körében jellemző a dohányzás. Gyakran halljuk, hogy a hétvégéket italozással töltik. Sok gyermek tízórai helyett pénzt kap, amit aztán az iskola büféjében édességekre költ. Megszaporodott a túlsúlyos tanulók száma, s valami okból a testnevelésórákat kerülik, sőt a szülők indokolatlanul felmentetik őket a torna alól.

Ha azt halljuk, egészséges életmód, általában csak az egészséges táplálkozás, a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás, esetleg a mozgás fontossága jut az eszünkbe. Pedig a helyzet ennél sokkal összetettebb. Vajon elmondhatjuk magunkról, hogy odafigyelünk a testünkre? Mindent megteszünk az egészségünk megőrzése érdekében? A fentieken túl törődünk a személyes higiéniánkkal, kerüljük a túlzott alkoholfogyasztást, a dohányzást, próbáljuk csökkenteni a ránk nehezedő lelki nyomást? Tudunk-e egészségesen élni – egy egészségtelen környezetben? Itt ne csak a környezetszennyezésre gondoljunk, de arra is, hogy a felmérések szerint gyerekeink napi 5 órát töltenek képernyő (számítógép, okostelefon, táblagép, televízió) előtt.
Az egészség- és környezetvédelmi napokon személyes példával, élményszerűen próbáltuk rávezetni a gyerekeket az egészséges életmód elsajátítására. Az első napon, az Egészségnap folyamán a diákok sportoltak, különböző gyógynövényteák ízével ismerkedtek, gyümölcs-, ill. zöldségsalátákat készítettek. A második napot Túranapnak neveztük el, amikor minden évfolyam elhagyta az iskola épületét, és életkoruknak megfelelő hosszúságú túrán vettek részt. Ezeket a túrákat némi ismeretanyaggal is fűszereztünk.

EGÉSZSÉGNAP
5. ÉVFOLYAM
1. foglalkozás꞉ Zumba
Reggeli torna helyett latin ritmusokra mozogtak a gyerekek.
2. foglalkozás꞉ Szem, a látás szerve
A kicsik körében gyakran tapasztaljuk, hogy ciki a szemüveg viselése. Éppen ezért szemünk egészségével foglalkoztunk ezen az órán. A kisdiákok megismerkedtek a szem felépítésével, s a leggyakoribb látáshibákkal.
3. foglalkozás꞉ Fogápolás
A gyerekek megismerkedtek a fogak felépítésével, megtanulták, hogyan kell helyesen fogat mosni fogkefe és fogselyem segítségével.
4. foglalkozás꞉ Csak csajok
Ebben a korban kezdődik a lányok nemi érése, az első havi vérzéssel. A lányok megtanulták, milyen higiéniai szabályokat érdemes ilyenkor betartani. Ez idő alatt a fiúk a konditeremben edzettek.

6. ÉVFOLYAM
1. foglalkozás꞉ Sulitánc
Mozgás, sport és közösségépítés egyben. A négy darab hatodikos osztály egyenként megtanulta, majd a nap zárásaként közösen eltáncolta az adysok ún. sulitáncát.
2. foglalkozás꞉ Gyógynövények, teázás
A tanulók különféle gyógynövényekkel ismerkedtek meg. Megtanulták, milyen betegségek gyógyítására és megelőzésére használhatják őket. Végül gyógynövényekből készült teákat, ill. teakeverékeket kóstolhattak.
3. foglalkozás꞉ Csíráztatás
A csírázó magvak rengeteg enzimet, vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak. Kitűnő alternatívái a különböző zöldségféléknek, főleg a téli időszakban, amikor csak messzi országokból származó, mesterségesen érlelt zöldségekhez juthatunk az üzletekben. A gyerekek retek-, zsázsa-, rukkola-, vöröskáposzta-csírákat kóstolhattak, s közben beavattuk őket a csíráztatás fortélyaiba.
4. foglalkozás꞉ Tisztálkodási szokások a történelem tükrében
Azért, hogy megtanítsuk és érdekessé tegyük a tisztálkodással, az élelmiszerek tárolásával s a táplálkozással kapcsolatos higiéniai szabályokat, visszatekintettünk a múltba, és megnéztük, hogyan csinálták ezt őseink.

7. ÉVFOLYAM
1. foglalkozás꞉ Az elsősegélynyújtás alapjai
Az elsősegélynyújtás célja az életmentés, az egészségkárosodás megakadályozása, a gyorsabb gyógyulás elősegítése. A tiniknek is ismerniük kell néhány hasznos fogást, mint pl. a vérzés csillapítását, a megfelelő fektetési helyzeteket, a szabad légutak biztosítását, a törött testrész rögzítését, stb.
2. foglalkozás꞉ Szexuális felvilágosítás
A serdülőkorban a kamaszoknak két fő kihívással kell megküzdeniük: az egyik az önálló felnőtté válás, a másik a szexuális érés, a szexuális kapcsolatok megkezdése. A médiából gyakran halljuk, hogy a gyerekek egyre korábban kezdenek szexuális életet élni. A szexuális élet kezdetén átélt élmények akár élethosszig befolyásolhatják az életminőséget. A szexuális élet két nagy veszélye a nem kívánt terhesség és a szexuális úton terjedő betegségek. A tanulók az embertanórákon megtanulják ugyan a nemi szervek felépítését, a nemi betegségek tüneteit, megismerik a fogamzásgátlás módszereit, de számos olyan kérdés él bennük, amit gyakran nincs kinek feltenniük. Előfordul, hogy tudásukat rosszul értelmezett vagy innen-onnan összeszedett félinformációk torzítják.

3. foglalkozás꞉ Az alkohol hatásai szervezetünkre
Egyre fiatalabb korban kezdenek a tinik alkoholt fogyasztani. Szinte divattá vált a hétvégi italozás. Ebben a korban igen nagy a barátok hatása az egyén gondolkodásmódjára. Meg kell tanítani a gyerekeket a többieknek „nem”-et mondani, mert különben veszélyes helyzetekbe keveredhetnek.
4. foglalkozás꞉ Civilizációs betegségek
A helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód és a stressz számos betegség okozója lehet. A civilizációs betegségek (cukorbetegség, magas vérnyomás, stb.) tüneteivel, azok megelőzésével és gyógyításával ismerkedtek meg a gyerekek.

8. ÉVFOLYAM
1. foglalkozás꞉ Hulladékgazdálkodás
Kozma Zsolt, az ELTE tanára fogadta el meghívásunkat, s rendkívül izgalmas és megrázó előadást tartott a környezetszennyezés hatásairól. Rengeteg fotót láthattak a fiatalok olyan állatokról, amelyek életét megkeserítette az általunk eldobált hulladék.
2. foglalkozás꞉ Geocaching
Az iskola udvarán iránytű segítségével kincskeresés zajlott, amit nagyon élveztek a gyerekek. A bokrok alatt, madáretetőkben elrejtett kincs 1-1 híres emberhez köthető anekdota, bölcsesség, mondás volt. A tanulóknak ki kellett találniuk, kinek a nevéhez köthető a megtalált idézet.
3. foglalkozás꞉ Egymás elfogadása
Iskolánk gyógypedagógusa a másság elfogadásáról beszélgetett a diákokkal. A különböző tanulási problémák kialakulásának hátterébe avatta be a gyerekeket, hiszen könnyebb elfogadni azt, amit ismerünk.
4. foglalkozás꞉ Az internet veszélyei
Diákjaink nagyon sok időt töltenek képernyő előtt. Az elektromos berendezések sugárzást bocsátanak ki. Ennek élettani hatásai is vannak, de ezen a beszélgetésen egyéb veszélyekre is felhívtuk a fiatalok figyelmét. Ezek a gyerekek koruknál fogva nyitottak, ugyanakkor felelőtlenek is. Gondolkodás nélkül megadják adataikat bárkinek, kompromittáló fotókat tesznek nyilvánossá, nem gondolva arra, hogy a későbbiekben ezek kellemetlenséget okozhatnak számukra.

9. ÉVFOLYAM
1. foglalkozás꞉ A modern kor rabszolgái
Egyre népszerűbb a külföldi munka. Nem árt tehát megismerni a külföldi munkavállalás veszélyeit sem.
2. foglalkozás꞉ Életmentés
Diákjaink szeptembertől önállóan utaznak, bármikor szükségük lehet az életmentés alapjaira. Betöltötték 15. életévüket, a jogosítvány megszerzése előtt elsősegélyvizsgát kell tenniük. Ezzel a foglalkozással is igyekeztünk hozzájárulni tudásukhoz.

3. foglalkozás꞉ A felnőttkor küszöbén
Kilencedikeseink lassan kirepülnek a fészekből, önállóan kell megállni helyüket az életben. Ehhez önismeretre, önbizalomra lesz szükségük. Iskolánk pszichológusa jó és rossz tulajdonságaik felismerésére, valamint elfogadására tanította a fiatalokat. Reméljük, segítséget nyújtottunk abban, hogy könnyebben megállják helyüket az életben, s kiegyensúlyozott kapcsolatokban éljenek.
4. foglalkozás꞉ Tánc
A nagyok életéből sem maradhat ki egy kis mozgás. A tánc kitűnően fejleszti az izomzatot, formálja az alakot, ráadásul néhány tánclépést is megtanulhattak tanulóink, talán hasznát látják majd a jövőben.

5-9. ÉVFOLYAM
5. foglalkozás꞉ Salátakészítés
A nap végén minden osztály saját tantermében, osztályfőnökük segítségével gyümölcs- vagy zöldségsalátát készített. Csoportokat alakítottak ki, elkészítették kedvenc salátájukat, vagy rögtönöztek, új receptet találtak ki. Sok osztályban verseny alakult ki a „főszakács” címért.

Azért, hogy az órák közti szünetek se teljenek henyéléssel, az iskola folyosóin két további program várta a gyerekeket. Visszatérő vendég nálunk Katona Mihály, akit a gyerekek csak ásványos bácsiként emlegetnek. Idén is elhozta legszebb ásványait, s az érdeklődők aprópénzért vásárolhattak ametisztet, rózsakvarcot, cápafogat, stb.
Aktívan bekapcsolódott a foglalkozásokba a büfés néni is, aki kőtést készített. A gyerekek érdeklődéssel kóstolgatták a számukra ismeretlen finomságot, néhányan még a receptet is elkérték.

 

TÚRANAP

5. ÉVFOLYAM
Múzeumpedagógiai foglakozás az esztergomi Duna Múzeumban
Helyszín꞉ az esztergomi Duna Múzeum
A foglalkozás 9:00-tól 12.00-ig tart.
Belépőjegy꞉ 350Ft/fő
A felső tagozat legkisebbjei múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt, ahol a múzeum szakemberei foglalkoztak velük. Megismerkedtek a víz tulajdonságaival, annak felhasználásával, a kutak és vízimalmok működésével. A térképteremben megcsodálták Magyarország legrégebbi térképeit. Akadtak köztük olyanok is, amelyek hibásak voltak, fordítva kerültek felfestésre. A gyerekek feladata a hibák felfedezése volt. Nagyon látványos volt az egész termet elfoglaló műholdkép, amin madártávlatból láthatták környékünk szépségeit. Leginkább mégis a vízi világ bemutatása ragadta meg őket, hiszen olyan élőlényeket ismertek fel, amelyekről már tanultak a biológiaórákon. Búcsúzóul minden gyerkőc lepecsételte belépőjegyét egy vízmeghajtású nyomdán.

6. ÉVFOLYAM
Helyszín꞉ a Duna–Garam torkolata
1. foglalkozás꞉ A víz vizsgálata a Duna-parton
A tanulók megmérték a víz hőmérsékletét, mintát vettek a folyó vizéből, szűrletet készítettek, s azt megvizsgáltak mikroszkóp alatt. Meghatározták az ártéri erdő növényeit, s megfigyelték nagyító segítségével a fák kérgén élő moszatokat, mohákat.
2. foglalkozás꞉ Tájékozódás iránytű segítségével
A gyerekek, miután megtanulták az iránytű használatát, játékos feladatokat kaptak. Tereptárgyak irányát kellett meghatározniuk, ill. az irány megadásával azonosítaniuk.

7. ÉVFOLYAM
Helyszín꞉ Vaskapu, Visegrádi-hegység
A fizikailag legigényesebb túrán a hetedikesek vehettek részt. A Vaskapu Esztergomtól keletre fekvő, kb. 400 m magas hegy a Visegrádi-hegységben. Ez kedvelt kirándulóhely, csúcsán egy menedékház áll, ahol megpihentünk. A túra alatt megfigyelhettük a vidék szépségét (Garam-torkolat), növényvilágát (juhar, tölgy, gyertyán, hárs), valamint állatait. Nem titkolt célunk az volt, hogy kedvet ébresszünk gyermekeinkben a szabadidő sportos, aktív eltöltése iránt.

8. ÉVFOLYAM
Az ivóvíz előállítása
Helyszín꞉ az esztergomi csápos kutak
Rövid gyalogtúrával értük el a Duna partján található Észak-dunántúli Vízmű Zrt. telephelyét. Itt a vízmű munkatársai várták diákjainkat, s részletesen elmesélték nekik az ivóvíz előállításának fázisait.
„Ki a Duna vizét issza, saját vizét issza vissza”. Mint a legtöbb szólás-mondásnak ennek is van némi valóságalapja, hiszen a csápos kutakból nyert víz ún. parti szűrésű víz. A parti szűrésű víz tulajdonképpen a talajvíz egy fajtája, amely a folyó által évszázadok során lerakott kavicsos, homokos üledéken folyik át. A víz a mederágyon átszivárogva fizikai, kémiai és biológiai tisztuláson megy keresztül.

9. ÉVFOLYAM
Gyárlátogatás
Helyszín꞉ SUZUKI (26 diák), CONVERTIS, szalvétagyár (többiek)
Végzőseink lassan kirepülnek, így ideje ismerkedni a munka világával. Egy kisebb csoportot fogadott a Suzuki Zrt., ahol egy kisfilmben bemutatták a gyár történetét, valamint körbevezették tanulóinkat az összeszerelő műhelyen. Láthattuk legurulni a szalagról az autót, ami a korábban még dobozokban állt.
A párkányiak egyszerűen csak szalvétagyárnak nevezik a CONVERTIS céget. A gyár tulajdonosai szívesen fogadták diákjainkat, megmutatták, hogyan készül a toalettpapír, a papír zsebkendő és a szalvéta. Búcsúzóul minden gyerek kis ajándékcsomagot kapott a gyár termékeiből.

„Ha lúd, legyen kövér.”
A 8. és 9. évfolyam tanulói drogprevenciós előadáson vettek részt a moziban. Sikerült meghívnunk Klobusitzky György urat, aki évtizedek óta járja az iskolákat, hogy felhívja a diákság figyelmét a felelőtlen viselkedés következményeire.
Érdekességként megemlíteném, hogy a Zöld Napokhoz kapcsolódóan további két feladatot is elvégeztünk.
Meghatároztuk a fűszerkert, ill. az iskola parkjának növényeit és tanösvényt készítettünk. Kis táblákon feltüntettük a növények neveit magyar, latin és szlovák nyelven. Néhány új fa is kiültetésre került. Hasznukat vesszük majd a biológia tanítása során. Élőben figyelhetjük meg a bükk, a madárberkenye, a juhar, páfrányfenyő stb. leveleit, terméseit, virágait. Más fákat egyszerűen csak a szépségükért vagy különleges tulajdonságaik miatt ültettünk. Ilyenek pl. a kínai selyemmirtusz, amely idén jelent meg a piacon. Ez egy mediterrán növény, amely 100 napig virágzik, így hosszú ideig díszíti majd az iskolánk udvarát. Különlegesnek számít még az amerikai ámbrafa, amely levelei ősszel narancs és lilásvörös színben pompáznak. Törzse megsebezve aromás gyantát termel, ami a rágógumi alapanyaga.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.