Csillag Lajos: Kedvenc könyvem – A Mester és Margarita

Nem tartom magam egy kifejezetten olvasott embernek, ennek ellenére nehéz mondani egy olyan olvasmányt, amit kedvencemként tudnék megjelölni. Viszont, ha olyat kéne mondanom, amit szinte minden évben újraolvasok, az A Mester és Margarita.
Sokféleképpen lehet ehhez a könyvhöz közelíteni, hiszen annyi rétege van. Azt hiszem, Bulgakov egy igazi mesterművet alkotott. Rengeteg értelmezési lehetőséget rejt magában a szöveg, ami számomra olyan, mint egy kincsesláda. És éppen ebből kifolyólag nem mondhatnánk, hogy a történet egyszerű.
Berlioz, az irodalmár és Ivan Nyikolajevics „Hontalan” költő egy szép napon ugyanis Moszkvában sétálgatva összetalálkozik egy külföldi történész-konzultánssal, aki Woland professzorként mutatkozik be. A rövid beszélgetés során ez a rendkívül kifinomult úr megjósolja Berlioznak, hogy még aznap meghal, Ivannak pedig, hogy elmegyógyintézetbe kerül. Így indít a könyv, már az első néhány mondatával magába szippant.
Mindeközben pedig két másik férfi történetét is megismerhetjük, mintegy éles váltással a moszkvai helyszíntől. Ponczius Pilátus Júdea helytartója elé ugyanis egy furcsa, idegen férfit vezetnek, akit Jesuának hívnak. A regényt átszövi e két bibliai alaknak a jelenléte, mégis egy teljesen más, a mai napig újnak ható elgondolással tölti meg, mégsem forgatja ki és nem torzítja el a keresztény vallás alapelgondolását. És azt hiszem, ez az a pont, ahol a történetben elhangzik egy mondat, ami A Mester és Margarita első olvasása óta meghatározza a gondolkodásomat:
„- Most pedig mondd meg nekem, miért használod állandóan ezt a kifejezést: „jó emberek”? Mindenkit így szólítasz?
– Mindenkit – erősítette meg a rab. – Rossz ember nincs a világon.”
A jóslatnak megfelelően Ivan elmegyógyintézetbe kerül, ahol megismerkedik egy rejtélyes ismeretlennel, aki szintén az intézet bentlakója, és aki Mesterként mutatkozik be neki. A Mester elmeséli neki, hogy jutott ő maga az intézmény falai közé, mely történetből nem csupán egy szerelmi történet bontakozik ki, hanem a korabeli szovjet politikai és társadalmi rendszerének kritikája is.
Ettől a ponttól kezdve pedig a történet – váltakozva az intézetbeli, Jesua és Ponczius Pilátus, a Mester szerelmének, Margaritának és Woland professzornak a jeleneteivel – mozaikossá válik. És épp ezért, mivel a mester, és most ez alatt a kifejezés alatt a szerzőt, Bulgakovot értem, ennyi mindent képes volt „beletenni” regényébe, lett olyannyira szép ez a regény. Azt hiszem, ennél kifejezőbben nem lehetne elmondani, mi is A Mester és Margarita. Szép. Mindenki megtalálja benne a magáét.
Említettem, hogy egy fekete, beszélő kandúr is van benne?

Megjelent a Katedra folyóirat XXIV/6. (februári) számában

 

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.