Ölvecky Edit: A lánynevelés kezdetei Franciaországban

A felvilágosodás idején, a Franciaországban lezajló társadalmi változások bizonyos mértékben megteremtették az alapjait annak a nézetnek, mely szerint a 18. század a „nő évszázadának” tekinthető. A változás a társadalmi élet különböző szféráit érintette. Ekkortájt jelentek meg az első irodalmi szalonok Franciaországban, melyek szervezői arisztokrata származású hölgyek voltak.
A 18-19. század fordulóján, Franciaországban kialakuló nőképet jelentős mértékben befolyásolták a neves filozófus, Jean-Jaques Rousseau tanai. Az ő nőkről alkotott nézeteit az „Emil, avagy a nevelésről” (1762) c. nevelési regénye utolsó fejezetében („Zsófia, avagy a nő”) írta le. Rousseau felfogása szerint a nők nevelése gyökeresen eltér a férfiak nevelésétől. Alapjában véve úgy tartja, hogy míg főhőse, Emil nevelésének célja, hogy „emberré” váljon, addig Zsófia feladata az, hogy segítse Emilt ezen folyamatban és céljai elérésében. Emellett hű társaként, a majdani házasságra felkészülve tegye boldoggá Emilt.
Rousseau szerint a lánynevelés célja a nővé nevelés, vagyis olyan vonzó nővé válás, akibe férje könnyen bele tud szeretni. Ekképpen ír róla: „A nő egyenesen arra termett, hogy megnyerje a fiú tetszését.” Hősnőjét nem akarja tudós nővé tenni, mivel a korszak uralkodó nézetét képviseli, s ennek alapján a nők nem a tudományos tevékenységekre teremtettek. Zsófia számára az eszményi nőideál megtestesítője. Csodálja a családban betöltött szerepe teljesítéséért, szerénységéért, alázatos viselkedéséért.
Franciaországban a 18. század folyamán a magasabb műveltség átadására a kollégiumokban került sor, ahol kizárólag fiúk tanulhattak. Lányok csak az elemi oktatásban vehettek részt, az ún. kisiskolákban (petites écoles). A lányok általában két-három évig járhattak ezekbe az intézményekbe, többnyire tízéves korukig. Kisebb településeken a fiúkkal együtt oktatták őket, vagyis kényszerből eredő koedukációra került sor.
A lányok intézményes oktatása eléggé lassan fejlődött a 18. század második felében. A felsőbb körökbe tartozó családok esetében népszerű volt a lányok házi nevelése. A nevelői feladatot a lánygyermek mellé felfogadott nevelőnő (gouvernant) látta el. A lányok tanításának másik módja a kolostori nevelés volt, ahol általában 15 éves korukig tanultak.
A lánynevelés szempontjából fontos Madame d’Épinay (1723-1783) értekezése, az Emília beszélgetései (Les Conversations d’Émilie, 1773), melyben a francia fiúiskolák programja alapján kidolgozta az ideális lánynevelés programját, figyelembe véve a női nem tipikus igényeit. A mű intertextuális utalás Rousseau Emil, avagy a nevelésről c. művére. A szerző szerint az írás- és olvasástanítás ötéves kor előtt ideális, tízéves kortól matematikát, történelmet, földrajzot és természettudományokat ír elő. Ezekhez járul még a kézimunka, a háztartástani ismeretek, az erkölcstan és az illemtan, valamint a tornagyakorlatok.
A mű voltaképpen egy beszélgetésfolyam, melyben anya és lánya beszélget egymással húsz különböző párbeszéd formájában. Madam d’Épinay Rousseau férfi hősének nevelését tekinti mérvadónak a lánynevelés szempontjából, nem pedig az alárendelt szerepű Zsófiáét. A szerző teljes egyenjogúságot követel a nők számára: jogot az olyan színvonalas oktatáshoz, mely által a lányok a fiúkkal egyenlő értelmi képességeket sajátíthatják el, s teljesen önállóvá válhatnak a társadalmon belül.
A legnagyobb szabású francia nyelvű nőnevelésről szóló mű szerzője Madame de Miremont (1735-1811), aki tizenkét kötetben fejtette ki nézeteit. A terjedelmes mű címe: Értekezés a nőnevelésről (Traité de l’éducation des femmes). A munka az intézményes lánynevelés kidolgozott programját is tartalmazza. Madame de Miremont átfogó műveltséget kíván nyújtani a lányoknak, ezért a humán és reáltudományokat egyaránt hangsúlyozza. Kiemelkedően fontosnak tartja, hogy a lányok minél többet olvassanak, ám felhívja a figyelmet az olvasmányok (regények) megfelelő, gondos kiválasztására.
Franciaországot az európai lánynevelés bölcsőjének tekinthetjük, mivel egyfajta mintaként szolgált más államok (köztük Magyarország is) számára. Az iskolák létesítését megelőzően az alapítók vagy későbbi igazgatók itt tanulmányúton vettek részt, s megismerkedtek a lánynevelés alapjaival. Ekképpen jutott el pl. az osztályfőnök-tanítónő posztjának kialakítása is a magyarországi lányiskolákba.
A XIX. század első felében a központi felügyelet alá tartozó francia elemi iskolákban az oktatás nyelve az egész országra kiterjedően a francia volt. 1833-ban Guizott, közoktatási miniszter közreműködésével történt az elemi iskolák megszervezése. A francia az 1881-1882-es tanévtől kezdve vált egyedüli oktatási nyelvvé. A kötelező, világi és ingyenes oktatásról Jules Ferry, közoktatási miniszter döntött, és 1880 és 1886 között vezette be. Az oktatás egységes tantervek és tankönyvek alapján folyt egy nyelven, azaz franciául. Ezt az 1883-as Jules Ferry-féle oktatási törvény alapozta meg. Ez a törvény kötelezővé tette mindenki számára, vagyis lányok számára is a szekuláris állami iskolát. Az Alkotmány 1. cikkelye kimondja, hogy Franciaország szekuláris köztársaság. A francia állam nem ismer el egyetlen vallást sem. Bármilyen vallású számára nyitva álltak a francia állami iskolák, és azok nem kényszeríthettek a diákokra vallási oktatást, nem támogathatnak semmilyen vallási dogmát.
A francia leányiskolák úgy voltak szervezve, hogy a felsőbb évfolyamokban a lányok szabadon választhattak a nehezebb tantárgyak közül olyanokat, melyeket képességeikhez leginkább megfelelőnek éreztek. A Sèvres-i „École normal secondaire pour le jeunes filles” intézetében a tanulók az első három évfolyamban heti 15 órában tanulták a rendes tantárgyakat, emellett heti 5 órában a művészeti tárgyakat (rajz, írás, zene). A 4. és 5. évfolyamban a rendes tárgyak heti óraszáma 13-ra csökkent (ebből: erkölcsbölcselet 1 óra; francia nyelv és irodalom 4 óra; élő nyelvek és irodalmak 3 óra; művelődéstörténet 2 óra; csillagászat és fizikai geográfia 1 óra). Ezenkívül tetszés szerint választhattak heti 4, illetve 2 órát az ókori irodalmi vagy a matematikai tudománycsoportból.
Felméri megállapítása szerint a francia lánylíceumban egy harmadnyival kevesebb volt a tantárgyak száma, mint a magyarországi felsőbb leányiskolákban.
Ami a francia felsőoktatást illeti, 1884-ben a párizsi Sorbonne-on és a College de France-ban a női hallgatók a férfiakkal vegyesen hallgathatták a történelmi és a természettudományi stúdiumokat. Magyarországon erre 1896-ig kellett várniuk a nőknek, amikor végre megnyitották előttük az egyetem bölcsészettudományi és gyógyszerészeti karait.

Megjelent a Katedra folyóirat XXIV/6. (februári) számában


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.