Zolczer Péter: Nyelvtanulási stratégiák (8. rész)

Nyelvtanulási stratégiák című cikksorozatunkban főként olyan módszerek és technikák ismertetésével foglalkozunk, melyekből válogatva könnyen megtalálhatjuk azt, amely számunkra hatékonnyá és élvezetessé tudja tenni a nyelvtanulást. Ebben a részben Matthew Youlden londoni TEDx konferencia-előadását vesszük górcső alá.
Youlden előadását azzal kezdi, hogy bár sokak a nyelvtanulást egy lapra helyezik az atomfizikával, a legtöbb ember olyan helyen él, ahol a két vagy akár több nyelv ismerete mindenki számára a világ legtermészetesebb dolga (gondoljunk csak a kétnyelvű területekre, a kisebbségekre vagy akár a multikulturális nagyvárosokra). A legutóbbi felmérések alapján pl. a londoniak 22%-a legalább egy idegen nyelvet rendszeresen beszél otthoni környezetben. Youlden ezzel arra akar rámutatni, hogy a nyelvtanulástól nem kell félni, hiszen a legtöbb ember számára ez egy teljesen természetes folyamat. Ő maga 20 nyelven beszél, ezek közül 10 nyelven folyékonyan. Mikor az emberek megkérdezik tőle, hogy miért tanult meg ennyi nyelvet, Youlden mindig azt válaszolja, hogy azért, mert a nyelvtanulás könnyű. Nyelvészként, előadóként és polyglotként (többnyelvűként) úgy véli, hogy a legfontosabb kezdő lépés a tévhitek feloszlatása. Ne higgyük el, hogy nyelvet tanulni túl nehéz, vagy hogy már túl öregek vagyunk hozzá. A nyelvtanulás nehézségét az egyéni tanulási képességek és a motiváció befolyásolja a leginkább. Ami pedig a fiatalkori nyelvtanulást illeti, egyértelműen kimutatták, hogy a felnőttek hatékonyabban tudnak nyelvet tanulni, mint a gyerekek, pontosan azért, mert már van tapasztalatuk a tanulásban, tudják, hogyan kell tanulni. Az a kifogás is tévhit, amely szerint egy új nyelv elsajátítása nem jár semmilyen komolyabb előnnyel, hacsak valakinek nem épp a karrierjében való előrelépés a célja. A nyelvtanulás rendkívüli mértékben edzi az elménk kognitív funkcióit és a memóriánkat. Segít az olyan súlyos betegségek, mint például az Alzheimer megelőzésében, valamint hatékonyabbá teszi a problémamegoldó készségünket. A harmadik tévhit, amelyet Youlden említ, az a tipikus kifogás, hogy nagyon okosnak kell lennünk, ha nyelveket akarunk tanulni, és a sikerhez mindenképpen szükséges, hogy az elsajátítandó nyelv vegyen körül bennünket. Szerinte léteznek bizonyos „rövidítések” a nyelvtanulás során, melyek elősegíthetik annak hatékonyságát. Az első ilyen a nyelvek közötti hasonlóságok, melyek sokszor a nyelvek eredetéből, sokszor a globalizáció okozta szókölcsönzésből származnak. Figyeljünk fel a nyelvtan, a hangok, de leginkább a szókincsen belüli hasonlóságokra. A második rövidítés az, hogy összpontosítsunk a nyelv egyszerű elemeire. Egyes nyelvekben például csak 2-3 igeidő létezik (az angolban 12). Bizonyos nyelveken (pl. német) különböző előtagok betoldásával új szavakat képezhetünk a már megtanult szóból.
Elősegíthetjük nyelvtanulásunk hatékonyságát azzal is, ha a megtanulni kívánt nyelvi elemeket és szituációkat aszerint választjuk meg, hogy azok mennyire relevánsak számunkra. A nyelvtanulás folyamatának egyik legfontosabb tényezője az idő. Napi 30 perc tökéletes kezdés. Ha kihagyunk egy napot, sokkal több időre lesz szükségünk, hogy felidézzük a már megtanultakat. A nyelvtanulást bele kell illesztenünk a napirendünkbe, rendszeressé kell tennünk. Youlden szerint több lehetőségünk van körülvenni magunkat az elsajátítandó nyelvvel, mint azt gondolnánk: reggeli közben hallgassuk meg a híreket (vagy csak egyszerűen dalokat) az idegen nyelven; esténként nézzünk filmet vagy sorozatot a kívánt nyelven, melyhez használjunk anyanyelvi feliratot. Éljük a nyelvet! Írjunk, olvassunk, beszéljünk, sőt, énekeljünk az idegen nyelven! Állítsuk okostelefonunk vagy számítógépünk nyelvét a kérdéses nyelvre. Ne féljünk hibásan beszélni. Youlden szerint a hibák esszenciálisak a nyelvtanulás folyamatában, hiszen hibáinkból tanulunk a legtöbbet. Utolsó tanácsa az, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a nyelvtanulás szórakoztató legyen számunkra, ezzel is magas szinten tartva motivációnkat. Vonjuk be ismerőseinket és barátainkat, ezzel is közelebb hozva az idegen nyelvet életünkhöz. Youlden előadását egy frazémával zárja: minél több nyelvet beszélsz, annál több ember vagy.

Források:
Matthew Youlden, How to learn any language easily, TEDxClapham, elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=Yr_poW-KK1Q.

Megjelent a Katedra folyóirat XXIV/6. (februári) számában

fotó: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .