Hromada Attila: Kulcs a világ megértéséhez: az interkulturális kompetencia

Friss előrejelzések szerint a 21. század munkapiacának egyik meghatározó kompetenciája lesz a nemzetközi kommunikáció elsajátítása. A jövőben a globális egymásrautaltság egyre nagyobb szerepet fog játszani, hogy a kihívásokat az éghajlatváltozástól a terrorizmusig hatékonyabban tudjuk kezelni. A diákoknak az iskolából kilépve elegendő nyitottságra és kulturális érzékenységre van szükségük, bármilyen hivatásuk is legyen.
Erre a tendenciára az oktatásügy a korai kétezres évek óta reagált, azáltal, hogy az idegen nyelvi órákat növelték. Ez egy fontos lépés volt, akkor is, ha módszertanilag sok behoznivaló maradt a nyelvtanulással kapcsolatban is. De az interkulturális kommunikációhoz nemcsak verbális kompetenciák szükségesek. A nyelvtudás valóban nélkülözhetetlen, de nem elégséges nemzetközi szinten. A hiányzó készségek főként a történelem, polgári nevelés és hitoktatás minősége miatt vannak jelen. Ezen tantárgyak kudarcot vallanak az interkulturális készségek átadásában, sőt néhány kivételtől eltekintve inkább erősítik a nemzeti és vallási elzárkózást és sztereotípiákat.
A diákokkal többek között meg kell ismertetni a „kulturális szemüveg” fogalmát. A kulturális szemüvegünkön keresztül úgy látjuk a világot, ahogy nekünk tetszik. Úgy, ahogy azt otthon és az iskolában megtanultuk, egyszóval, a saját kultúránkon keresztül. Mi történik akkor, amikor két különböző kulturális háttérrel rendelkező ember kizárólag a saját szemüvegén keresztül vizsgál egy problémát? Ilyen esetben nézeteltérések – vagy akár konfliktusok keletkeznek. Ha például egy járókelőtől Algériában útbaigazítást kérnek, az illetőnek mindig muszáj egy választ adnia. Még akkor is, ha a kérdezettnek fogalma sincs a helyes útirányról. Az odautazó mindig számíthat útbaigazításra, mert az adott kultúrában ezt kívánja meg a segítőkészség és a vendégszeretet (ha tényleg fogalmuk sincs, akkor elkísérik az idegent a legközelebbi járókelőhöz).
Egy ilyen helyzetet Szlovákiában másképp értelmeznének. Biztosan sokan mérgelődnének, és azt gondolnák, hogy szándékosan adtak meg helytelen útirányt, hogy nem vesznek minket komolyan, és meg akartak viccelni minket a rossz útiránnyal. Az pedig bizalmatlanná tenne minket, ha felajánlaná az illető, hogy elkísér minket a célunkhoz. Talán egy félreeső helyen ki akarnak rabolni? Fordítva is hasonló a helyzet. Vajon mit gondolna egy algériai Szlovákiában, ha senki se segítene neki, ha a helyes útirány felől érdeklődik (mert a kérdezett egyszerűen nem ismeri az utat)? Az algériai személy biztosra venné, hogy a helyiek ridegek, barátságtalanok vagy akár idegengyűlölők, holott csupán nem ismerik az utat. Hasonló félreértéshez vezetett az, amikor életemben először beszéltem egy amerikaival. Amikor ők mások hogyléte felől érdeklődnek, akkor nem számítanak tartalmi válaszra, a ‘How are you?’ afféle köszöntésként funkcionál. Ezzel az első beszélgetés alkalmával nem voltam tisztában, ezért igencsak összezavartam beszélgetőpartneremet azzal, amikor kérdésére nekiálltam leírni azt, hogy mi történt velem aznap. Tehát anélkül, hogy a másik látásmódot ismernénk, a két különböző perspektíva félreértéshez vezethet. Hogy ezt a konfliktust megelőzzük, le kell tennünk kulturális szemüvegünket, ami miatt bizonyos dolgokat másképp látunk. Meg kell próbálnunk a hasonló helyzeteket úgy kezelni, hogy nemcsak a saját kultúránk normáit vesszük figyelembe.(…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXIV/9. (májusi) számában jelent meg

kép: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .