Németh Margit: Az esélyegyenlőségről

Minden ember bizonyos adottságokkal, egyéni sajátosságokkal születik. Ezekből a lehetőségekből kiindulva igyekszik megismerni a környezetét, alkalmazkodni hozzá, kezdetben a család, majd fokozatosan a tágabb környezet keretein belül. Megtanulja a túlélést, a kapcsolatteremtést, a családon belüli és a társadalmi szabályokat, elsajátítja az általuk közvetített értékrendet, szokásokat. Megtanul együtt élni, elfogadni a másikat. Az együttélés szabályai fokozatosan alakulnak ki, és beépülnek a szabályrendszerünkbe, alakítják az attitűdjeinket. Az együttélés mozgatója a tolerancia, melynek vannak határai. Ahol az véget ér, ott kezdődik az intolerancia. Nem tolerálható, ha valakinek a személyét, nyelvét, kultúráját, vallását, korát stb. negatívan ítélik meg, nem tisztelik az élethez való jogát, véleményét, másságát. Az ún. interkulturális társadalom alapja a másság tolerálása, az esélyegyenlőség, a konstruktív problémamegoldás, a negatív előítéletek és sztereotípiák kerülése.
Napjainkban gyakran találkozunk az esélyegyenlőség fogalmával. Maga a fogalom az utóbbi évtizedekben vált közismertté, az emberek egyenlőségét hangsúlyozza. Kiemeli, hogy nem elég azt hangoztatni, hogy mindenki egyenlő, de meg kell teremteni az egyenlőség valódi feltételeit. Az esélyegyenlőség az alapvető emberi jogokból vezethető le, miszerint senkit nem érhet hátrány bizonyos tulajdonság, mint pl. a nemhez tartozás, nemzetiség, fogyatékosság miatt. Az emberi jogok biztosítják az emberi méltóságot, meghatározzák az ember társadalomban elfoglalt helyét, betöltött szerepét, beleszólását a közügyekbe. Az esélyegyenlőség tiltja a diszkriminációt, az egyének és csoportok bizonyos tulajdonságok alapján történő megkülönböztetését. A diszkriminációmentességen túl hangsúlyozza az egyenlőtlenséggel küzdők, hátrányos helyzetben lévők normális életre, munkavállalásra való lehetőségének a megteremtését, segítését. A pedagógiában is szükséges a szemléletváltás. Egyre inkább előtérbe kerül az egyéni képességekhez, tudásszinthez való alkalmazkodás szükségessége, a diák egyediségének és igényeinek figyelembe vétele, az azokra történő reagálás. Ezek tulajdonképpen az ún. inkluzív, befogadó iskola jellemzői. Meg kell azonban jegyezni, hogy a valódi inklúzió megvalósítása még hosszú évekbe telik majd, hiszen nemcsak a pedagógus személyének a függvénye. Nyilván ennek vannak anyagi, oktatásszervezési és egyéb vonatkozásai is. Az iskolákból hiányoznak a segítő szakemberek, pszichológusok, gyógypedagógusok, logopédusok, pedagógiai asszisztensek, rehabilitációs dolgozók. Sok iskolában még a fizikai adottságok sincsenek meg, pl. akadálymentesítés, nincs lift, rámpa, megfelelő magasságú pad, szék, hiányoznak a segédeszközök, tankönyvek. A hátrányos helyzetű egyénekkel szemben szükséges a pozitív diszkrimináció alkalmazása, ami nem előnyökhöz való juttatás, hanem a hátrányban lévők olyan szintre juttatása, hogy képesek legyenek élni az emberi jogaikkal, ezáltal megelőzni a kirekesztést, kirekesztődést.
A szemléletváltás folytatása rajtunk múlik. Rajtunk múlik, hogy megvalósul-e az igazi esélyegyenlőség, az inklúzió, hogy képesek vagyunk-e a másság elfogadására, a toleráns közeg kialakítására, a másik igényeinek figyelembe vételére és az azokra való reagálásra. Ne feledjük, hogy azokat az alapokat, amelyek mindehhez szükségesek, elsősorban a család és mi, pedagógusok rakjuk le.

Megjelent a Katedra folyóirat XXIV/9. (májusi) számában

fotó: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.