Borbás Veronika – Gencs Kinga: Oktatási módszerek a hátrányos helyzetű és a roma tanulók körében

A társadalmi problémák kezelésében nagy szerepe van az oktatási intézményeknek, hiszen az itt dolgozó tanárok, pedagógiai szakalkalmazottak és technikai munkatársak sokat tehetnek és tesznek is azért, hogy ne alakuljanak ki társadalmi feszültségek a roma és nem roma gyermekek közt, ugyanakkor a családi háttérnek is nagy szerepe van a gyerekek problémákhoz való viszonyulásában. A hátrányos helyzetű tanulók mögött azonban nem áll az iskolai oktatás kiegészítését és kompenzálását anyagilag biztosítani képes család, éppen ezért boldogulásuk esélyeit sokkal inkább befolyásolja, hogy mi történik velük az oktatási rendszerben, szemben egy átlagos középosztálybeli családban felnőtt tanuló esélyeivel.
Az iskolai teljesítményt a szakemberek négy komponens alapján vizsgálják: elsőként a biológiai és pszichés tényezőket veszik figyelembe, másodikként a pedagógus személyét és beállítódását, harmadikként a pedagógiai tényezőket, negyedikként pedig a társadalmi tényezőket. Az általunk vizsgált szempont a pedagógiai tényezők közé tartozik, konkrétan az elmélet és a gyakorlat összefonódása. Összevetettük néhány pedagógiai pszichológiával foglalkozó professzor kutatási eredményét a romák oktatásával kapcsolatban, ami a biológia tanítása kapcsán esetünkben is bebizonyosodott:

  • Bindorffer Györgyi (2012) mutatott rá arra, hogy a roma gyerekeknek nagyon nagy a mozgástere, az iskola szabályzó közege frusztrációt vált ki, ami esetünkben magyarázatot ad arra, miért hatékonyabb a természetben történő tanulás.
  • Kállai Ernő és Kovács László (2009) a rokonság, a nagycsalád és a tágabb környezet szocializációban betöltött szerepére hívja fel a figyelmet. A roma gyerek problémái kezelésében családjában egy teljes közösségre számíthat, viszont ha az iskolában egy gyerek eltér a közösség normáitól, kirekesztetté válik. Ezért okoz szinte feloldhatatlan problémát a  roma gyerekek számára, ha a családi és iskolai normák eltérőek. A tanulmányi kirándulások, erdei iskolák nemcsak a tanulás szempontjából jelentősek, hanem segítenek összekovácsolni a tanulókat. A természet teljesen más környezetet teremt, a különböző didaktikai játékokkal pedig bevonjuk azokat a tanulókat is a tanulás folyamatába, akik az iskolapadban passzívnak bizonyulnak, így a kommunikáció nemcsak a tanár-diák viszonyában fejlődik, hanem a tanulók közt is.
  • Forray R. Katalin és Hegedűs T. András (1991) arra a következtetésre jutott, hogy a roma tanulók életéből kimarad a dackorszak, mivel az anyák gyermekeik igényeit (evés, alvás, játék) szinte azonnal kielégítik, csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem alakul ki ezeknél a gyerekeknél a frusztrációtűrés. Ezt a jelenséget a pedagógiai pszichológiában az iskolaérettséggel hozzák összefüggésbe, vagyis a felzárkóztatás céljából is figyelembe kell venni, mely módszerek bizonyulnak hatékonyabbnak. Gyakorlati módszerek alkalmazása során ezek a gyerekek sokkal nagyobb aktivitást mutatnak, bátrabban szólnak hozzá a tananyaghoz, mindamellett előszeretettel osztják meg a tananyaghoz kapcsolódó tapasztalataikat, észrevételeiket.
  • Hanák Zsuzsa (2009, 2012) szerint a roma tanulók életében minimális szerepet kap a serdülőkor. A korai házasságkötések is bizonyítják, hogy nagyon gyorsan felnőttként kezelik őket a családban, amit az iskolai gyerekszereppel nem tudnak összeegyeztetni. Ez nemcsak viselkedési problémákat szül, hanem maga az iskolalátogatás is feleslegessé, egyfajta kötelezettséggé válik számukra, semmilyen érdeklődést nem mutatnak a tananyag iránt. A pedagógusnak elsődleges célja, hogy motivációt ébresszen a gyerekben, ám ehhez a hagyományos oktatás általában kevésnek bizonyul.

Következésképpen elmondhatjuk, hogy pedagógiai és pszichológiai szempontból is szükséges lenne az elmélet és gyakorlat összekapcsolásának megerősítése, a tanulói aktivitás fokának emelése, valamint a roma tanulók speciális igényeinek figyelembe vétele. Jelen helyzetben hiány mutatkozik a tanuló-tanuló és a tanuló-tanár kommunikációjában egyaránt, jelentéktelennek látszanak a családon és iskolán kívüli roma interakciók. Sokszor a hátrányos helyzetű tanulók lemaradása abból adódik, hogy a gyermek számára nincs biztosítva az ingergazdag környezet. Ha a fejlődés ingerszegény környezeteben történik, az a megfelelő tudás hiányát okozza, kihatással van a képességek alakulására, azok alacsonyabb fejlettségi szintjét eredményezi. Amennyiben a verbális és gondolkodási képességek alacsonyabb szintűek, az tanulási sikertelenséghez vezet, a tanuló demotiválttá válik a tanulást illetően. Romlik a társadalmi beilleszkedés, a későbbiekben pedig kihatással lehet egy munkahely megszerzésének és megtartásának képességére. A pedagógusnak meg kell előzni a képességhiányok kialakulását, az iskolalátogatást a gyermekek számára érdekessé, a tanulás folyamatát élményközpontúvá tenni. (…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXIV/9. (májusi) számában jelent meg

fotó: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.