Rási Szilvia: Hogy beszélnek minálunk, a Felvidéken és miért?

Régóta közismert tény a nyelvészek körében, hogy a nyelv egy hármas dimenziójú jelenség: térben, időben, illetve a társadalomhoz kötötten él. Ennek eleget téve a nyelvre irányuló kutatásoknak is három nagy területe van, amik a következők: a térnyelvészet (geolingvisztika), az időnyelvészet (kronolingvisztika) és a társadalomnyelvészet (szociolingvisztika). A dialektológia a geolingvisztika része, feladata pedig a területi alapon elkülönülő nyelvváltozatoknak a vizsgálata. A nyelvjáráskutatás tehát a nyelvjárások tudománya, azok tanulmányozása és rendszerezése.
A nyelvjárás olyan köznyelv (standard) mellett (vagy azzal szemben) létező területi nyelvváltozat, melynek a köznyelv normáitól eltérő, csak a nyelvterület egy-egy részére jellemző ismertetőjegyei vannak. Eszerint a nyelvjárás területi tagoltságot mutat az egységesnek vélt köznyelvvel szemben. A nyelvjárások a köznyelvhez hasonlítva hangtani, alaktani, szókészletbeli, valamint bizonyos mértékben mondattani jellegzetességben különböznek. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy a köznyelv kialakulása előtt a nyelv különböző nyelvjárások formájában létezett. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a nyelvjárás az előzmény, a köznyelv pedig a következmény.
Az emberek körében a nyelvjárás az otthon beszélt, valamint a spontán módon, elsődleges nyelvváltozatként elsajátított, tehát elsősorban a nem nyilvános beszédhelyzetben használt beszélt nyelv formája. Ezzel szemben a köznyelv intézményes keretek között használt, vagyis az a nyelvváltozat, melyet az egyén a másodlagos nyelvi szocializáció során sajátít el. A szlovákiai magyar közösségekben – akárcsak más határon túli területeken – a nyelvjárás az uralkodó, mivelhogy ezt sokkal többen ismerik és használják mindennapos kommunikációjuk folyamán, mint a köznyelvet. Több dolog miatt alakult ez így minálunk.
Egyrészt a szlovákiai magyarok zöme nem városban, hanem falun él, ahol a nyelvjárás az identitás és a magyar nyelv megőrzésének egyik legfőbb eszköze. Másrészt a magyar anyanyelvűek bizonyos része nem magyar tannyelvű iskolában szocializálódott, aminek következményeképp nem került intézményes keretek között kapcsolatba a magyar standard nyelvvel. Ezzel párhuzamosan a szlovákiai magyaroknál kisebb a magyar köznyelv alkalmazásának lehetősége. Ennek oka, hogy a nyilvános színtereken, ahol a standard nyelvhasználat a megkövetelt, a szlovák nyelvvel kell osztozniuk. Végül: mivel a standard nyelv elterjedése Magyarországon a Trianont megkövető periódusban történt, következésképpen ez a folyamat már kevésbé érintette a szlovákiai magyarok nyelvhasználatát

A szlovákiai magyar nyelvjárások
Egy-egy nyelvjárás besorolásakor figyelembe kell vennünk, hogy napjainkban nincs olyan nyelvjárás, melyet csak és kizárólag Szlovákia területén beszélnének. Ezen régiók egyaránt megtalálhatóak Magyarország területén is, ami az államhatárok eltolódásának a következménye. Így az osztályozáskor az általános felosztást vesszük alapul. Fontos viszont megemlíteni, hogy bár a nyelvjárási régiók megegyeznek Magyarországgal, az azokat alkotó nyelvjáráscsoportok között már van olyan, amely csak és kizárólag Szlovákia területén helyezkedik el.
A nyelvjárások osztályozásánál általában a Magyar dialektológia című munkából szoktak kiindulni a kutatók. Az ebben található felosztás tíz nyelvjárásterületet tartalmaz, s ezek: 1. nyugat-dunántúli, 2. közép-dunántúli–kisalföldi, 3. dél-dunántúli, 4. dél-alföldi, 5. palóc, 6. Tisza–Körös-vidéki, 7. északkeleti, 8. mezőségi, 9. székely, 10. moldvai.
Ezek közül a palóc régiót Juhász Dezső még tovább osztotta tömbökre, földrajzi és nyelvi szempontok alapján. Ezáltal a következő tömböket különíthetjük el:

  • nyugati tömb: nyugati palóc + északnyugati palóc,
  • középső tömb: középpalóc + Ipoly vidéki,
  • keleti tömb: keleti palóc + Hernád vidéki,
  • déli tömb: déli palóc + Eger vidéki.

A déli tömb kivételével mindhárom másik tömb megtalálható Szlovákiában, viszont a nyelvjárások nyugati és keleti határán nem minden esetben egyezett a nyelvjáráskutatók véleménye. Kétségtelen, hogy a palóc nyelvjárások fő azonosító jegye az illabiális ȧ (a köznyelvi ajekkerekítéses a-ból akajrésessé vált ȧ) és a labiális ā (a köznyelvi ajakréses á-ból ajakkerekítésessé vált ā), ám a tömb egyes nyelvjárásszigetei sok esetben eltérnek egymástól. Ezért sem lehetséges a palóc nyelvjárás általános jellemzése, mivel a nyelvjárásszigetek között számos esetben határozottan meghúzhatók az izoglosszák. (…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXIV/10. (júniusi) számában jelent meg

fotó: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.