Arany János Felolvasó Maraton a szlovákiai magyar iskolákban

A Pozsonyi Magyar Intézet az Arany János-emlékév alkalmából felhívást intézett a szlovákiai magyar tannyelvű iskolákhoz. Ebben arra kértük az intézmények vezetőit, illetve a magyartanárokat, szervezzenek helyi emléknapot – lehetőség szerint felolvasásokkal egybekötve – Arany tiszteletére.
Összesen tizennégy intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez. Közülük a Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium diákjai, valamint a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének hallgatói a Pozsonyi Magyar Intézetben szervezett emléknapon olvastak fel Arany-költeményeket a rendezvény védnöke, Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő jelenlétében.

A pozsonypüspöki alapiskolában Maurský Mónika igazgató asszony és Tímár Lívia magyar szakos tanárnő tudósítása szerint a felső tagozatos tanulók egy rendhagyó irodalomórán vettek részt, ezt követően pedig az ötödikesek A méh románca című költeményt, a hatodikosok a Toldi részleteit, a hetedikesek A fülemülét, a nyolcadikosok a Bolond Istók, a kilencedikesek pedig a Toldi estéje részleteit olvasták fel egymásnak.

A Szenczi Molnár Albert Alapiskolából Matus Mónika igazgató asszony tudósított bennünket, mely szerint az alsó tagozatosok Polák Margit könyvtáros, muzeológus vezetésével olvastak fel Arany-verseket az iskola könyvtárában.

A érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola igazgató asszonya, Novák Mónika és magyar szakos tanárnője, Benyovszky Ágnes arról számoltak be, hogy a felső tagozat diákjai a tornateremben olvastak fel Arany-költeményeket, emellett osztályonként logókat is készítettek, amelyek előbb faliújságra, majd az iskola folyosójára kerültek.

Nagy Zsuzsanna, az Egyházkarcsai Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgató asszonyának és Hideghéty Mónika, az iskola magyar szakos tanárnőjének beszámolója szerint a 4. és 5. évfolyam tanulói a versfelolvasás és -hallgatás mellett Arany-kvíz formájában is megemlékeztek a költőóriásról, elsősorban a Családi kör című versre fókuszálva.

A Bátkai Alapiskola alsó, felső és speciális tagozatos tanulói ugyancsak a Toldi és a Családi kör, továbbá a balladák világát idézték meg, de kifestővel, totóval és egyéb kreatív feladatokkal is megemlékeztek Arany Jánosról az iskola magyar szakos tanárnője, Derencsényi Éva elmondása szerint.

Jurás Lívia igazgató asszony arról tudósított, hogy a peredi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola emeleti folyosóján közös versolvasás zajlott, október 23-án pedig ennek mintegy folytatásaképpen Arany költeményei mellett egyéb felolvasásokkal is készülnek a tanulók szülőkkel, nagyszülőkkel és tanárokkal karöltve. Az alapiskolák sorát az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola zárja, ahol Nedeľa Krisztina és Németh Ágota tanárnők tudósítása szerint rendhagyó irodalomórák keretében az 5. osztály témája a Családi kör, a 6. osztályé a Rege a csodaszarvasról, a hetedikeseké a Toldi, a nyolcadikosoké az Arany-balladák voltak, a 9. osztályosoké pedig kortárs költők, írók versei, prózái, amelyeket Arany Toldija ihletett. Ezenkívül játékos feladatokkal, interaktív tananyaggal, csoportmunkával, tanulói beszámolóval, megzenésített Arany-művek hallgatásával is színesítették a programot.

A középiskolák közül a Párkányi Gimnázium és a Rimaszombati Kereskedelmi Akadémia kapcsolódott be az Arany-emléknapba. Előbbi programjához a szomszédos Ady Endre Alapiskola két osztálya is csatlakozott. A gimnazisták megadott témák alapján anyagot gyűjtöttek, ennek eredményét prezentációkkal, plakátokkal szemléltetve adták elő a figyelmes közönségnek. Végül meglepetés kvízjátékra is sor került, a legjobbak oklevelet és saját készítésű, alkalomhoz illő ajándékokat kaptak jutalmul, mondta el Uzsák Éva magyar szakos tanárnő. ű

„Nekem áldott az a bölcső,/Mely magyarrá ringatott“ címmel szerveztek Arany-napot a Rimaszombati Kereskedelmi Akadémián, ahol mind a négy magyar osztály képviseltette magát. A tanárnő, Kovács Ildikó rövid bevezetője után mindenki nagy igyekezettel olvasta fel a maga választotta ismert vagy kevésbé ismert verset. A végén a résztvevők emléklapot is kaptak.

Külön öröm számunkra, hogy három speciális iskola is jelentkezett felhívásunkra. Seres Erzsébet, a vágsellyei Közös Igazgatású Iskola tanárnőjének beszámolója szerint a gyerekek az interaktív táblára kivetítve megismerkedtek Arany János életével, majd közösen felolvasták és megbeszélték Családi kör című versét. Ezek után ellátogattak a városi könyvtárba, és felkutatták Arany ott megtalálható műveit.

Bodon Sándor igazgató úr a Rimaszécsi Magyar Tannyelvű Speciális Alapiskolából arról számolt be, hogy a költő életének főbb állomásait, hitvallását, jellemző személyiségjegyeit igyekeztek megragadni sok vers, ballada és életrajzi dokumentum alapján.

Végezetül a tallósi Speciális Alapiskolában Farkas Éva tanárnő elmondása szerint a klubhelyiségben tartottak megemlékezést, amelynek keretein belül a tanulók és pedagógusaik is olvastak fel Arany-verseket, továbbá meghallgattak néhány költeményt ismert magyar színészek előadásában. A rendkívüli irodalomóra végén kvízkérdések segítségével ismételték át az órán elhangzott információkat.
A Pozsonyi Magyar Intézet ezúton is köszönetet mond minden oktatási intézménynek, amelyek csatlakoztak a felhíváshoz, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, az Országos Széchényi Könyvtárnak, a Méry Ratio Kiadónak és az Anyanyelvápolók Szövetségének, amelyeknek köszönhetően kisebb ajándékcsomagot postázhattunk az Arany János Felolvasó Maratonon résztvevő intézmények részére. Reméljük, a jövőben is sikerül majd alkalmat találni közösen megvalósítható eseményekre, amelyek szórakoztató tanulást biztosítanak a diákok számára.

Paszmár Lívia


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.