Kolbászkészítők a Selye János Gimnáziumban

2017. október 13-án Bellegszencsén (Podhájska) szervezték meg a kolbász és tradicionális ételek napját (Podhájske dni klobás a tradičných špecialít), melynek keretében sor került az alap- és középiskolások kolbászkészítő versenyére is. A versenyen, melyre ötfős csapatok jelentkezését várták a szervezők, 17 csapat vett részt, köztük a komáromi Selye János Gimnázium csapata.
Minden csapatnak 10 kg hús, valamint bél állt rendelkezésére, melyet a szervezők biztosítottak – a feladat szerint az alapanyagokból a délelőtt folyamán kellett elkészíteni a kolbászt, és 13 óráig leadni a mintát a zsűrinek. A versenybizottság viszont nem csak a kolbász ízét és alakját, hanem a készítés fázisait, valamint az egész stand díszítését is figyelembe vette a pontozásnál.

A Selye János Gimnázium csapatát Diósi Viktor, testnevelés szakos tanár vezette, tagja Takács Gergő (IV.A), Bútora Bálint (IV.A), Duba Réka (IV.D), valamint Brinzik László voltak – utóbbinak, valamint a Selye János Gimnázium Szülői Szövetségének ezúton is köszönjük a szükséges kellékek biztosítását. Csapatunk aranysávos minősítésben részesült, amelyhez gratulálunk!

Vajányi Orsolya

Mentés


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.