Peternai Zsuzsanna: Mi az eTwinning program?

Az eTwinning egy olyan európai oktatási program, amihez eddig több mint 450 ezer pedagógus csatlakozott Európa-szerte, és amely 2005-től töretlen sikerrel működik. A program az Európai Bizottság kezdeményezésére jött létre; célja, hogy ösztönözze az európai pedagógusokat a kommunikációs technológiák változatos formáit használó együttműködési partnerségek alakítására. 2014-től az Erasmus+ program részeként működik, közös adatbázissal, célközönséggel.
Az „e“ az elektronikai szó rövidítése, a „twinning“ partnerséget, együttműködést jelent. Az eTwinning motorját a központi portál (www.etwinning.net) adja, ahol a pedagógusok regisztráció után partnerintézményeket kereshetnek, és projekteket indíthatnak diákjaikkal és ezek eredményeit egy biztonságos virtuális térben oszthatják meg (Twinspace).

Az eTwinning program 2007-ben elnyerte az IMS Global Learning Consortium (IMS Globális Tanulási Konzorcium) arany fokozatú „Learning Impact” díját. A díjat a technológiák oktatási célú felhasználásában leginkább hatékony kezdeményezések közötti első világverseny keretében osztották ki.
Az etwinningnek köszönhetően a pedagógus:
– kapcsolatot teremthet európai partneriskolával
– a partnerrel közösen új projektet indíthat vagy partnerként bekapcsolódhat már létező projektbe
– együttműködhet egy biztonságos virtuális térben („twinspace“)
– részt vehet szemináriumokon vagy konferenciákon (Szlovákiában és Európában) és új kollégákkal ismerkedhet meg
– online kurzusokon vehet részt
– felhasználhatja az eTwinning oktatási anyagait a tanításban
– eTwinning nemzeti és nemzetközi minőségdíjazást szerezhet
– elismerést, tárgyi és anyagi díjakat nyerhet nemzeti és európai versenyekben.

Az eTwinning szervezete

Az eTwinning programban az úgynevezett Nemzeti Szolgáltatópontok (NSS) felelősek a nemzeti szintű koordinációért, míg a Központi Szolgáltatópont (CSS) nemzetközi szinten fogja össze a programot.
A Nemzeti Szolgáltatópontok (NSS) (online és telefonos) tanácsadást tartanak és segítséget nyújtanak, konferenciákat és nemzeti versenyeket, rendezvényeket szerveznek, valamint média és PR kampányokat folytatnak. Szlovákiában ezt a feladatot az ún. Národná služba pre elektronickú spoluprácu škôl (Nemzeti szolgáltatópont az iskolák elektronikai együttműködésért) munkatársai végzik, akik a zsolnai egyetem részeként tevékenykednek 2004-től. A központot 5 személy vezeti, akik feladata az eTwinning programmal kapcsolatos tevékenységek koordinálása, és a különböző szereplők ösztönzése Európa-szerte a programban való részvételre. További feladataik közé tartozik:
– válaszolnak az intézményeknek az eTwinning programmal, és az eTwinning projektek elindításával kapcsolatos kérdéseire,
– konkrét iránymutatással, javaslatokkal és ötletekkel segítenek a pedagógusoknak
– sikeres projekteket mutatnak be, hogy ezekkel ösztönözzék a nemzetközi együttműködéseket
– ellátják a pedagógusokat európai hírekkel az  eTwinning Hírlevélben
– regionális képviselők segítségével képzéseket biztosítanak a programmal kapcsolatban.
A szolgáltatópont célja, hogy Szlovákiában minél több iskola, tanár és diák csatlakozhasson ehhez a nagyszerű kezdeményezéshez. Ingyenes információs napok, roadshow-k, konferenciák, szakmai továbbképzések keretében nyújtanak technikai, pedagógiai, módszertani segítséget a programhoz csatlakozóknak. Szintén ingyenesen juttatják el a pedagógusokat találkozókra, külföldi továbbképzésekre és partnerkereső szemináriumokra, nyelvi és módszertani segítséget nyújtva nekik.
Ezen találkozók elsődleges célja, hogy minél több partnerség jöjjön létre, és minél hatékonyabban tudjanak együtt dolgozni a partnerek. Az elmúlt évek visszajelzései alapján a résztvevők sok hasznos módszertani tapasztalatra tettek szert, megismerhették külföldi kollégáik munkamódszereit, és szakmai fejlődésük szempontjából mindenképpen fontosnak ítélték ezeket a találkozókat.
Ezekről a lehetőségekről bárki tudomást szerezhet az általuk működtetett www.etwinning.sk oldalon is, ahol kifejezetten a szlovákiai résztvevők számára közölnek hasznos információkat az eTwinning hazai kezdeményezéseiről, emellett általánosságban is számos információt nyújtanak a programról és ötleteket adnak induló projektekhez.

Ki vehet részt a programban?

Az eTwinning fenntartótól függetlenül minden óvoda, alapiskola, középiskola és speciális iskola számára nyitott. Bürokratikus akadályoktól mentesen az említett iskolatípusok tanárai diákjaikkal együtt bármikor elkezdhetnek egy projektet. A programnak nincsen semmiféle más részvételi feltétele, határideje, zárójelentés beadásának kötelezettsége, stb., ezért a bekapcsolódási kedven kívül másra nincs is szükség egy projekt regisztrációjához.
Az eTwinningben dolgozhatnak olyan tanárok is, akik még nem találtak partneriskolát és nincs közös projektjük. Részt vehetnek rövidtávú (4-10 napos) online oktatási programokon, továbbképzéseken vagy az egyes Csoportokon belül tapasztalataikat oszthatják meg. Saját fórumot is nyithatnak, tervezhetnek videó-konferenciát vagy saját online tevékenységet (Adobe Connectben). (…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXV/1. (szeptemberi) számában jelent meg


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .