Kulcsár Tibor Szavalóverseny

„ … a vers létünk dalához néma partitúra.“
(Tóth Krisztina)

12 évvel ezelőtt a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium egy misszióra vállalkozott: népszerűsíteni a tanulók közt a szlovákiai/csehszlovákiai magyar irodalmat. A Kulcsár Tibor nevét viselő szavalóverseny mára már beépült a szlovákiai magyartanárok és tanítványaik tudatába. Évről évre egyre több új érdeklődő csatlakozik a rendszeresen benevező iskolákhoz. Első lépésként böngésznek a szlovákiai magyar szerzők írásai közt, olvassák, értelmezik a költeményeket vagy prózai munkákat, további lépésként fejükben rögzítik az egyéniségükhöz legközelebb álló szövegeket, s a végén marad a megtanultak előadása, elmondása.

A Pozsonyi Magyar Intézet második alkalommal fogadta be rendezvényünket, melynek nagyterme 2017. november 24-én a reggeli órákban be is népesült izguló versenyzőkkel, az őket kísérő és felkészítő tanárokkal, hozzátartozókkal, az érdeklődő zsűrivel és a munkától meg nem riadó szervezőkkel.
Idén is több szlovákiai magyar költő, író munkássága előtt tisztelegtünk, akik 2017-ben kerek vagy félkerek születésnapot ünnepeltek. A versenyzőknek a szövegválasztáshoz a 80 esztendős Gál Sándor, a 75 éves Aich Péter, a 70 éves Keszeli Ferenc, a 65 éves Soóky Gál László, a 60 éves Farnbauer Gábor és az 5. X-et betöltött Győry Attila műveit ajánlottuk.

Három kategóriában összesen 50 tanulót (az alapiskola felső tagozatosait, a gimnazistákat és a szakközépiskolásokat) sikerült megszólítanunk, de betegség miatt számuk 41-re csökkent. A tavalyi három tagból álló zsűribizottság hétre duzzadt, s párhuzamosan két teremben hallgatta meg a produkciókat (Csanaky Eleonóra előadóművész; Csenger Ferenc, a Pátrai Rádió főszerkesztője; Naszák Szilvia, a Pátria Rádió műsorvezetője, aki emellett tanít a Pozsonyi Magyar Intézetben magyart mint idegen nyelvet és a LEAF Academy angol gimnáziumban magyart magyar diákoknak; Bedi Kata esztétikát és kommunikációt végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Petőfi-program ösztöndíjasa Pozsonyban; Uzsák Dávid, az SND, az Aréna és a Metské Divadlo Žilina színésze; Dékány Nikolett és Béhr Márton színművészhallgatók Pozsonyban). A fiatal generációt szép számban képviselő zsűri teljes egyetértésben hozta meg döntését a kategóriánkénti legjobbakat kiemelve, miközben nem feledkeztek meg az előadásokkal kapcsolatos észrevételeik megosztásáról sem. A dobogósok mellett minden résztvevő átvehetett egy-egy könyvet, tollat, emléklapot.

I. kategória, vers
1. hely – Zeman Dávid, Szenczi Molnár Albert AI Szenc, felkészítő: Tóth Katalin
2. hely – Haris Katarina, MTNYAI Naszvad, felkészítő: Holka Gizella
3. hely – Kalmár Annabella, II. Rákóczi Ferenc AI Gúta, felkészítő: Vermes Anikó

I. kategória, próza
1. hely – Bombicz Ferenc, Jedlik Ányos AI Szímő, felkészítő: Illés Anita
2. hely – Nagy Ádám, Corvin Mátyás AI Gúta, felkészítő: Molnár Szilvia
3. hely – Boros Mónika, Bartók Béla AI Nagymegyer, felkészítő: Soóky Marián

II. kategória, vers
1. hely – Póda László, MTAG Duna u. Pozsony, felkészítő: Kulcsár Mónika
2. hely – Renczes Fanni, MTAG Duna u. Pozsony, felkészítő: Demcsák Edit
3. hely – Balla Barnabás, Kodály Zoltán Gimnázium Galánta, felkészítő: Bergendi Mónika

II. kategória, próza
1. hely – Králik Máté, Selye János Gimnázium Komárom, felkészítő: Králik Zsuzsanna
2. hely – Köles Bence, Magyar Tannyelvű Magángimnázium Dunaszerdahely, felkészítő: Simon Beáta
3. hely – Ziff Stella, MTAG Duna u. Pozsony, felkészítő: Kulcsár Mónika

III. kategória, vers
1. hely – Kulcsár Klára, Közös Igazgatású MTNYI Szenc, felkészítő: Pongrácz Flóra
2. hely – Pongrácz Emese, Közös Igazgatású MTNYI Szenc, felkészítő: Pongrácz Flóra

A 2017-től Cogitóra keresztelt országos esszéíró pályázatunkat, mely a 13. évadába lépett, a mediális nevelés és az önkéntesség jegyében hirdettük meg. Szlovákiában még nem kötelező az érettségi megszerzéséhez az önkéntes munka végzése, de lehet, hogy hamarosan több ország mintájára nálunk is bevezetik. Az önkéntesség által egy csomó tapasztalatra tesznek szert a fiatalok, hozzászoknak ahhoz, hogy felnőttként igenis nemcsak jó dolog, hanem fontos is áldozni a szabadidőnkből, tehetségünkből mások javára. Másrészt pedig tisztában vagyunk vele, hogy a médiából napi szinten ömlik ránk az információk áradata, ebből felnőttként is nehéz kihámozni a valóságnak megfelelőket, kikerülni a csábító, ám keményen manipuláló szövegeket, képeket, videókat, így e téren a diákoknak bizony szükségük van a mi segítségünkre.

Öt téma közül választhattak a 14-16 éves alapiskolások, középiskolások vagy a nyolcosztályos gimnáziumok tanulói. A 13-as számot nem véletlenül tartják mágikusnak, szerencsésnek vagy szerencsétlennek. Nekünk mindenesetre meghatározó volt: 48 pályamű érkezett október végéig. Ez rekordot döntött. Fel is adtuk a leckét a 3 bírálónak, zsűritagnak: Cs. Liszka Györgyinek, a Vasárnap főszerkesztőjének, Bolemant Éva coachnak, a Pozsonyi Kifli polgári társulás egyik alapítójának, vezetőjének, muzeológusnak és Szemet Editnek, a Pátria Rádió szerkesztőjének, pszichológusnak, magyar-esztétika szakos tanárnak. A legjobb dolgozatok szerzőit meghívtuk a díjátadásra, a többieknek egy-egy emléklapot postáztunk, így köszönve meg munkájukat. Ismét bebizonyosodott, mennyire olvasott, tájékozott, fantáziadús, jó tollú ifjak is teremnek tájainkon, tehát nem kell temetni a legújabb generációt sem.

Az 1. témával, a Hitről hitre címet viselővel, az 500 évvel ezelőtt induló reformáció szerepére, fontosságára, értékeire fókuszáltunk. 5 diákot késztetett ez írásra, közülük Oros Boglárka Sára Alistálról vehette át a legjobbnak járó jutalmat.
A 2. téma számított a favoritnak, az Álmodtam egy világot magamnak bizonyította, hogy sok fiatalnak, konkrétan 26-nak biztosan vannak álmai, vágyai, szeretik elhagyni a szürke hétköznapokat és kalandozni a színes álmok világában. Nagy Anikó Nagyfödémesről bizonyult a legtökéletesebb álomvilággal rendelkezőnek.
A 3. témát választó 12 pályázó számára Szűk ez a világ, mely gúzsba köti őket, s ki szeretnének belőle törni. Tóth Tamara Kitty Párkányból kapta a megérdemelt jutalmat.
A 4. témát négyen választották. Ők komolyan érdeklődnek az önkéntesség iránt, maguk is szívesen önkénteskednek, reméljük, számuk is nőni fog. Az Önként és dalolva kategóriában a legjobb esszéért járó jutalom gazdája Tóth Kitti lett Kéméndről.
Az 5. téma bizonyult a legkomolyabbnak, a legnagyobb falatnak, talán a legnagyobb fejtörést is ez okozta. Csupán egy tanuló választotta a Hol terem az igazság címet viselő témát, melynél arra voltunk kíváncsiak, kritikusan szemléli-e a virtuális térben keringő információkat, ellenőrzi-e azok valóságtartalmát a megszólított korosztály. Az egyedüli pályázó viszont kiválóan megbirkózott ezzel a témával, így Magát Fanninak Kőhídgyarmatról is járt a jutalom.
Két különdíjat is kiosztottunk: írásának teljesen egyéni, egyedi hangvételéért, a közönség tapssal fogadta Csóka Zsófiát Nádszegről, ill. Végh Alexnek Érsekújvárra is továbbítjuk a Vasárnap különdíját. Minden díjazott jutalma mellett egy-egy Vasárnap-csomaggal is gazdagodott.

Támogatóinkra idén is számíthattunk, nagy köszönet jár nekik:

RATIO EDUCATIONIS – a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium alapítványa
Pomichal István, mérnök, Pozsony megye képviselő-testületének képviselője, Fél község polgármestere, a rendezvény fővédnöke
a Szlovákiai Magyar Protestáns Oktatási és Közművelődési Egyesület
a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pozsony-Szenc TV-je
a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének Duna Utcai Alapszervezete
a Vasárnap szerkesztősége
Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója
Frideczky János, a VIDÉO Alapítvány alapítója
a Magyar InteraktívTelevízió

Gratulálunk minden versenyzőnek, felkészítőnek! Mi már készülünk a következő évadra, reméljük, önök is!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.