Fibi Sándor: Ilyenkor, karácsony táján…

Ezer és száz gondolat kavarog bennem, amikor arra vállalkozom, hogy elmondjam mindazt, ami az év legszebb ünnepével kapcsolatban bennem él. Nem könnyű ez a feladat, hiszen a világ sok-sok országában ez a legszebb ünnep, amikor néhány napra szinte megáll az élet, amikor, remélhetőleg, szünetelnek a gonosz indulatok, és beteljesülni látszik az emberek szeretet, béke és nyugalom iránti vágya. Igen, ilyenkor szinte teljes a látszatvilág győzelme, és e győzelemben ott vár a holnap a maga kemény realitásaival, gondjaival, félelmeivel, lélekrombolásával.
Pedig olyan csodálatosan szépek az emlékek… Azok a karácsonyok, amelyekre gyermekkorunkban egészen sajátos lelkiállapotban készültünk. Az ünnepet megelőző advent idején 6-7 tagú gyermekcsapatunkkal – a kis színjátszókkal – szülőfalunkban szinte minden családot meglátogattunk, és előadtuk a Jézus születéséről hírt adó betlehemes játékot (melynek szövegkönyvét édesanyám írta, és tanította be a kis szereplőknek). Szűkös anyagiak között élve akkor nem is gondoltunk arra, hogy a karácsonyfát csillogó-villogó díszekkel, méregdrágán vásárolható szaloncukorral, csokoládécsodákkal díszítsük és minden gyermeki vágyat kielégítő ajándékokkal rakjuk körül… Ma is emlékszem, milyen áhítattal segítettem édesanyámnak az otthon főzött szaloncukor elkészítésében és csomagolásában, mennyire örültem annak, hogy a diót, almát sikerült ügyesen karácsonyfadísszé varázsolnom. Legszívesebben még ma is rejtélyesnek tartanám, hogy hová is tűnhetett édesanyám a szentestét megelőző délutánon, és hogyan lehetett az, hogy ő már a karácsonyfa mellett állt akkor, amikor egyetlen szobánkban a kulcsra zárt ajtó mögött végre megszólalt a várva várt csengő, amely jelezte, hogy az angyalka meghozta a karácsonyfát. Hallottam azt is, hogy fordul a kulcs a zárban, és ott volt előttem az ünneplőbe öltöztetett fenyő, a valósággá vált csoda… Átvehettem a szerény ajándékokat is. Igazán szép élmény volt, amikor az ünnepi gyertyák fénye csodálatossá varázsolta nemcsak a karácsonyfát, hanem édesanyám boldog mosolyát is. Milyen feledhetetlenek voltak a karácsonyi éjféli misék a szeretetet, lelki békét, örömet, reményt és boldogságot kifejező karácsonyi énekekkel… Igen, örökké bennem, bennünk élő emlékek, hiszen a gyermekkori emlékek örökké élnek. Meggyőződésem, hogy hasonló gyermekkori élményeire gondolhatott Ady Endre is a Karácsony című versében, amikor arról ír, hogy jó volna gyermekszívvel kibékülni a világgal, hiszen ha a karácsonyi rege valóra válna, igazi boldogság szállna a világra. Ady az emberiség legszebb ünnepével kapcsolatban 14 gyönyörű versben mond ki igaz gondolatokat, ám Babitshoz hasonlóan ezekben a versekben is ott van az ember mindennapi világát, jövőjét féltő gondolat és a kérés, a remény, a vágy olyan élet után, amelyre az egymás szeretete, tisztelete, a béke és a tiszta érzés a jellemző. Babits Mihály Karácsonyi énekében hozzá méltó módon ezt kéri a karácsonytól: „Szeress hát minket is, koldusokat, Lelkünkben gyújts pici gyertyát, sokat, Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk törékeny játékunkat, a reményt.” Parti Nagy Lajos már fogyatkozó reménnyel, napjaink valós életstílusát értőn így fogalmaz: „Karácsonykor viszonylag könnyű szeretni, de mi van azzal a sok hétfő reggellel?“
És mi van azzal az ezerszer elítélt hozzáállással, mely szerint a karácsony nem más, mint kivagyiságunk megmutatása, amikoris tízezrek hiteleket is felvesznek azért, hogy megmutassák, ők is képesek a legdrágább ajándékok megvásárlására… A napjaink valóságát, embertársai mentalitását igazán ismerő Csernus Imre gondolataiban a kemény bírálat mellett a lehetséges kiutat is megmutatja: „A társadalom számára a karácsony az a három nap az évben, amikor az emberek megpróbálnak úgy tenni, mintha szeretnék egymást. Én viszont úgy gondolom, hogy ha május ötödikén vagy február másodikán, vagy már ma reggel két ember szívből, tisztelettel, szeretettel tud egymáshoz érni, amikor kinyitják szemüket – az azt jelenti, hogy karácsony van, hiszen a karácsony nem csak egy dátum, hanem egy életérzés…” Vagyis napjainkban az lenne a valóban várt csoda beteljesedése, ha a karácsony nem csak egy bizonyos időszak lenne, hanem tartós lelkiállapot. Békességben, jóakaratúan, könyörületesen és szabadon élni – ez lenne a karácsony igazi szelleme.
Kívánom kollégáimnak, lapunk minden olvasójának, hogy mindennapjaikat, egész életüket, munkájukat a karácsonynak ez az igazi szelleme kísérje és tegye valóban sikeressé és boldoggá.

kép: pixabay.com

Megjelent a Katedra folyóirat XXV/4. (decemberi) számában


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.