Szép karácsony eljött végre…

Az ógyallai speciális iskola karácsonyi műsora

Az adventi várakozás jegyében már közel egy hónapja izgatott gyereksereg készült a karácsonyi ünnepi műsorra. Mosolygós arcú nebulók tanulták szorgalmasan a kiosztott verseket, dalokat. A táncos lábúak pedig napi rendszerességgel gyakorolták a kezdetben bonyolult, később már egyszerűvé vált lépéseket. Lassan, lassan összeállt a szép, méltóságteljes műsor. Két héten keresztül már minden nap teljes egészében végig próbálták a forgatókönyv szerinti sorrendben a verseket, dalokat, táncokat.

Pénteken, az utolsó tanítási napon került sor a fellépésre. A megjelent szülők, nagyszülők, rokonok meghatottan nézték a bátran felsorakozó szereplők által bemutatott csodát. Az iskola igazgatója, Misák Zoltán ünnepi beszédben köszöntötte a megjelenteket, örömét fejezte ki, hogy oly sok nézője volt a rendezvénynek. Pár mondatot mondott a karácsonyi ünnepkör hagyományáról, a megbékélésről, a szeretetről. Ezután átadta a terepet a szereplőknek, akik már alig bírták kivárni a műsor kezdetét. Mindenki meg akarta mutatni, mit is tanult meg az elmúlt hetek során.

Lakatos Sandra rövid verssel köszöntötte a megjelenteket, melynek kezdete egy rövid üdvözlés volt:
Bácsik, nénik, apák, anyák,
Isten hozta ide hozzánk!
De jól tették, hogy eljöttek,
Látni a mi ünnepünket.

A pörgős műsorfolyamban egymást váltották a versek, dalok, táncok. Meghallgathatta a közönség a sóhajtva meg-megálló, billegő-ballagó December történetét, együtt énekelték a gyerekekkel a nótás Mikulás dalát, s végig tapsolva biztatták a táncosokat. A könnyed dallamok, játékos versek fokozatosan átadták helyüket a méltóságteljes szövegeknek. A magyarul és szlovákul felhangzó Jézushoz szóló imákat mély csöndben, áhítattal hallgatták a jelenlevők. A szereplők kórusa előadta a Szálljatok le angyalok, a Bojtorján együttes: Fenyő, valamint a Szép karácsony című dalokat.

Az ünnepi műsor végén egy rövid jelenetet követhettek nyomon, melynek során a szereplők feldíszítették a karácsony fáját. Befejezésként mindenki együtt énekelte el a Nincs más Isten kezdetű ünnepi áhítatot.
Karácsonyi jutalomként a műsor minden résztvevője apró jutalomban részesült, s a pedagógusok pedig mézeskalácsot kaptak a gyerekektől.
A megjelentek ünnepi hangulatban indultak haza, a szülők pedig boldogan köszönték meg a pedagógusoknak a szép műsort, s reményüket fejezték ki, hogy jövőre is láthatnak majd hasonlót.

Bathó Sylvia
pedagógus


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.