FELHÍVÁS – Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny

A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete a 2017/2018-as tanévben is megszervezi a szlovákiai magyar tannyelvű középiskolák (gimnáziumok, szakközépiskolák, szakiskolák) részére az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny szlovákiai regionális fordulóját.

A verseny helyszíne: Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara, Nyitra, Drážovská 4

Időpontja: 2018. február 6. (kedd)

A szlovákiai fordulóban iskolánként egy, nagyobb iskolák esetében 2 versenyző vehet részt, a 300 diáknál több tanulóval működő iskolák három versenyzőt nevezhetnek. A verseny időrendje a korábbi évekhez hasonlóan alakul, azaz 9:00 órától kb. 15:00-ig tart, a pontos programot a résztvevőkkel e-mailben közöljük. A verseny ideje alatt a kísérő tanárok szakmai előadásokon vehetnek részt. Minden résztvevőnek (diákok és kísérő tanárok) ebédet, a messzebbről (100 km fölött) érkező diákok és kísérő tanáraik számára kérésre 2018. február 5–6-ára szállást biztosítunk.

A verseny fő szervező bizottsága nevében tájékoztatjuk a kollégákat, hogy a tollbamondás és a feladatlapok javításakor ebben az évben már a helyesírási szabályzat 12. kiadását vesszük alapul, ez lesz a mérvadó. (A központi versenykiírás itt olvasható: http://www.erkel.hu/pdf/2017_18/implom/Versenykiiras_2018.pdf.) Szervezési okokból minden évben a magyarországi megyei fordulók után szervezzük a szlovákiai fordulót; korábban felmerült a gyanú, hogy egyes résztvevők ismerték a versenyfeladatokat, mivel a magyarországi megyei fordulók után a feladatok megjelentek az interneten. Ezt a helyzetet megelőzendő közöljük, hogy bár megkaptuk a magyarországi megyei fordulók feladatlapjait, nem azokat használjuk majd, hanem saját tollbamondást és feladatlapokat készítünk.

A Kárpát-medencei döntőre 2018. február 24–26-án kerül sor Gyulán, az Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola szervezésében. A korábbi évekhez hasonlóan 10 szlovákiai versenyző indítását tervezzük.

Kérjük az érdeklődő kollégákat, hogy részvételi szándékukat és az indítandó tanulók számát 2018. január 26-ig jelezzék a gszabomihaly@ukf.sk e-mail címen. Ugyaneddig az időpontig kérjük a szállásigényt is jelezni. A versenyzők és a kísérő tanárok nevét legkésőbb 2018. február 5-én 9:00 óráig kérjük a gszabomihaly@ukf.sk e-mail címen bejelenteni, hogy idejében elő tudjuk készíteni az emléklapokat és a jelenléti íveket.

Mindenkit szeretettel várunk Nyitrán.

Nyitrán, 2018. január 12-én                               Szabómihály Gizella
a szervezők nevében


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.