Így látom én a kitelepítés – díjazott esszé

Elképzelni sem tudom, milyen lehet az, amikor egy ismeretlen ember nem mond semmit, csak kiköltöztet a saját házadból. Ezt a borzalmat rokonaim is átélték. Őket azért telepítették ki, mert nem akartak a termelőszövetkezet tagjai lenni. Egyik nap még élték gondtalan életüket, másnap egy teherautó állt meg a házuk előtt. Ruháikat, bútoraikat felpakolták és elszállították, őket pedig felültették egy csehországi gyorsvonatra. Erőszakosan kiragadták őket szülőföldjükről, szeretteik köréből és a megszokott környezetből. Ez nagyon szívtelen tett volt. Elvárni azt, hogy cseréljenek hazát, szívet és családot, lehetetlen. Nagyon nehéz időszak volt ez az embereknek… szerintem főleg a fiatal, családos asszonyoknak, férfiaknak. Gyerekek kerültek teljesen más környezetbe, némely családtagjaik nélkül. A honvágy, a hiány érzete szétmarcangol. Képtelenség belegondolnom abba a hiányérzetbe, amit ők érezhettek.
Rokonaim megpróbálták kicselezni ezt az aljas rendszert, megtervezték a haza utat fiuknak. Egy kis idő után a tizennégy éves fiút vonatra ültették. Szerencsésen hazaérkezett. Az a boldogság, amit akkor érezhetett, mikor két év kényszerből távol töltött év után újra meglátta szülőfaluját, határtalan. Még ha csak így az ágyon ülve is belegondolok… meghat és erőt ad, mivel ez a példa rá, hogy minden gondnak van valamilyen megoldása. Ez a boldogság sajnos nem tartott sokáig, mivel a csendőrök megjelentek és visszaküldték a fiút Csehországba. Senki nem értette és a mai napig sem értik, hogy a fiút miért is hurcolták el nagyszülei házából és küldték vissza szüleihez. Ez egy nyomott és kedvszegett időszak lehetett a már így is reményvesztett gyereknek. A fiatal fiú, aki újra otthon érezte magát, visszatért a rideg külföldre.
Az otthon maradt családtagok, barátok is bús időket éltek, a falubeli élet sem volt ugyanolyan a szeretteik nélkül. A kitelepítés még azok életét is elrontotta, akik otthon maradhattak. Hiszen ki akarna a szerettei nélkül maradni? Senki. Voltak ugyan, kik családtagjaik után utaztak meglátogatni őket, de ezt csak egy tehetősebb réteg engedhette meg magának, ami újabb igazságtalanság. A pénz diktált, s ez is egy a sok lelombozó tény közül.
Azok, akik életük végéig kint maradtak a kitelepítés következtében, beilleszkedtek ugyan és megtanulták a nyelvet, de sose lehettek teljesen boldogok. Nem ünnepelhettek együtt, nem ölelhették meg szeretteiket, nem beszélgethettek barátokkal akkor, amikor szerettek volna, nem használhatták akárhol az anyanyelvüket… ezek a dolgok szerintem kellenek egy teljes élethez.
Szerencsére voltak olyanok, akik hazatérhettek hosszú idők után. Ilyenek voltak rokonaim is. Én a három fős családból csak egy személlyel tudtam beszélni… a kisfiúval, aki azóta már nyugdíjas bácsi lett és saját családja van. Senkit nem halottam olyan szeretettel beszélni hazájáról, olyan hálásnak lenni azért, mert a szülőföldjén él és anyanyelvét beszéli, mint Őt. Ő a példája annak, hogy a legrosszabb helyzetek is megoldódhatnak, és ez melegséggel tölti meg a szívem.

Készítette: Palcsó Vivien Dorka
9. A osztály, Tompa Mihály Alapiskola, Rimaszombat
Felkészítő: Arany Nikolett


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.