Befejeződött a Katedra Történelemverseny levelezős szakasza

Tisztelt Kollégák, Kedves Versenyzők!

A Katedra Történelemverseny levelezős része az ötödik fordulóval lezárult. A diákok öt hónapon keresztül oldották a feladatokat. A verseny idei témája a reformkor és az 1848/1849-es szabadságharc története volt. Az idei verseny rövid korszakot ölelt fel, így ez kiváló alkalmat adott arra, hogy részletesebben is megismerkedjünk a témával.

Az idei évadba 35 iskola 49 csapata kapcsolódott be, többségük elektronikus úton juttatta el hozzám kitöltött feladatlapjait, de voltak olyan csapatok is, amelyek postán is elküldték a megoldásaikat. Sajnos nem minden csapat tartott ki az utolsó fordulóig, hiszen két csapat két fordulót teljesített, kettő pedig egy-egy forduló után dobta be a törölközőt. A csapatok által az egyes fordulóban elért pontok összege meghatározta a csapatsorrendet, illetve a döntőben való szereplés jogát. A csapatok felkészülten, figyelemmel és teljes odaadással vetették bele magukat a múlt tanulmányozásába, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint a szoros sorrend.

Minden csapatnak és felkészítő tanárnak köszönetet mondok az aktív részvételért, a megjegyzésekért, a döntőbe jutott csapatoknak pedig szívből gratulálok és a döntőben sok sikert kívánok!

Angyal László, a Katedra Történelemverseny koordinátora

A döntőbe jutott csapatok létszámát és az országos forduló részleteit hamarosan közzétesszük honlapunkon. Köszönjük a türelmet!

Elért
helyezés
A csapat neve Csapattagok neve Felkészítő tanár neve Iskola neve Fordulók pontszámai Összpontszám
1. csapattag 2. csapattag 3. csapattag 1. forduló 2. forduló 3. forduló 4. forduló 5. forduló
1-2. Royalisták Horváth Kevin Kiss Krisztián Szép Bence Pelle István Katona Mihály MTNYAI, Búcs 61 64 57 52 50 284,0
1-2. Társalkodási Egylet Cséplő Orsolya Klenkó Ádám Nátek Panna Pelle István Kováts József MTNYAI, Bátorkeszi 60 65 57 52 50 284,0
3-4. Hídépítők Keserű Borbála Balahó András Banský Máté Szabó Kinga Munka Utcai MTNYAI, Komárom 59 65 55 50 49 278,0
3-4. Kinderkommandó Csiba Kamilla Juhos Rebeka Mikó Patrik Bugár Tímea Alapiskola és Óvoda, Eperjes 59 61 57 52 49 278,0
5. Nemes ifjak társasága Bóna Szabina Soós Péter Szendi Emese Pelle István Katona Mihály MTNYAI, Búcs 60 58 57 52 50 277,0
6. Nagymagyar Rajcsányi Kristóf Rajcsányi Roland Ruman Félix (Rajcsányi Dávid) Bohák Csaba Nagymagyari MTA, Nagymagyar 60 63 53 50 49 275,0
7. Reformerek Mezei Ádám Gál Szabolcs Molnár Frigyes Orisko Éva Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda, Diósförgepatony 58 67 55 51 42 273,0
8. Gömöri testőrök Igo Beatrix Kovács Csaba Balog Mineta Kucsera Dóra Kazinczy Ferenc MTA, Tornalja 60 55 54 54 48 271,0
9. Harcos hármas Csapó Renáta Márton Emese Lukács Flórián Ragályi Emese Kazinczy Ferenc MTA, Tornalja 60 54 54 54 48 270,0
10. Senkik Forró Dóra Keresztes Levente Simonics Bence Elek József Selye János Gimnázium, Komárom 53,5 62 51 53 49 268,5
11. Széchenyi követői Pleva Levente Osztényi Zolta Bedecs Patrik Mgr. Király Katalin Széchenyi István Alapiskola és Óvoda, Felsőszeli 59,5 64 53 48 43 267,5
12. Időutazók Nagy Szilvia Riedly Miklós Kristóf Repka József Mgr. Köteles Péter ZŠ s VJM Želiezovce – Alapiskola, Zselíz 60 56 55 51 45 267,0
13. Kövecskék Zsidek Réka Lestár Nikolett Pór Enikő Pelle István Katona Mihály MTNYAI, Búcs 55 57 57 52 44 265,0
14. Reformporoltók Kukucs Éva Sánta Júlia Židek Dominika Elek József Selye János Gimnázium, Komárom 54,5 56 51 53 49 263,5
15-16. Pezsgődiéta Nagy Natália Takács Áron Hoffmann Andor Benyovszky Ágnes Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár 55 53 52 53 47 260,0
15-16. Szímői FBI Bombicz Ferenc Borka Dániel Illés Dániel Kaderábek Péter Jedlik Ányos Alapiskola, Szimő 55 52 52 52 49 260,0
17. Töritörők Pasztorek Kristóf László Fanni Pálffy Vivien Bajcsi Szilvia Základná škola s VJM Sokolce – Alapiskola, Lakszakállas 56,5 56 52 47 48 259,5
18. Vad angyalok Győri Jázmin Lukács Boglárka Nagy Orsolya Pint Szabolcs Alapiskola és Óvoda, Nádszeg 58 60 49 50 42 259,0
19-20. Gráciák Nagy Anikó Szabó Vivien Tóth Bernadett Mgr. Vajda Gabriella Borsos Mihály MTNYAI, Nagyfödémes 54 52 55 48 48 257,0
19-20. Nephilimek Marcsa Krisztína Mácsadi Andrea Šilling Emese M. Pelle István Kováts József MTNYAI, Bátorkeszi 55 56 52 50 44 257,0
21. “Az” csapat Gyuris Csenge Kaszab Barbara Ambrózai Dániel Pelle István Kováts József MTNYAI, Bátorkeszi 55,5 53,5 50 50 46 255,0
22. Táblabírák Kalmár Annabella Vermes Boglárka Marosi Botond Vass Árpád II. Rákóczi Ferenc Alapiskola, Gúta 50,5 53 48 50 49 250,5
23. Időutazók Hajdušíková Nina Baross Anasztázia Pollák Bálint Nagy Edit Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda, Csicsó 58,5 49 49 48 45 249,5
24. Reformerek Bugár Noémi Nagy Ferenc Márk Menző Márk Tóth Mónika József Attila Alapiskola és Óvoda, Vásárút 57 56 51 47 38 249,0
25. A lányok, na meg a Bálint Bartalos Richárd Bálint Takács Flóra Szabó Dóra Ing. Horváth Béla Kóczán Mór Alapiskola, Csilizradvány 52,5 54 50 46 46 248,5
26. A jövő reménységei Sidó Nikolett Sidó Anikó Tóth Noémi Mgr. Brunczvik Judit ZŠ s VJM Potoň, Felsőpatony 48,5 51 47 48 49 243,5
27. Mátyás király fekete serege Jancsó Alexa Varga Bianka Šáli Adrián Bese László Corvin Mátyás Alapiskola, Gúta 55 55 53 38 41 242,0
28. 3 muzsikus Gábor Balázs Máté Szombath Zsófia Szűcs Anasztázia Pelle István Kováts József MTNYAI, Bátorkeszi 57 50 43 42 48 240,0
29-30. Icspirics Gál Botond Bátor Matusek Boglárka Bognár Léda Bognár Ivett Mészáros Dávid Alapiskola és Óvoda, Nagymácséd 55 52 51 45 36 239,0
29-30. A történelem prófétái Lelkes Veronika Sidó Alexandra Csemlye László Mgr. Brunczvik Judit ZŠ s VJM Potoň, Felsőpatony 47 48 47 48 49 239,0
31. Harcosok klubja Makki Márk Patassy Dávid Csiba Erik Mgr. Brunczvik Judit ZŠ s VJM Potoň, Felsőpatony 44,5 51 47 48 48 238,5
32. Nincs csapatnév Farkas Emma Gaál Réka Török Sára Mgr. Miklós Mónika Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom 49,5 48 48 44 47 236,5
33. Honfoglalók Farkaš Roland Farkas Szilárd János Kálnay Bálint Herencsár Rózsa Szilvia Juhász Gyula Alapiskola, Léva 51 48,5 44 46 43 232,5
34. Lázadók Matyó Melánia Vincze Vivien Hočák Barbara Kapusník Csaba Palásthy Pál Egyházi Alapiskola, Palást 41,5 47 49 45 40 222,5
35. Főnix rendje Jakab Elemér István Kecskés Kristóf Kocsis Kristóf Hajdú Valéria Erdélyi János Alapiskola, Nagykapos 46 48 49 46 32 221,0
36. Pindur pandúrok Barkó Kincső Soltész Luca Kondor Eszter Hajdú Valéria Erdélyi János Alapiskola, Nagykapos 46 49 49 45 31 220,0
37. A szabadságharc vitézei Gálffy Máté Inczédi Gábor Tóth László Mgr. Brunczvik Judit ZŠ s VJM Potoň, Felsőpatony 30,5 44 47 48 49 218,5
38. Angyalok Seszták Sára Méhes Ádám Nagy Evelin Szeif József ZŠ s VJM Lászlóa Batthyánya Strattmana, Horný Bar,Felbár 43 47 49 36 42 217,0
39. Kiskutatók Lovász Shannon Mátyus Eszter Domonkos Bea Gulyás Júlia Stampay János Alapiskola, Köbölkút 46 46 44 43 36 215,0
40. A töri angyalai Lalák Boglárka Nagy Natália Tóth Vanessa Kapusník Ildikó Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, Ipolyság 48,5 44 44 42 34 212,5
41. Ostorlábú töris csajok Demján Emma Takács Dóra Fanni Kurina Nikola Molnár Judit ZŠ s VJM – Alapiskola, Zsigárd 44 42 46 41 39 212,0
42. Széchenyi lányai Feke Noémi Szabó Barbara Nagy Zsófia Kiss Otília Királyhelmeci Gimnázium 41,5 50 40 42 36 209,5
43. Kossuth fiai Bugis Levente Tóbiás Gábor Sallai Csaba Kiss Otília Királyhelmeci Gimnázium 41,5 50 42 47 24 204,5
44-45. Zsokék Balaskó Katalin Paló Antónia Vrábel Viktória Pelle István Kováts József MTNYAI, Bátorkeszi 57 29 11 51 47 195,0
44-45. A szabadok Drotár Vivien Hrico Cynthia Polyák Evelyn Ádám Csilla Buzitai Alapiskola, Buzita 45 42 41 38 29 195,0
46. FRCS Péntek Dániel Paló Zsolt Szombath Máté Pelle István Kováts József MTNYAI, Bátorkeszi 55 65 0 0 0 120,0
47. Okosok szépek szerények Prasna Erik Hervay Csilla Varga Kitti Horváth Balázs Móra Ferenc Alapiskola, Nyékvárkony 47 42,5 0 0 0 89,5
48. Trónkövetelők Angyal Márk Nagy Nikolett Fördős Nikolett Galo Vilmos Nagyboldogasszony Egyházi Alapiskola és Óvoda, Gúta 55,5 0 0 0 0 55,5
49. Tarajos goethek Gulyás Gábor Zsombor Pivoda Dániel Ledecky Gábor Elek József Selye János Gimnázium, Komárom 0 48 0 0 0 48,0

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.