XV. Jókai Mór Vers- és Prózamondó Tábor

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a társszervezők 2018. július 2-6.  között Komáromban szervezik meg a XV. Jókai Mór Vers- és Prózamondó Tábort az alapiskolák tanulói részére. Ez a tábor a verset szerető, tehetséges gyermekek tábora, mely egyben felkészülés az elkövetkező versenyekre, fesztiválokra, másrészt a gyermekek adottságainak és a tehetség kibontásának is a tere – tájékoztatott honlapján a pedagógusszövetség.

A foglalkozásokat hazai és magyarországi szakemberek végzik. A programkínálatban szövegválasztás, szövegelemzés és előadás, valamint beszédtechnikai foglalkozások szerepelnek. A tábor programját egy tanulmányút is színesíti, ezért a jelentkezőknek érvényes útlevéllel kell rendelkezniük. A hét folyamán a tanulókra pedagógusok felügyelnek, és szervezik a táborozók szabadidejét.

A tábor részvételi díja bentlakóknak 50,- EUR, hazajáróknak 30,- EUR. A tábor ideje alatt megvalósuló tanulmányút részvételi díja 5,- EUR.  A kollégiumban lakó tanulóknak napi háromszori étkezést (reggeli, ebéd, vacsora) biztosítanak. A hazajáró tanulóknak ebédet és vacsorát biztosítanak. A táborozók ellátásának további költségeit az SZMPSZ és a társszervezők pályázati forrásból fedezik.

Jelentkezni az SZMPSZ honlapján www.szmpsz.sk és facebook oldalán keresztül csak elektronikusan lehet 2018. június 11-ig.

Bővebb információt az SZMPSZ Központi Iroda irodavezetője, Fekete Irén ad a +421907111455-ös telefonszámon, vagy az irodavezeto@szmpsz.sk levélcímen.

Magas létszám esetén a gyerekek besorolását a különböző vers- és prózamondó versenyeken, fesztiválokon elért eredményeik, valamint a jelentkezési sorrend alapján fogják meghatározni. Részletes programot a visszajelzéssel kapnak az érdeklődők.

  • forrás: SZMPSZ

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.