Kantár Balázs: Átmeneti állapotban

 

A pályakezdés kihívásairól


Kezdő tanárként sokszor nem túl szerencsés szakmai kérdésekben megszólalni. A kevesebb tapasztalatra hivatkozva bárki megkérdőjelezheti mondandónk hitelességét – és könnyen meglehet, hogy igaza lesz. A kezdő tanári létről viszont ki más tudna hitelesen tudósítani, ha nem egy kezdő tanár? A témában való közvetlen érintettségem révén így bátran adok közre néhány fésületlen gondolatot, saját megfigyeléseimet, tapasztalataimat, melyeket a pedagógus-társadalom két csoportjának ajánlom a figyelmébe. Először is a pályájuk elején álló tanároknak és tanárjelölteknek azért, hogy az én tapasztalataim tükrében elgondolkozhassanak saját munkájukról, illetve azért, hogy felkészülhessenek a rájuk váró kihívásokra. Ezenkívül írásomat a tapasztaltabb kollégák figyelmébe is ajánlom, hogy könnyebben meg tudják érteni a fiatalabbakat – hiszen hogyan tudok segíteni egy olyan kollégámon, akit nem értek meg?

Először is szeretném tisztázni, hogy az itt leírtaknak egyetlen célja van. Az, hogy valahogy segítse a pedagógust  pedagógussá válni. Ez pedig csakis a gyermek érdekében történik, ahogy minden más is az oktatásban. Többször említem majd azt a bizonyos jó tanárt, aki természetesen egy saját ideál, de elérendő célnak tökéletesen megfelel.

A gondolatmenet elején nem árt pontosítani a kezdő pedagógus kifejezést sem. Elsősorban a frissen végzett, pedagógusi diplomával és nulla szakmai gyakorlattal rendelkező személyt nevezhetjük így. Azonban van még legalább két csoport, akiket ide sorolhatnánk. Az egyikbe azok tartoznak, akik egy új munkahelyre kerülnek, és az adott iskola írott és íratlan szabályai által megrajzolt környezetben mozognak újoncként. A másik csoportot nem a térbeli, hanem a szakterületen belüli elmozdulás képezi. Kezdő tanárrá válhat egy csapásra bárki, aki valamilyen okból új tantárgyat kezd oktatni. Kisebb iskolákban kimondottan gyakori, hogy a saját szakpárosításunk mellé jut valamilyen nevelési tantárgy, de nem ritkán bármi más. (A pályakezdőknek nem árt erre is felkészülni – legalább lélekben.)

A pedagógusi pálya kezdeti szakaszát szerintem az átmenetiséggel lehetne jellemezni. Először is átmenet (tulajdonképpen visszalépés) valamelyik iskolatípusba az egyetemi közegből. Átmenetet jelent továbbá diákból tanárrá válni, ami majdnem azt jelenti, mint elkezdeni gyerekből felnőtté alakulni. Az utóbbiról azt gondolom, amit nyilván többen leírtak már előttem, hogy a jó tanár igyekszik teljesen soha nem felnőni.

A szakma különlegessége, hogy tanulmányai befejeztével a tanár visszatér az iskolába, csak más szerepben – először iskolába jár, hogy tanulhasson, azután iskolába jár, hogy dolgozhasson. Ez a viszonylag kicsi területen való mozgás adja az egyik jellegzetességét a szakmának. Tanárként minél nagyobb részét kéne ismernünk a világnak, hogy meg tudjuk azt mutatni diákjainknak. Jómagam szívesebben ülnék be egy olyan előadót hallgatni, aki nem csupán az alapiskola-középiskola-egyetem és vissza útvonalon járt, hanem látott már mást is az iskolán kívül.

A pályakezdés kihívásai

Az egyetemről kilépve a frissen végzett pedagógus – jó esetben – munkája végzésére motivált személyiség, aki pozitívan áll hozzá az előtte álló munkahelyi kihívásokhoz. Még szerencse, hogy ez így van, ugyanis a kezdeti időszaknak vannak bizonyos nehézségei, hátrányai. Csak párat említek, a teljesség igénye nélkül.

Találkozhatunk olyan kollégákkal, akiket a kezdő tanár lelkesedése, tenni akarása zavar. Az ő szájukból hangzanak el a „Te még fiatal vagy, de ne félj, majd átmegy…” és hasonló „motivációs gondolatok”, amik sajnos rendkívül hatékony módon veszik el az ember munka- és életkedvét.

A kezdeti időszakban sorra bukkannak fel a mindennapi munkával kapcsolatos kisebb-nagyobb hiányosságok. Ez az úgynevezett „tanultamdemégsetudom”-érzés ugyancsak demotiváló lehet, ahogy az is, hogy a készülésbe fektetett erő és idő nem mindig térül meg a munka során. A fáradt és morcos tanár pedig nem jó tanár.

További negatívumnak számít a szakma alacsony társadalmi presztízse, valamint a viszonylag szerény bér. Gyakran elhangzik: „Tanár vagy? Ó, te szegény!”, ami nem ritkán szó szerint is igaz. Természetesen ez is nézőpont kérdése, de azt az időt, amit a tanár munkával tölt vagy az önképzésére fordít (például tudományos fokozatot kíván megszerezni) más szakmákban jobban honorálják. (…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXV/5. (januári) számában jelent meg

illusztrációs kép: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.