Egész hétig tartó Tündérkerti „Gyermeknap”

Nem mindennapi gyermeknapban volt részük idén is a gútai Brünni téri „Tündérkert” óvoda ovisainak, hiszen óvodánkon immár tradicionálisnak mondható, hogy egy egész hétig tart az ünneplés.

2018. május 28-tól június 1-ig, hétfőtől péntekig tartottak a gyermekeknek szervezett akciók.

Hétfőn kirándultak Komáromban, ahol a mozgásé volt a főszerep, hiszen az OlympCenter ugriparkjában kitombolták magukat, mozogtak, mókáztak, valamint hogy megismerkedjenek a csodás óváros résszel, sétáltunk a Klapka téren és környékén, megnéztük az Európa Udvar színes építményeit. Kedden a Gútai Városi Művelődési Központban a Kalap Jakab Bábszínház Kisvakond c. előadását nézték meg, ahova vendégségbe hívtuk a helyi alapiskolásokat és a jövendőbeli kis ovisokat is szüleikkel. Szerdán az óvoda udvarán a Gömöri Polgári Társulás jóvoltából Angyal Sára Réka előadásában Az eltáncolt cipellők c. népmesét tekintették meg és a bátrabbak be is kapcsolódhattak és lehettek a mese szereplői egy-egy rövidke időre. Nagyon élvezték a népzenét és a néptáncos lépéseket is örömmel utánozták. Csütörtökön óvodánk gyermekeinek egy része a kabátfalui Holdas lovas ranchon tett látogatást, lovagoltak, barátkoztak a nagy négylábúakkal, a kisebb gyermekek az óvoda környékén lovaskocsikáztak az egyik nagypapa felajánlásából. Pénteken a Nagyszigeti Gyermeknapra látogattunk ki, ahol egy helyi vállalkozó munkagépeit irányították, próbálgatták nagy élvezettel, vadászati kiállítást, rendőr bemutatót néztek meg, kisállatokat simogattak és etettek. És még volt fagyizás, arcfestés, édes jutalom, finom kis muffinok, „kis tortácskák”, minden mi szem-szájnak ingere. Néhány akciót, jutalmakat és gyereknapi ajándékokat az óvoda mellett működő Szülői Szövetség biztosította és finanszírozta. Köszönjük nekik is a támogatást, mint ahogy a szülőknek és nagyszülőknek is, akik valamilyen módon hozzájárultak és támogattak minket.

Így telt a fergeteges rendhagyó gyermeknap a gútai Tündérkert oviban. Az ovisok csillogó szemekkel meséltek az átélt élményekről.

Magyarics Szépe Ildikó, óvónő

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.