Petres Csizmadia Gabriella: „A nyelvjárás megbélyegzése az anyanyelv megbélyegzését jelenti”

Beszélgetés Presinszky Károllyal

A nyelvi identitás és az anyanyelvhez fűződő viszony kérdései kisebbségi helyzetben különösen érzékeny témákat vetnek fel. A szlovákiai magyarság körében máig kiemelt jelentőséggel bír a nyelvi standard és a „tiszta nyelv” víziójának idealizálása. A nyelvészeti kutatások azonban az egyes nyelvváltozatok egyenértékűségéről, valamint az anyanyelvjárás értékmegőrző funkciójáról beszélnek. Presinszky Károly, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának nyelvésze többek között nyelvjáráskutatással, valamint a nyelvhez, nyelvhasználathoz fűződő attitűdök vizsgálatával foglalkozik. Beszélgetésünk során a szlovákiai magyar nyelvhasználat, a nyelvhez való viszony, a nyelvművelés feladatainak kérdéseit jártuk körül.

A magyar szakot hallgató tanárjelöltek körében ismert fogalomnak számít az anyanyelvjárás, a regionális nyelvhasználat vagy a nyelvváltozat kifejezése. Hogyan lehet ezeket a kifejezéseket – és persze jelentésüket – a széles közönség elé tárni? Milyen szerepe lehet ebben a nyelvtanoktatásnak?

Anyanyelvünket nem az iskolában, hanem otthon, szüleinktől, családi környezetünkben sajátítjuk el. A nyelvnek ezt a változatát nevezzük anyanyelvjárásnak. Hogy milyen ez a nyelvváltozat, azt természetesen nagyban befolyásolja a környezet, de igazából mindegy, hogy az a környezet falusi vagy városi, művelt vagy műveletlen, ugyanis az anyanyelvjárás mindnyájunk számára ugyanazt jelenti: azt a nyelvi kódot, melyet elsődleges nyelvváltozatként, spontán módon sajátítunk el és használunk. Az elsődleges nyelvváltozat leginkább az a nyelvjárás, melyet az adott régióban, szülőfalunkban vagy szülővárosunkban beszélnek. Nekünk, szlovákiai magyaroknak ezt a változatot a tájnyelvi sajátosságokon kívül a kisebbségi helyzetből fakadó magyar–szlovák kontaktusjelenségek is jellemzik. A természetes módon elsajátított és használt anyanyelvjárásunkkal szemben az oktatási intézményekben hamar szembesülünk a standard (köznyelvi) nyelvváltozattal is, ugyanis az anyanyelvi oktatás fő célja a köznyelv elsajátítása. Nagyon fontos, hogy az iskolában megtanuljuk a standard nyelvváltozat sajátosságait, ugyanakkor az is nagyon fontos lenne, hogy ezt a már meglévő anyanyelvjárási ismereteinkre építve tanuljuk meg. A magyar nyelvi kultúrában azonban csak a köznyelvnek van tekintélye. Az iskolában a standard nyelvi ismeretek bővülésével az anyanyelvjárási ismereteink leépülnek. Az oktatás alig beszél róla, a tankönyv, a tanterv és a nyelvtanórák is főképp a nyelvi rendszer elvont leírásával foglalkoznak, ezért a beszélők természetes anyanyelvjárási nyelvérzéke és nyelvi tudata elbizonytalanodik. Az ilyen felcserélő anyanyelvi nevelés helyett a hozzáadó anyanyelvi nevelés lenne a megoldás, melynek lényege, hogy mindkét nyelvváltozatot nagyra becsüljük, hangsúlyozzuk mindkettő értékét és megtanuljuk a köztük lévő funkcionális különbségeket. Ehhez szükségesek a dialektológiai ismeretek a pedagógusképzés során, hogy a leendő tanárok egy adott nyelvjárási környezetben felismerjék és azonosítsák tanítványaik nyelvhasználatában a különböző nyelvjárási jelenségeket, hogy a nyelvjárásokkal szemben pozitív attitűdjük alakuljon ki, és tanítványaikban is ezt a viszonyulást alakíthassák ki. Szükségesek lennének még ehhez a közoktatásban is olyan nyelvtantankönyvek, illetőleg egyéb módszertani segédeszközök, melyek a hozzáadó anyanyelvi nevelés szemléletén alapszanak.

Az egyetemen a nyelvészkurzusok között nyelvművelésóra is található. Mit értünk mai értelemben nyelvművelés alatt?

A nyelvészetet sokan az anyanyelvápolással, a nyelvműveléssel azonosítják. Az a mítosz is nagy támogatottságnak örvend, hogy a nyelvész feladata a nyelv védelme, ápolása, sőt a nyelvésznek hatalma van a nyelv fölött, ugyanis képes befolyásolni a nyelv fejlődését. A nyelvtudomány és a nyelvművelés közötti különbség a szemléletmódban van. A nyelvészet feladata a nyelvi tények leírása, a köztük levő összefüggések feltárása. A nyelvművelés ezzel szemben előíró jellegű, különbséget tesz a szerinte helyesnek tartott, javasolt nyelvi alakok és a szerinte helytelen formák között. Ez két különböző megközelítés, keverni őket nem tanácsos. A nyelvművelést a szociolingvisztika oldaláról számos kritika éri. A hagyományos nyelvművelő tevékenységet a nyelvi megbélyegzés, diszkrimináció, lingvicizmus intézményesítésének is nevezik, mivel a köznyelvi változatokat előnyben részesítő szemléletével a nyelvművelés értékrendi különbségeket teremt és tart fenn az egyes nyelvváltozatok között. A szociolingvisztika felfogása szerint azonban minden nyelvváltozat azonos értékű, hiszen megfelel az őt éltető közösség kommunikációs elvárásainak. A nyelvtudománynak az a területe, ahol a nyelvművelésnek helye van, az a nyelvi tervezés, melynek egyik területe a korpusztervezés, a köznyelvi norma változásainak, a nyelvhasználat módosulásainak nyomon követése. Ehhez azonban a döntéseket, ajánlásokat és tanácsokat szociolingvisztikailag megalapozott nyelvhasználati helyzetkép alapján szükséges meghozni. A nyelvművelés saját definíciója alapján nyelvi ismeretterjesztés is egyben. A nyelvészeti témájú tudományos ismeretterjesztő tevékenység nagyon fontos, hiszen a nyelvről, nyelvhasználatról való ismeretek hozzájárulnak a nyelv működésének jobb megértéséhez, a nyelvi tévhitek eloszlatásához. (…)

A teljes interjú a Katedra folyóirat XXV/6. (februári) számában jelent meg

illusztrációs kép: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.