Csicsay Alajos: A 2017-es év rovara a nagy szarvasbogár volt

Az emberek ma is hajlamosak rá, hogy a rovarokat bogaraknak nevezzék. Amikor ezt hallom, kedves öreg tanárom, a két háború közötti képzőből örökölt Zsibrita Lajos bácsi és az ő „logikai négyzetei” jutnak az eszembe. Ezek a logikai négyzetek vezettek be minket a logikai következtetések világába. Például: „Nem minden pad fapad, de minden fapad pad” vagy „Minden macska dorombol. Ez egy macska. Ezért ez a macska tud dorombolni.” Azt azonban nem árulta el a tanár úr (abban az időben „elvtárs”), hogy ezek az induktív (rávezető) logikai következtetések nem mástól mint Arisztotelésztől erednek. Nekünk, a dél-szlovákiai falvakból verbuválódott, kamasz tanítójelölteknek ugyan teljesen mindegy volt, hogy e logikai bukfencek felismerője ógörög volt-e, vagy maga Zsibrita bácsi. Jókat derültünk a szerintünk gyermeteg filozófián, mert melyikünk ne cirógatott volna gyerekkorában doromboló macskát, s ne lógatta volna lábát teljesen mindegy, hogy miből készült padról. Mindazonáltal mi is bogárként ismertünk szinte minden rovart. Sajnos, még ma sem tudnak sokan különbséget tenni a rovarrendek között, annak ellenére, hogy ez már régen iskolai tananyag. Ezért kénytelen vagyok ráfanyalodni az együgyű logikára, miszerint nem minden rovar bogár, csak azok, amelyeknek „kitinpáncélból” álló – nem éppen pontos biológiai szakkifejezés – fedőszárnyaik vannak.

A bogarak (Coleoptera) a rovarok (Insecta) osztályának leggazdagabb rendjét alkotják, mivel az eddig ismert rovarfajok száma meghaladja a négyszázezret. Ám a rovartannal (entomológiával) foglalkozó szakemberek véleménye szerint még több mint egymillió (mások szerint sokkal több) bogárfaj mindmáig ismeretlen, illetve a kutatók a rájuk jellemző vonásokat eddig még nem írták le.

Még a nyolcvanas években vásároltam egy lengyelből magyarra fordított kis novellás kötetet, amelynek Rovarbolygó a címe. Azt hittem, a Föld rovarjairól szóló szépirodalmi mű, de nem, vagyis nem egészen. Megjelenésével hiába vert fel igen nagy port, nekem nem volt türelmem végigolvasni, mert a tudományos-fantasztikus irodalom, Vernét kivéve, sose tudott magával ragadni. Ennek ellenére megőriztem, mert tetszett a címe. A Földet ma is szívesen és okkal nevezném rovarbolygónak, mivel ezen élőlények össztömege (még a hangyáké is) a becslések szerint jóval meghaladja az emberiség elképzelt tömegét. Az ember véget nem érő vegyi háborút folytat ellenük, de a számára „károsak” meglepően gyorsan ellenállóvá (rezisztenssé) válnak a rovarirtó szerekkel szemben, ezért újabbnál újabb kémiai anyagokat kell ellenük előállítani. (Persze a rezisztencia sem ilyen egyszerű dolog, mert nem csupán a vegyszerrel szembeni ellenállásról van szó, hanem a rovarölő vegyszerek által kiváltott szelekcióról. Valójában új rovarfajok létrejöttének a kikényszerítéséről, amiről a vegyipar mélyen hallgat. Éppen ezért is nem alaptalan a gyanú, hogy a csatározások mögött több feltáratlan, vagy inkább nyilvánosságra nem hozott biológiai folyamat és gazdasági érdek búvik meg. Ám ez már egy egészen más téma.)

Hogy melyik rovarfaj legyen egy-egy év rovara, azt nem egy szervezet határozza meg, hanem a beküldött szavazatok száma. 2017-ben az érdeklődők három rovarfaj egyikére adhatták le a voksukat. A fecskefarkú lepkére (Papilio machaon), az óriás-énekeskabócára (Tibicina haematodes) – gyanítom, nagyon kevesen ismerik – és a nagy szarvasbogárra (Lucanus cervus). Mint a cikk címéből is kiderült, a „versenyt” az utóbbi nyerte meg.

A szarvasbogárfélék (Lucanidae) családjába mintegy 1200 rovarfaj tartozik, de nálunk mindössze 6 faj él, ráadásul mindegyik más-más alcsaládnak a tagja. Szinte az egész világon elterjedtek, azaz kozmopolita rovarok, ám legtöbb fajnak a hazája Délkelet-Ázsia. A Kárpát-medencében leginkább ott fordulnak elő, ahol több a tölgy és a bükkfa, mert a kifejlett példányoknak (imágó) hiába vannak rágószerveik, „darabos ételt” nem fogyasztanak, csupán e fáknak a nedveit nyalogatják, de nem vetik meg a körtefákét és a fűzekét sem. A petéiket ezen fák alatti földbe rakják le legszívesebben, ahol a lárvák öt évig élnek. Kezdetben korhadékkal, később elhalt fák maradványaival táplálkoznak. Végül bebábozódnak, ami azt jelenti, teljes átalakulással fejlődnek ki. (…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXV/8. (áprilisi) számában jelent meg

illusztrációs kép: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.