Petres Csizmadia Gabriella: Az együttlátás élménye

Katarína Kerekesová, Katarína Moláková, Alexandra Salmela: Mimi & Líza. Illusztrálta: Katarína Kerekesová, Boris Šima, Ivana Šebestová. Slovart – Fool Moon, 2013.

Fordította: Polgár Anikó (Scolar, Budapest, 2016)

A kortárs gyermekirodalmi alkotások egyik legjellemzőbb sajátossága, hogy a gyermekek hétköznapi világát nem kívánja idillikusan, letűnt harmonikus univerzumként ábrázolni, hanem nyíltan felvállalja és tematizálja azokat a jelenségeket, amikkel a 21. századi gyerekeknek szembe kell nézniük. A 20. század első felében, a pszichológiai diskurzusban (Gombos, 2007, 42-44) született gyermekirodalmi alkotásokkal ellentétben napjainkban kiemelt szerephez jutnak a szocio tartalmú problémafelvetések (Lovász, 2015, 29), illetve előtérbe kerül a másság, a szabványtól való eltérés kérdésköre is.

Mimi és Liza világa szintén eltér a klasszikus gyermekirodalomban megszokottól, hiszen a fantázia világában tett kalandok hátterében két csonka családban élő kislány barátságának történetét követhetjük nyomon. A csonka családban élés csupán háttérinformációként, a lányok közösen kialakított fantáziavilágán kívül álló minőségben szerepel a mesekönyvben; problematizálatlan és természetes tény számukra, hogy Liza édesanyjával, Mimi pedig édesapjával él kettesben. Ugyanúgy problematizálatlan jelenségként kezelik Mimi vakságát is – Mimi nem vágyakozik a látás elnyerése után (bemutatkozásakor így vall magáról: „A világot a kezeimmel és füleimmel látom“), Liza pedig magától értetődőnek tartja, hogy Mimi nem a látásával, hanem egyéb érzékszerveivel tájékozódik a világban. A mű nagy érdeme, hogy semmiféle sajnálkozó attitűdöt nem találunk a szövegben, a vakság nem hiányként, hanem többletként kerül ábrázolásra: míg Liza – elsősorban a látására hagyatkozva – folyamatosan veszélyes kalandokba bonyolódik, Mimi – érzékei kifinomultságának köszönhetően – mindig megoldást talál a problémákra. A vakság mögött ugyanis nem a sötétség birodalma húzódik, hanem egy alternatív és rendkívül gazdag, belső színektől pompázó világ.

A mesekönyv kulcsmotívumaként szereplő sokszínűség, színekben pompázás a történet szintjénél is magasabb pozícióba kerül, hiszen egyrészt a lányok végtelen fantáziáját, a varázsvilág áradását fejezi ki, másrészt a barátság és szeretet erejét, a szürke hétköznapok megízesítését is szimbolizálja. A színesség nem csupán a bámulatosan részletgazdag illusztrációkat jellemzi, hanem a szöveg szürrealista képgazdagságát, dinamikus burjánzását is magába foglalja.

A műben megjelenő két lány homo duplexként is felfogható, hiszen – hasonlóan N. Tóth Anikó Tükörkönyvében (N. Tóth, 2007) szereplő Anihoz és Inához – egymás inverz kiegészítői. Erről tanúskodik a kötetcím alatti felirat is: Mindketten néznek, de csak együtt látnak. A vak Mimi küllemét tekintve a színek hiányát testesíti meg: fekete-fehér ruhában jár, fehér arcú és fekete hajú. Liza külseje viszont maga a született harsányság, színes ruhát hord, nagy kék szeme és szőke haja van. A kislányok karaktere is kontrasztos, hiszen Mimi csendes, megfontolt, óvatos jellem, aki érzékenyen fülel a külvilág hangjaira, Liza viszont cserfes szájú, magabiztos, vakmerő lány, akit Mimi fokozatosan vezet be a külvilág több szempontú érzékelésének művészetébe. Ugyanakkor számos hasonlóság is megfigyelhető bennük: mindketten magányosan élnek az egyik szülőjükkel, barátra vágynak, mindkettejüknek áradóan színes, izgalmas fantáziája van, és feltétlenül elfogadják a másik személyiségét. A két kislány barátsága ezáltal a másság elfogadásának, értékként történő prezentálásának a példája, illetve az egymáshoz való alkalmazkodás története is, hiszen a barátnők történetről történetre idomulnak egymáshoz, fokozatosan tanulják el egymástól azokat a tulajdonságokat, amiknek a másik a mestere. A mesekönyv végére így jut némi magabiztossághoz a mimózalelkű Mimi, és így tanul meg a másik igényeire is odafigyelni az öntudatos Liza (a legszebb példa erre a vak-memóriajáték készítése, illetve a karácsonyi ajándékokról való lemondás Mimi vakvezető kutyájának érdekében). (…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXV/8. (áprilisi) számában jelent meg


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.