Mező Ferenc: Tanulásfejlesztés – személyre szabva

Napjaink iskoláiban még mindig sajátos egyensúlyhiány fedezhető fel, mind az oktató:tanuló arány, mind pedig az említett iskolai szereplők feladatra történt felkészítése tekintetében. A létszámbeli aránytalanság közismert: egy-egy tanórán általában egy pedagógus és (iskolatípustól, évfolyamtól s iskolától függően) 10-40 fő körüli tanuló vesz részt. A tanártól várt feladat hagyományosan az oktatás-nevelés, korszerűbb felfogásban a tanulás facilitálása (Koncz, 2006) – s erre a pedagógusképzés intézményeiben elméleti és módszertani felkészítést is kap. Ezzel szemben a tanteremben lévő több személytől (10-40 tanulótól) éveken keresztül elvárjuk ugyan, hogy tanuljanak, de a tanulásmódszertani alapokat még manapság sem kapják meg a tanulók minden iskolában. Sem etikai, sem pedagógiai-pszichológiai szakmai szempontból nem elfogadható, hogy olyan dolgot várunk el a ránk bízott gyerekektől, fiataloktól, amire nem készítjük fel Őket!

A tanulásfejlesztésnek két alapvető módját különbözteti meg a szakirodalom (vö.: Balogh, 2006). Az egyikre az indirekt tanaulásfejlesztés kifejezéssel szokás utalni, s ezen a tanuláshoz szükséges alapvető intellektuális képességek (pl. érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezet, gondolkodás) fejlesztését értjük. Ezzel szemben a direkt tanulásfejlesztés tanulásmódszertani fejlesztést jelent, ami során konkrét tanulási technikákat, módszereket sajátítanak el a diákok. Míg az indirekt tanulásfejlesztést elsősorban 11 éves kor alatt szokás alkalmazni, addig a direkt tanulásfejlesztést 11 éves kortól javasolhatjuk. Ennek oka az, hogy a tanulásmódszertani techikák némelyikéhez már olyan intellektuális apparátusra (például kellően fejlett, elvont, hipotetikus gondolkodásra, metakognícióra, azaz a saját intellektuális folyamataink tudatosítására) van szükség, amelyet a normál fejlődésű gyerekek 11 éves korra érnek el.

A következőkben a tanulásfejlesztés egy korszerű s egyre népszerűbb megközelítését vázoljuk fel, mely a tanulás Mező-féle IPOO, illetve OxIPO modelljére épül (Mező, 2011).

Az IPOO, illetve OxIPO modell lényege

Az IPOO-modell (Mező, 2011) szerint a tanulás egyfajta információfeldolgozási folyamat, melynek lényegesebb komponenseit s az azok közötti összefüggéseket az alábbi formula foglalja össze:

Tanulás = (Input + Process + Output) * Organizáció

A tanulás input (információ bemeneti) fázisában történik meg a tananyagbeli ismeret (például tankönyv szövegének, tanári előadásnak, kép-, hang-, íz-, illat-, tapintás- stb. élményeknek) az idegrendszerbe történő bejuttatása. A process (információ feldolgozás) fázisban történik meg a tananyag megértése, memorizálása. Az output (információ kimeneti) fázisban pedig a tanultak felhasználásáról van szó – akár szóbeli felelet, akár írásbeli dolgozat, vagy hétköznapi gyakorlati alkalmazás formájában. Mindezekkel szorzati viszonyban van a tanulásszervezés (organizáció): ha egy szorzatban bármely tényező értéke nulla, akkor a végeredmény sem lesz nagyobb. A tanulásszervezés áthatja az előző komponensek mindegyikét. Az „IPOO” kifejezés e komponensek kezdőbetűiből alkotott mozaikszó, de újabban szokás e formulára az OxIPO kifejezéssel is hivatkozni (ahol az x a szorzásjelnek felel meg). Megjegyzendő, hogy mindegyik komponens esetében a képességek, ismeretek, módszertani jártasság és motiváció sajátos kombinációjára van szükség.

Az IPOO-modell alapján az alábbi jellegzetes tanulásmódszertani problémák azonosíthatók (e problémák egyben kijelölik azokat a főbb tanulásmódszertani témaköröket is, amelyekre fejlesztést kell biztosítanunk):

  • Input-problémák: a) témaválasztási probléma: a tanuló nem tudja, hogy mit tanuljon, ha rá van bízva a választás (például pályaválasztás esetében), b) az információforrások keresése nehézkes: a diák nem talál megfelelő információforrást, c) az információforrás használata elégtelen: a gyermek, fiatal nem tudja hatékonyan használni a rendelkezésre álló információforrást (például nem tud hatékonyan, gyorsan, értő módon olvasni).

  • Process-problémák: a) nem értő módon tanul a diák, b) memorizálásbeli probléma.

  • Output-problémák: a) feleléstechnikai probléma; b) dolgozatírással kapcsolatos probléma, c) ismeretek alkalmazásának problémája.

  • Organizációval kapcsolatos problémák lehetnek: a) a tanulás helyszíne nem megfelelő, b) a tanulás időbeosztása rossz, c) a tanulási részfeladatok műveleti sorrendje zavaros, d) a tanulás finanszírozását érintő nehézségek. (…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXV/10. (júniusi) számában jelent meg

fotó: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .