Simon Attila: Évfordulók évada

Történelmünk sajátos alakulása folytán a két őszi hónap, október és november tele van történelmi évfordulókkal. A sort az aradi vértanúk emléknapja nyitja (október 6.), ezt az 1956-os forradalom napjai követik (október 23.–november 4.) majd jön Csehszlovákia megalakulásának (az idén 100.) évfordulója (október 28.), néhány napra rá az első bécsi döntés (november 2.) napja, s a sort végül a bársonyos forradalom évfordulója (november 17.) zárja. Egy friss felmérés szerint a szlovákiai magyarok ezek közül (csak a huszadik századi eseményekre volt rákérdezve) leginkább az 1989-es bársonyos forradalmat tartják pozitív eseménynek (a megkérdezettek 68%-a), majd az 1956-os forradalmat (57%), miközben Csehszlovákia megalakulását csak 37%, az első bécsi döntést pedig csupán 32% minősítette pozitívan.

Mivel a lakosság történelmi tudatának az állapota mindig is szoros összefüggésben volt az iskolai oktatással (de nem csak a történelemtanítással!), érdemes elgondolkodni ezeken az eredményeken. A 89’-es és 56’-os forradalom magas elfogadottsága rendben valónak látszik, különösen azt figyelembe véve, hogy a bársonyos forradalmat csak a megkérdezettek 13%-a, az 1956-os forradalmat pedig csak 19%-uk minősítette negatív eseményként. Még azt is rendjében valónak vélem, hogy Csehszlovákia megalakulását többen mondták negatív eseménynek (39%), mint pozitívnak. Az azonban, hogy az első bécsi döntést csupán a szlovákiai magyarok nem egész egy harmada minősítette pozitív eseményként, kicsit meglepő. Igaz negatív minősítést is csupán 21%-uk adott, miközben 53%-uk nem tudott véleményt mondani róla.

Ez az 53%, az összes felsorolt történelmi esemény közül a bécsi döntés volt az, amelynek a minősítése a legnagyobb problémát okozott a megkérdezetteknek, nem túl örömteli. Azt jelzi ugyanis, hogy sem az iskolában, sem a közbeszédben nem tudunk mit kezdeni a visszacsatolás tényével. Mintha valamiféle szemérmes tartózkodás fátyla lepné be 1938-at. Pedig nem valamiféle perverz szexuális aktusról van szó, se nem a tanárok és diákok között itt-ott azért felbukkanó szerelmi viszonyról, amelyről szintén nem beszélünk, hanem egy 80 évvel ezelőtti, a történettudomány által már eléggé jól dokumentált eseménysorról. Egy eseményről, ami a felvidéki magyarság számára – mindenféle körülmény ellenére is – pozitív töltettel bír, hiszen 20 évnyi lassú, de biztos asszimiláció és fogyás után 6 évre ismét a mai Dél-Szlovákiában élő magyar közösség növekedését, erősödését eredményezte. Mondanám, hogy kérdezzük csak meg a visszaemlékezőket (sajnos már nem sok ilyen van), vagy legalább is olvassuk el a visszacsatolásra vonatkozó memoárokat, visszaemlékezéseket, s látni fogjuk, hogyan is vélekedtek akkoriban a Bodrogközben, Gömörben vagy épp a Mátyusföldön erről az eseményről.

Ennek ellenére mi leginkább hallgatunk róla. Rosszat sem mondunk, de jót sem, mert attól félünk, hogy azzal mások érzékenységét sértenénk. A történelem azonban már csak ilyen. Ami az egyiknek jó és pozitív, a másiknak bánatot okoz. Nekünk Trianon szomorúság, de megértjük, hogy a csehek és szlovákok számára Csehszlovákia megalakulása és az új versailles-i államhatárok kijelölése pozitív és örömteli esemény volt. Az első bécsi döntés épp fordított hatást vált ki: a szlovákok számára negatív történelmi esemény. Mi azonban ettől még tarthatjuk azt pozitívnak és örömtelinek, s ezt nem kellene takargatnunk.

S nem is azon van a lényeg, hogy mit mondunk róla: egyszerűen csak beszéljünk róla. Ne csak október 6-án, október 23-án vagy október 28-án álljunk meg egy pillanatra, s mondjunk pár szót arról, mit is gondolunk mi ezen évfordulókról, de november 2-án is. Ne hagyjuk, hogy ez a nap kihulljon a történelmi tudatunkból. Ne hagyjuk, hogy a felvidéki magyarok több mint fele ne tudjon véleményt formálni múltunk egyik fontos pillanatáról.

Megjelent a Katedra folyóirat XXVI/2. (októberi) számában


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.