Újabb nemzetközi projektbe kapcsolódott be a Selye János Gimnázium

Az ország legnagyobb magyar tannyelvű gimnáziuma az előző évek hagyományait követve az Erasmus Plus pályázati lehetőség keretében bekapcsolódott egy három országon átívelő, több iskolát összekapcsoló, két éven át megvalósuló projekt lebonyolításába. A Selye János Gimnáziumon kívül a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum, a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium valamint a somorjai Madách Imre Gimnázium vállalta, hogy részt vesznek a magyarországi székhelyű Xtalin Mérnöki Tervező Kft. által fejlesztendő elektronikai tananyag tesztelésében és véglegesítésében. Az uniós pénzügyi támogatásában részesített projekt lebonyolítása alatt az iskolák fizikatanárai és a diákok egy-egy csoportja folyamatosan dolgozik az Xtalin magyar és angol nyelvű módszertani anyagaival, és kipróbálják az Xtalin adományaként az iskolákra eljuttatott műszereket is. A következő két nyári szünet pedig egy-egy Balaton-parti táborozást is tartogat a bekapcsolódó tanulók számára, ahol az említett négy iskola diákjai közös kísérletezés keretében kapnak választ az esetlegesen még nyitva hagyott kérdésekre. A projekt tevékenységeinek valamint a fizikai eszközöknek összértéke iskolánk vonatkozásában kb. 17 000 euró lesz, amit a két év alatt célirányosan használhatunk fel a vállalt feladatok anyagi feltételeinek biztosítására.

A Selye János Gimnázium országos szinten is a legjobbak közé tartozik a fizika oktatásában, hiszen diákjaink Szabó Endre és Hevesi Anikó tanárok munkájának eredményeként az utóbbi években szinte az összes kategória 1. díját elhozzák a kerületi tanulmányi olimpiáról, és rendszeresen sikeres résztvevői az országos döntőnek is. Mindkét kolléga vállalta, hogy az érdeklődő tanulókat bekapcsolják a projekt tevékenységeibe, és együttműködnek a projektgazdával. Az iskolai projekt-koordinátor szerepét Fonód Tibor igazgatóhelyettes látja el, aki néhány évvel ezelőtt a nagy sikerű „norvég” pályázatot is menedzselte – ennek köszönhetően újult meg az iskola előtt park és zöldült ki a sportpálya. A lebonyolítók négytagú csapatát Viola Éva gazdasági szakelőadó teszi teljessé, aki a könyvelési, elszámolási feladatokat vállalta magára.

Bízunk benne, hogy tanáraink és diákjaink az eddigi sikerekhez méltó módon segítik majd a projekt lebonyolítását, és három ország négy iskolája közös munkájának eredményeként nemzetközileg jól használható elektronikus tananyag válhat európai közkinccsé.

Andruskó Imre

a Selye János Gimnázium igazgatója


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.