N. Tóth Anikó: Závada Pál szlovák népmesefordításai

Závada Pál 2010-ben adta közre Harminchárom szlovák népmese c. munkájáti. A kötetet bemutató beszélgetéseken a prózaíró több alkalommal megjegyezte, hogy régi terve a meseírás, ezért a fordítás általi „újramesélés” akár egyfajta átmenetet is jelenthet a ki nem próbált műfajhoz (amivel egyelőre azóta is adós maradt). A tótkomlósi születésű szerző köztudottan szlovák felmenőkkel rendelkezik, így nem véletlenül fordult éppen e szomszédos nép mesekincséhez. Két népmesegyűjteményből válogatott, melyre az Aranyalap című digitális könyvtárban bukkant rá.ii A népmeséket Pavol Dobšinskýiii és Samuel Czambeliv gyűjtötte a 19. század második felében, illetve a 20. század első éveiben. Mindketten hasonló szerepet töltenek be a szlovák népmesei tradíció feltárásában és rögzítésében, mint a magyar hagyományokat kutató és leíró Erdélyi János, Kriza János, Arany László, Berze Nagy János vagy Benedek Elek. A Pavol Dobšinský által gyűjtött, Prostonárodné slovenské povesti (azaz Szlovák népmondák) címen kiadott 154 népmeséből 9-et, a Samuel Czambel gyűjtötte 78 szlovák népmese közül pedig 24-et emelt ki Závada. A 33-as mint bűvös szám felidézheti Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese c. átdolgozáskötetét, vagy akár az Ezeregyéjszaka meséi c. gyűjteményt (melyekben felismerhető egyfajta keresztmetszetnyújtó szándék egy adott népmesei korpuszt illetően.)

A mesék újra- és újramondása (akár szóban, akár írásban) a kulturális emlékezet folytonosságát biztosítja. A mese azon túl, hogy segíti az egyén integrációját saját kultúrájába, szocializáló és karakterformáló szerepet is játszik.v A variánsokban élő mesék az újramondás vagyis teremtés révén egyedi történetekké válnak, melyekben körvonalazódik az adott mesélő világszemlélete. Závada válogatása alműfaj és téma tekintetében sokat elárul a fordító és újramondó szenvedélyes érdeklődéséről: a 33 mesének csupán egyharmada tündérmese, néhány tréfás és mindössze egyetlen legendamesét kivéve zömét novellamesék teszik ki. (A tündérmeséket egyébként nagyrészt Dobšinský gyűjteményéből, a novellameséket és tréfás meséket a gyűjtés idejét tekintve későbbi Czambel-féle gyűjtésből választja.) A novella- és tréfás mesék ugyanis erősen reflektálnak egy adott társadalmi-kulturális környezetre, azaz Závada szociológusi, illetve regényírói tapasztalatain is átszűrődnek ezek a csodás elemeket és varázseszközöket mellőző, vagyis egyáltalán nem a fantázia birodalmában lezajlód(hat)ó történetek, eseménysorok. A novellamesék szereplői a társadalmi hierarchia különböző fokain állnak. A történetet elindító vagy dinamizáló konfliktus természetesen éppen az elsősorban anyagi helyzettől függő különbségekből és távolságokból ered: a tehetős figura mellett ott van a nincstelen, a hatalom képviselője mellett a hatalomnak kiszolgáltatott vagy kirekesztett szereplő. A király, császár, herceg, gróf a ranglétra csúcsán, a szegény ember/szegény lány vagy éppen koldus a legalján helyezkedik el (A paraszt és az uraság; Az okos lány, a herceg és az öreg inas; A vérszomjas uraság c. mesében), de akad példa az azonos társadalmi rétegen belüli eltérésekre és összeütközésekre is (ilyen a gazdag testvér-szegény testvér ellentéte Az idő királya; a gazdag hentes-szegény hentes összeütközése A három jó tanács; a katonaságon belüli rangkülönbségek Az igazát kereső huszár; a tehetős családban testvérek közti összekülönbözés a Kismacska kisasszony c. mesében). A polgárosodás (illetve a falu–város ellentét) is nyomot hagy egy-egy történeten: a városi figurák (A csillagász, a doktor meg az órás) az általuk lenézett vidéki ostoba népség között keresnek megélhetést, vagy fordítva: a buta tótnak titulált parasztember próbál szerencsét a nagyvárosban (A furfangos paraszt c. mesében). Elő-előbukkan a parázna pap (Az ördögűző gróf és az Ének az elveszett bikaborjúról esetében), a másokon élősködő zsivány (A bátor menyecske, aki túljárt a rablók eszén mese) vagy az úri-paraszti világ peremére száműzött cigány (A püspök, a kocsmáros és a fiskális cigány, valamint a Nevetésbe fulladt a gyászbeszéd történeteiben). A hatalmi és anyagi viszonyok azonban rendre felborulnak a mesei szüzsé szabályainak megfelelően: a rangban előkelőbb, anyagiakban gazdagabb vagy a morális szabályokat felrúgó alulmarad az összeütközés vagy próbatétel során a szegényebbel, kiszolgáltatottabbal, becsületesebbel szemben, akit viszont főképp leleményessége, csalafintasága, erkölcsössége vagy éppen szerencséje juttat előnyökhöz, sőt akár a társadalmi pozíció felcseréléséhez. Ezáltal mindig bekövetkezhet a történet végén az eukatasztrófa, ami a befogadó számára azt üzeni, hogy a születés által determinált körülmények megváltoztathatóak, egyáltalán nem lehetetlen a sorsképlet átalakulása. A mesélő mindig a társadalom alján tengődő, szűkölködő mesehősök, a „jók” mellé áll, nekik szolgáltat igazságot, ami főképp kiszólásaiban, magyarázataiban érhető tetten – ehhez gyakran szólásokat, közmondásokat, népi bölcsességeket hív segítségül. A szlovák novellamesék Závada tolmácsolásában az események ráérős részletezése során zsánerképekkel bővülnek, a történetek hősei pedig nemcsak típusok, hanem személyek lesznekvi, még akkor is, ha ritkán kapnak tulajdonnevet, s leginkább társadalmi pozíciójuk vagy foglalkozásuk lesz a jelölőjük. A novellamesékkel rokonítható tréfás mesék tétje nem a jók és a gonoszak küzdelme, hanem inkább az ostobaság kifigurázása és az agyafúrtság kitüntetése, bár az anyagi haszon megszerzése ezekben a történetekben is a zárlat elmaradhatatlan része (ez tapasztalható pl. az Okos Matyi és a bolondok vagy A szélhámos esetében). Ezekből a történetekből tehát körvonalazódik a 19. század második felének és a századfordulónak szlovák társadalma, az egyes rétegek, csoportok belső átrendeződése, világszemlélete, értékrendje, melynek egyik sarkalatos pontja a gyors meggazdagodás, a pénz megszerzésével elér(ni remél)t boldogság. (…)

i Kun Fruzsina illusztrációival, a Magvető Kiadó gondozásában

ii A Sme szlovák napilap Aranyalap nevű digitális könyvtára, mely a Szlovák Tudományos Akadémia Szlovák Irodalmi Intézetének közreműködésével teszi hozzáférhetővé a szlovák irodalom klasszikusait.

iii Pavol Dobšinský (1828-1885) a Štúr-nemzedék tagja, folklorista, költő, műfordító, irodalomtörténész, publicista, a szlovák népköltészetről elméleti munkákat is írt

iv Samuel Czambel (1856-1909) filológus, nyelvész, a szlovák irodalmi köznyelv egyik megteremtője, népmesegyűjtő

v Lovász Andrea: Jelen idejű holnemvolt. Szeminárium a meséről. Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2007, 29.

vi Lovász Andrea: Závada Pál: Harminchárom szlovák népmese. In L:A: Felnőtt gyerekirodalom. Tanulmányok, kritikák és majdnem lexikon. Cerkabella Könyvkiadó, 2015, 76-77.

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXVI/2. (októberi) számában jelent meg


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.