A Selye János Gimnázium a hulladékmentes életért

A komáromi Selye János Gimnázium az idei év során bekapcsolódik a „Körforgásos gazdaság köre” elnevezésű projektbe, melynek keretén belül november 7-én indultak az ingyenes előadások a diákok számára.

A körforgásos gazdaság (cirkuláris gazdaság) és ennek lényege azon elven alapszik, hogy az összes termék és anyag áramlás bekapcsolódik a saját ciklusába úgy, hogy felhasználásuk után újból az új termékek és szolgáltatások forrásaivá vállnak. Ez azt jelenti, hogy a hulladék, mint olyan, megszűnik létezni. A körforgásos gazdasági rendszerek a termékek hozzáadott értékét a lehető leghosszabb ideig tartják fent. Fenntartják a forrásokat a gazdaságban még az után is, hogy a termék elérte az élettartama végét, méghozzá úgy, hogy újból és újból fel lehet őket termékenyen használni, és ezzel további érték képződik.” – olvasható a pályázat hivatalos sajtóközleményében.

A projekt célja, hogy bemutassa és megismertesse a szlovákiai és magyarországi diákokat a körforgásos gazdaság (cirkuláris gazdaság) fogalmával és működésével – a projekt első részében így a koncepció elméleti részével foglalkoznak a diákok. A pályázat viszont e mellett célként tűzte ki a körforgásos gazdasági elv gyakorlatba ültetését, ezért a praktikus, mindennapi életben is használható tanácsok és megoldások mellett szelektív hulladékgyűjtő edényeket helyez el az iskola minden tantermében az elkövetkező hónapok során.

A projekt része ugyanakkor a magyarországi és szlovákiai diákok együttműködése, melynek során ún. „cirkuláris iskolákat” hoznak létre. A projekt befejezése után minden iskola kap egy elismervényt a „körforgásos iskola” jelöléssel.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a Szlovák Köztársaság költségvetéséből finanszírozott projekt az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program keretében valósul meg három szervezet, a Komáromi Regionális Fejlesztési Ügynökség, a Körforgásos Gazdasági Intézet és a Rába–Duna–Vág Európai Területi Társulás összefogásának köszönhetően. A projekt fő partnere az RRA Komárno.

Vajányi Orsolya

a Selye János Gimnázium tanára


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.