Fekete Irén: Új évi köszöntő

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten

szerencsét,

szerelmet, forró

kemencét,

üres vékámba

gabonát,

árva kezembe

parolát,

lámpámba lángot,

ne kelljen

korán az ágyra

hevernem,

kérdésre választ

ő küldjön,

hogy hitem széjjel

ne dűljön,

adjon az Isten

fényeket,

temetők helyett

életet –

nekem a kérés

nagy szégyen,

adjon úgyis, ha

nem kérem.

Kedves Olvasó!

Amikor ezeket a sorokat írom, már ég az adventi koszorúmon az első gyertya, már megérintett a karácsony és a közeledő új esztendő misztériuma.

Mivel több évtizedet eltöltöttem a pedagóguspályán, végigjárva annak minden lépcsőfokát, legszebb karácsonyi emlékeim is az iskolához kötődnek. A Kis karácsony, nagy karácsony dallama máig vékony cérnahangon zeng a lelkemben, a betlehemi játék is akkor a legeredetibb, ha kócos, kipirult, a nagy igyekezetben hibát hibára halmozó harmadikosok által kerül színre, és Nagy László Adjon az isten című verse is a legemlékezetesebb karácsonyi emlékeim közé tartozik. Tizenkét kilencedikes kamasz, korának minden egyes jó és rossz tulajdonságával megáldva, feláll a színpadra, és sorról sorra a legmélyebb érzékenységgel és értéssel elsorolja a költő kilenc fohászát a Mindenható felé. A pedagóguspálya legszebb pillanatai ezek, melyek drágakőként lapulnak zsebemben, de biztos vagyok benne, hogy hasonlókat őriznek mindazok, akik ezt az írást kezükben tartják.

A karácsony, az új esztendő tiszta ígérete mindenkit megérint. Hittel és bizakodással telik meg lelkünk még akkor is, ha tudjuk, a mindennapok gyakran elgyengítenek minket. Ilyenkor kell benyitni kultúránk fényes termeibe, hiszen ott olyan kincseket találunk, melyek vigaszt kínálnak, és iránytűt adnak a kezünkbe, hogy bele ne vesszünk a hétköznapok szürkeségébe.

A gyertyagyújtáskor a költő kilenc kéréséhez még hozzácsatolom a magam éppen aktuális néhány kívánságát, és várok. Nem arra, hogy rendre teljesüljenek vágyaim, hanem egy kis belső csendre, hiszen jó dolgok csak csendben születnek. A többi az én dolgom.

Október végén több évtizedes tanítói, iskolavezetői múlttal és jó néhány éves szövetségi munkával a tarisznyámban a rimaszombati 14. Országos (tisztújító) Közgyűlésen a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnökévé választottak. Mindig megtisztelő, ha az embert jelölik egy posztra. Ez azt jelenti, hogy bíznak benne, elismerik képességeit, alkalmasnak tartják a rá váró feladatok elvégzésére. Jólesik, hogy a mögöttem álló évek nem múltak el nyomtalanul, és éppen azok méltányolják, akiknek szolgálatában ezeket eltöltöttem.

Értük is, miattuk is szeretném megőrizni a folytonosságot, megőrizni mindazokat az értékeket, melyeket az előző elnökök és az alapítók fogalmaztak meg. Szövetségünk erőssége mindig is az volt, hogy az maradt, amit nevében hordoz: civil szakmai érdekszövetség, amely a hazai pedagógusok, rajtuk keresztül pedig a szülők és tanulók érdekeit képviseli.

Immár huszonnyolc esztendeje, az első közgyűlésen kinyilvánított szándék szellemében dolgozunk. Célunk az anyanyelvi képzést biztosító intézményrendszer megtartása, fejlesztése, a magyar oktatásügyi dolgozók érdekvédelme, valamint szakmai fejlődésük segítése. Szövetségünk erőssége a szakmaiság, a szakmai tervezés és megvalósítás, egymás és intézményeink segítése. Ennek érdekében mindenkivel szeretnénk jó viszonyt ápolni, aki ebben támogatónak bizonyul. Megbecsült partnerünk a Comenius Pedagógiai Intézet, együttműködünk az Oktatási Minisztérium Nemzetiségi és Inkluzív Nevelési Főosztálya mellett a hazai civil szervezetekkel, a Kárpát-medence magyar pedagógusszövetségeivel, és mindig számíthatunk az anyaországi támogatókra is.

2018 márciusában újabb erősítéssel gazdagodtunk. Tárgyalóasztalhoz ültek a Katedra Társaság, valamint a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnökei, és kinyilvánították felelősségüket és szándékukat a szlovákiai magyar oktatásügy minőségének előmozdításának tekintetében. Pintes Gábor és Jókai Tibor megegyeztek abban, hogy egymásra stratégiai partnerként tekintenek és ezért a hazai oktatásügyet érintő minden meghatározó kérdésben közösen kívánnak fellépni. A nyilatkozathoz csatlakozott a Comenius Pedagógiai Intézet is. Újabb lépést tettünk afelé, hogy mindannyiunk közös akarata, a „minden magyar iskola jó iskola legyen” jelmondat felhívása elérhetőbb közelségbe kerüljön.

Három dolog kell ugyanis ahhoz, hogy jó magyar iskoláink legyenek. Először is magyar iskola, azután a magyar identitását megőrző szülő, aki magyar iskolába íratja gyermekét, végül pedig gyermek. A többi a magyar pedagógus dolga, akinek megbízható támogatói a fentebb említett intézmények. Senki sem marad egyedül. Minden a magyar iskolák iránt érdeklődő diákok számán múlik! Ha kellő számban lesz tanuló, megoldások is lesznek. Sok iskolánk van, amelyben száz alá esik a magyar tanulók létszáma, illetve száz olyan iskolánk, hol ötven alatti a létszám. Abban az oktatási intézményben, ahol elfogy a gyermek, nincs mit tenni.

A jó iskolából nem fogy el a gyermek! Tegyünk tehát érte! Mindenki a maga posztján, a maga eszközeivel!

Szép kívánság ez, karácsonyhoz és új esztendőhöz illő. Teli hittel és bizakodással.

Megjelent a Katedra folyóirat XXVI/5. (januári) számában


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.