Kaszmán-Saróka Liliána: Az élménypedagógia kulisszái mögé tekintve (2. rész)

Könnyen feltételezhetnénk azt, hogy az élménypedagógia szellemisége a 21. században bontotta ki szárnyait. Az igazság az, hogy az élményen keresztüli tanulás gyökerei egészen száz évnyi távolságra nyúlnak vissza. Az egy évszázad alatti társadalmi és szociális változások ellenére még mai napig megállja a helyét az a filozófia, mely az Egyesült Államokban indult útjára.

John Dewey tapasztalatközpontú pedagógiája

Az élménypedagógia elméleti alapkövét John Dewey oktatásfilozófus-pedagógus rakta le munkásságával a 19. és 20. század fordulóján. Dewey úgy vélte, hogy a tanulási–tanítási folyamatok középpontjában a tanulók saját élményeinek kell állniuk, mivel a korabeli preindusztriális közegben a tapasztalatok megszerzésének köre leszűkült, az élmények nagyon szegényessé váltak. (Web 1)

1896-ban a Chicagói Egyetem gyakorlóiskoláját olyan alapelvek mentén alapította meg, melynek környezete élménydús, élvezetes folyamattá tette a tanulást, ezzel is megerősítve a belső motivációkon keresztüli kapcsolódást a tanuláshoz: „Az élmények nélküli, pusztán erőfeszítést igénylő pedagógiai módszerek csak bizonyos külső kontrollok fenntartása esetén működnek, míg a valódi élményekre épülő pedagógia önmagában hordozza a motivációs bázist, azaz később, akár felnőttkorban is működőképes lesz.” (Web 2) Meglátásai szerint az élményszegénység mellett a szociális kvalitások megszerzése is a háttérbe szorult. Mivel az emberek a kooperációs képességet nem tudták megtanulni, kizárólag az iskolai nevelésben látta annak lehetőségét, hogy a tanulók elsajátíthassák az alkalmazkodó viselkedést és az együttműködést a közös tevékenységek, tapasztalatok során. (Web 3)

Dewey gondolatisága több pedagógiai kezdeményezés alapjává vált, így a 20. század során a tapasztalati, személyközpontú tanulásból nem csak az élménypedagógia alakult ki. Bár a szabadtéri nevelés (outdoor education), a kalandpedagógia (challenge education), a szabadidő-pedagógia (recreational education) és a játékpedagógia (play education) eszköztára több szempontból is eltér egymástól, mégis van egy közös metszetük az élménypedagógiával, mely a tanulást a cselekvésen és saját tapasztalat dimenzióján keresztül közelíti meg.

David Kolb tapasztalati tanulásának elmélete

De hogy közelebb kerüljünk a tapasztalati tanulás eszmei rendszeréhez, szükségszerű David A. Kolb amerikai oktatásfilozófus munkásságát is górcső alá venni. Az élménypedagógiai tanulási folyamatok elméletét a Kolb-féle tapasztalati tanulási ciklus koncepciója alkotja. Kolb az Experiential Education: Experience as the Source of Learning c. könyvében nagyon részletesen vizsgálja a tapasztalati tanulás aspektusait.

Kolb tanulási ciklusa négy alapvető fázisból áll: a tapasztalatból, a reflexióból, az általánosításból és az alkalmazásból. Kolb szerint a tanulási folyamat egy konkrét tapasztalatra, élményre, feladatra kell, hogy felépüljön. Ez a közvetlen, egyéni tapasztalat lesz a tanulási folyamatban a megfigyelés és a reflexió tárgya.

A reflexió szakaszában a konkrét tapasztalatra vonatkoztatott megfigyelések fogalmazódnak meg elsőként (mi történt, milyen körülmények között, milyen érzést indukált a tapasztalat, milyen attitűdök mutatkoztak meg közben, mi volt hasznos, mi volt a hiba, stb.).

A megfigyelések összegyűjtésével szembesül az egyén a felfedezett tanulsággal, hisz a reflexió során nyilvánvalóvá válnak az új törvényszerűségek és stratégiák, melyekből hipotézisek vagy új tervek, ötletek adódnak. Ezen új tanulságok fényében érdemes újra ugyanazt a feladatot elvégezni, mely a kiinduló saját tapasztalattal egyezik meg – de már alkalmazva az újonnan szerzett tudást –, esetlegesen új feladatokban és tevékenységekben alkalmazni, kipróbálni az általánosítás során megfogalmazott tanulságokat.

Bármilyen tevékenységben is vannak alkalmazva az általánosított tanulságok, az elvégzés után a fókusznak az új történésekre, megváltoztatott viselkedési- vagy gondolkodási mintákra szükséges irányulnia. Ezeket az újonnan megfigyelt jelenségeket ismételten megvizsgálva egy olyan spirálszerű folyamatba kerülhet bele az egyén, mely a folyamatos tudatos fejlődést teszi lehetővé. (Kolb, 2014, 31–61) (…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXVI/2. (októberi) számában jelent meg


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.