A Selye János Gimnázium III.D osztálya Budapestre látogatott

Kirándulásunk első úticélja a Cyberjump trambulinpark volt. Itt a hagyományos trambulinokon kívül sok más egyéb játék is várt ránk, például trambulinon ugrálva kosárlabdázhattunk, röplabdázhattunk vagy kidobósozhattunk. Ez a hely remek volt, hisz itt levezethettük a stresszt, akadálypályákon mérhettük össze erőnket, bátorságunkat és ügyességünket, jobbnál jobb játékokkal játszhattunk és megküzdhettünk a puha kockák elnyelő tengerével, amiből alig lehetett kimászni.

Következő programként a Láthatatlan Kiállításra látogattunk el. Nagyon érdekes és egyben megdöbbentő volt. Egy rövid időre átélhettük, milyen is lehet a vakok élete, és a sötétben, csupán többi érzékszervünkre hagyatkozva, különböző helyszíneket és szituációkat ismerhettünk meg az ő szemszögükből. Itt csoportvezetőink maguk is látássérültek voltak, akiktől minden felmerülő kérdésünkre választ kaphattunk.

Exkurziónk utolsó állomása a Vígszínház volt, ahol A diktátor című darabot néztük meg. Chaplin utolsó darabjával betekintést nyerhettünk a történelem egy sötét korszakába, mindezt igazi „Eszenyis” tálcán tálalva. Mind az előadás, mind a színészi játék remek volt, tökéletes lezárása utazásunknak.

Terbák Enikő Krisztina


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.