ÖKO-logika environmentális csapatverseny

Az ÖKO-logika című versenyre az alapiskolák 7-9., illetve a nyolcéves gimnáziumok 2-4. évfolyamos tanulóinak jelentkezését várják. A verseny célja a környezetről alkotott ismeretek elmélyítése, az önálló ismeretszerzés készségének fejlesztése, a globális fenntarthatósági problémák és a földi rendszer véges kapacitásainak ismeretében a rendszerszemléletű, komplex ökológiai gondolkodás megalapozása. További célja a természettudományos ismeretek gazdagítása, tehetséggondozás.

A verseny ismeretanyaga:

Alapiskolai földrajzi, biológiai tananyag. Környezetvédelemre vonatkozó alapismeretek.

A verseny lebonyolításának módja:

A verseny csapatverseny, a csapat három tagból áll – a vegyes korcsoport engedélyezett.

A verseny lebonyolítása:

A szlovákiai döntő ideje: 2019. április közepe, Komárom

(A SZMPSZ fenntartja a jogot, hogy sok csapat jelentkezése esetén regionális fordulókat szervezzen.)

A verseny összetevői:

– írásbeli teszt: fő témakörök: környezetvédelmi alapfogalmak, folyamatok, összefüggések (a felkészülési anyagot a nevezés lejárta után e-mailben kapják meg a felkészítők)

– szóbeli kiselőadás: a lakóhelyi, környéki környezetvédelmi problémák feltárása, kutatása, megoldási javaslatokkal, vagy szintén lakóhelyi, környéki természetvédelmi értékek bemutatása; alternatív lehetőség: bármilyen ökológiai, természetvédelmi téma. A kiselőadás szemléltetése számítógépes prezentációval történik.

A  nevezési díj csapatonként 6 €, a döntő helyszínén fizetendő.

A verseny szervezője:

Bagita Judit

Tel.: 0905 693 905

e-mail: bagitajudit@gmail.com

Jelentkezési határidő: 2019. február 25. A jelentkezési lap letölthető a pedagógusszövetség honlapjáról.

  • forrás: szmpsz.sk, fotó: pixabay.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.