Lengyel Zsuzsa: Amikor angolos tanít szlovákot…

1999 óta foglalkozom angol nyelv tanításával. Az évek során tanítottam általános iskolában, magántanárként és nyelviskolában, tanítványaim voltak óvodáskorúaktól egészen felnőttekig. A szívemhez legközelebb az 5–10 évesek csoportja áll. Jelenlegi munkahelyemen, a somorjai Linguania nyelviskolában is ezzel a korcsoporttal foglalkozom.

Bár a nyelvtanítás terén többévi tapasztalat áll a hátam mögött, a szlovák nyelv tanításával kapcsolatban csak a tavalyi iskolaévben szereztem gyakorlati tapasztalatot, amikor a somorjai Corvin Mátyás Alapiskola felkért, hogy elsősöknek tartsak szlovákórákat.

Nyelvóráimat – akár angol, akár szlovákórákról legyen szó – több, a tanítás-tanulási folyamat elméletével és gyakorlatával foglalkozó szakember munkássága inspirálta. Közülük kiemelném James J. Asher, Howard Gardner és Richard Graham nevét.

A cselekedtető módszer

James J. Asher a TPR (Total Physical Response) módszerének megalkotója. Első könyvét e témában 1977-ben jelentette meg (Learning Another Language Through Actions). Három évtizednyi kutatómunka során a csecsemők és kisgyermekek anyanyelvének fejlődését figyelte, és a nyelvtanulás három alapfeltételét nevezte meg: a nyelvtanulás alapja a hallgatás, az effektív nyelvtanulás az agy jobb hemiszférájához kapcsolódik (itt található a mozgás központja) és a nyelvtanulást gátolja a stressz. A „cselekedtető“ (TPR) módszer lényege, hogy a hangsúlyt a beszédről a hallásmegértésre helyezi át. Óva int attól, hogy tanítványainkat túl korán beszédre kényszerítsük, hiszen az anyanyelvét tanuló gyermek is hónapokig csak hallgatja a nyelvet, mielőtt megszólalna. Szorgalmazza viszont a hallottak összekapcsolását valamilyen tevékenységgel, cselekvéssel, mert ezzel működésbe hozzuk a jobb agyféltekét, elősegítve a hatékony nyelvtanulást. Mindemellett figyelmeztet, hogy a negatív emóciók akadályozzák a nyelv tanulását, ezért a nyelvóráknak lehetőleg könnyed, felszabadult hangulatúaknak kellene lenniük.

Az óráimon ezért minden dalt és mondókát valamilyen mozgássor kísér. A gyerekek először csak a mozdulatokat jegyzik meg, tudják, melyik elhangzott szónál melyik mozdulatot kell elvégezniük. Valamivel később, ügyességtől függően, már a szavakat is tudják, velem együtt mondják. Végül akár meg is fordíthatjuk a dolgot – én csak mutatom, és ők azok, akik mondják. De ha éppen nem, az sem gond. Amennyiben a hallottakra helyes mozgásos választ adnak, az számomra elég, hiszen ez bizonyítja, hogy amit hallottak, azt értik. Ha majd megbátorodnak, mondják is.

A többszörös intelligencia elmélete

Howard Gardner 1983-ban tette közzé a többszörös intelligencia-elméletét, mely szerint egy ember intelligenciájának nem csak verbális, matematikai-logikai, esetleg vizuális összetevői vannak, melyeket az akkori IQ-tesztekkel mérni tudtak, hanem ennél sokkal több. Megkülönböztetett még interperszonális (társas), intraperszonális (önelemző), kinesztetikus (testi, zenei, természeti) és egzisztenciális (spirituális) intelligencia-területeket. Mivel ezen összetevők nem mérhetőek és tudományosan nem bizonyíthatóak, ezért elméletét sokan megkérdőjelezik.

Nyelvóráimon viszont hasznos tudnom, hogy tanítványaim különféle beállítottságúak lehetnek: kinél az egyik, kinél a másik intelligencia-terület hangsúlyos. Éppen ezért egy-egy témakört igyekszem különféle oldaláról bemutatni a gyerekeknek: a környezetünkből kiindulva (természeti i.), beszélgetéssel, történetekkel, mesékkel (nyelvi i.), énekekkel, mondókákkal (zenei i.), képkártyákkal, illusztrációkkal, ábrákkal (vizuális i.), mozgásos játékokkal (kinesztetikus i.), pármunkában vagy csoportmunkában (társas i.), egyéni munkában, pl. feladatlapokkal (önelemző i.) és a végén a tanultakat rendszerezve (logikai i.).

Nem új módszerek ezek, időről időre minden tanár használja őket, de talán nem tudatosan. Az újdonságot számomra a tudatosság megjelenése jelenti. Nem kétség, hogy hajlamosak vagyunk azokat a módszereket preferálni, amelyek a mi személyiségünkhöz közelebb állnak és mellőzni azokat, amelyek tőlünk távol állnak. Kis tanítványaink viszont nem feltétlenül matematikai-logikai, verbális esetleg önelemző beállítottságúak, mint a tanárnépség nagy része. Ezért tudatosan kell néha olyan módszereket is választani, ami saját természetünktől ugyan távol áll, de diákjainknak megkönnyíti a megértést. (…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXVI/3. (novemberi) számában jelent meg

fotó: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.