A Katedra Alsó Tagozatos Verseny eredményei

Kedves Gyerekek és Pedagógusok!

Az alsó tagozatosoknak összeállított Katedra-verseny levelezős szakasza az idei tanévre befejeződött. A négy forduló során 39 csapat kapcsolódott be a játékos, izgalmas versengésbe.

Sajnos, idén is lemorzsolódtak néhányan menet közben, többen visszavettek az első fordulóban nyújtott lendületből, a többség azonban végig kiegyensúlyozott, színvonalas munkát végzett.

Tapasztaltam, hogy a januári megbetegedések nehezítették, hátráltatták a csapatokat. Ezt sajnos nem tudjuk kivédeni. Ennek ellenére gondolom, hogy le a kalappal mind a gyerekek, mind a kollégák előtt, hogy a beküldési határidőt minimálisan lépték túl, és hogy ezt külön jelezték számomra.

Külön köszönet illeti azokat a csapatokat, akik a gyönyörű feladatmegoldások mellett a jutalompontok gyűjtögetésére is nagy hangsúlyt fektettek. Az összesített táblázatban szemmel látható, mennyire befolyásolta ez a fajta igyekezet a végeredményt. A legtöbb csapat postai úton küldte munkáit, és néha bizony komoly csomagkészlet érkezett hozzám. Csak ámultam és bámultam a kerámiaszakkörön készült meseszereplőket, a kartonból felépített várat, a csodaszép vászonfestményt, a textilből varrt műveket és a mindenféle rendhagyó módon elkészített fahasábon csüngő / égetett szélű pergamenre ragasztott feladatmegoldásokat.

A számos kreatív megoldás, az esztétikailag kifogásolhatatlan művek mellett viszont a feladatok pontos megoldása ugyanolyan alappillére a sikernek.

Alkalmanként azt tapasztaltam, hogy a megoldások hiányosságát a felületesség, figyelmetlenség okozta. A legtöbb pontot elért csapatok becsülettel, időt és energiát nem kímélve, alaposan megdolgoztak a szép eredményért. A pontszámokból kitűnik, hogy a mezőny szoros volt.

Az előző évek jól bevált szervezési szabályainak értelmében idén is minden felkészítő pedagógus egy csapatát hozhatja csak a döntőre. A szürke színnel jelölt csapatok a továbbjutók, ők 2019. május 13-án, hétfőn, személyesen is megmérettetnek majd Dunaszerdahelyen, a Magyar Tannyelvű Építészeti Szakközépiskolában. Részletes programtervet és a további fontos információkat mailben küldöm minden csapatnak. A részvételi szándékot kérem, jelezzék a katedra.also.tagozat@gmail.com címen április 17-ig, valamint a befizetést igazoló bizonylat szkennelt képét is mellékeljék. A versenyen való részvétel díja 10 euró csapatonként, amelyet postai úton kell befizetni a Katedra Alapítvány számlaszámára: č. ú.: 1014769018/1111, Unicredit Bank Slovakia a. s., IBAN SK2111110000001014769018

Kérem, hogy tüntessék fel az azonosító számot is (variabilný symbol: 2019005)

Számomra élményekkel teli, tanulságos időszak volt ez, miután az idei tanévben engem illetett a megtiszteltetés, hogy kézbe vehettem az alsó tagozatosok versenyét. Köszönettel tartozom a nagyon kedves kollégáknak és kolléganőknek, akikkel problémamentes volt a kapcsolattartás. Köszönöm a visszajelzéseket, a segítséget és észrevételeiket.

Köszönöm a versenybe fektetett sok munkát, a precíz feladatmegoldásokat, és hogy együtt olvashattunk, dolgozhattunk! A tanév hátralévő részére sok sikert, kitartást, örömteli tanulást és élményt kívánok szeretettel!

Mgr. Kalocsányi Mónika, a Katedra Alsó Tagozatos Verseny koordinátora

 

CSAPAT

ISKOLA

CSAPATTAGOK

FELKÉSZÍTŐ PEDAGÓGUS

össz-pont-szám

jutalom-pontok

összesí-tés

1.

AZ ARANYSZŐRŰ BÁRÁNYOK AI és Óvoda, Farkasd Kiss Lilla, Oroszi Fruzsina, Pál Edina

Mgr. Schimek Tamara

239

83

322

2.

SZŐKE ÖRDÖGÖK AI, Deáki Bugár Abigél, Horváth Zsófia, Kunc Olívia

Mgr. Szalóci Eleonóra

235

76

311

3.

MENŐMANÓK AI és Óvoda, Alsószeli Francisti Laura, Pleva András Álmos, Takács Richard

Mgr. Flaska Anikó

239

71

310

4.

ZSIGÁRDI ZSIVÁNYOK AI, Zsigárd Kuman János, Jacsa Ádám, Tóth Boglárka

PaedDr. Németh Éva

232

68

300

5.

SZENZÁCIÓS HÁRMAS AI és Óvoda, Pozsonypüspöki Bittera Sophie Iman, Bomba Jázmin, Falanga Federica Stella Lucia

Mgr. Soóky Márta

235

55

290

6.

KÖNYVMOLYOK Móra Ferenc AI, Nyékvárkony Kolláth Gayatri, Menyhárt Jázmin, Prasna Lilla

Végh Natasa

232

53

285

7.

FANTASZTIKUS HÁRMAS Móra Ferenc AI, Nyékvárkony Knesz Leó, Szabó Mátyás, Végh Bence

Nagy Enikő

236

49

285

8.

PEPITA PILLANGÓK AI és Óvoda, Eperjes Kenés Virág Anna, Modróczky Judit, Pintér Sára

Mgr. Molnár Judit

236

46

282

9.

ZSÍROS KENYEREK Borsos Mihály AI, Nagyfödémes Csiba Márió, Orel Adrián, Kiss Gergő Máté

Trela Anett

230

46

276

10.

MÓKUSOK AI, Dunamocs Tóth Rubina, Nagy Csaba

Tarr Nóra

230

45

275

11.

MÁTYÁS HADSEREGE

Mészáros Dávid AI és Óvoda, Nagymácséd

Szőllősi Dóra, Gál Vanessa, Hodúr Márk

Balázs Klára

228

47

275

12.

TURBÓ LÁNYOK Móra Ferenc AI, Nemesócsa Lukács Emma, Sárkány Eszter, Szoboszlay Tímea

Mgr. Magyarics Erika

231

43

274

13.

PIRDÓ PARDÓ Márai Sándor Gimnázium és AI Kassa Demeter Dominika, Kozma Eszter, Jusko Lara

Gyarmathy Andrea

228

46

274

14.

MESEFALÓK AI, Tallós Berecký Zoltán, Izsóf Kevin, Horváth Zsolt

Mgr. Mészáros Anett

235

30

265

15.

VIHAR MADARAK AI és Óvoda, Eperjes Dudás Emma, Fehér Emma Zoé, Szabad András

Mgr. Bartal Magdolna

230

35

265

16.

BICSKÁS PÓNIK Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont, Gúta Angyal Krisztina, Gál Norbert, Nagy Bence

László Szilvia

232

32

264

17.

KÖNYVMOLYOK Móricz Zsigmond AI és Óvoda Diósförgepatony Bernáth Zsófi, Varga Krisztina, Nagy Levente

Mgr. Kiss Edina

229

33

262

18.

OKOSKÁK Borsos Mihály AI, Nagyfödémes Bontó Emma, Korman Laura, Tóth Barbara

Herczog Krisztina

228

29

257

19.

MESEHÁRMAS Jedlík Ányos AI, Szímő Balogh Zorka, Balogh Tímea Zoe, Pupák Lara

Illés Anikó

233

23

256

20.

GYŐZTESEK CSAPATA Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont, Szepsi Groško Robert, Pálos Erik, Rudy Dávid

Nagy Éva

235

21

256

21.

KÖRTECSATA Márai Sándor Gimnázium és AI Kassa Pollag Ádám, Bradovka Ladislav, Žatko Benjamín

Gyarmathy Andrea

229

26

255

22.

VILULI CSAPAT Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, Ipolyság Létray Remény Vivien, Mokso Lúcia, Jekkel Linda

Pálffy Zsuzsa

229

23

252

23.

PINGVINEK Jókai Mór AI, Komárom Inczédy Lara, Csandal Anna,
Esztergályos Laura

Jókai Éva

231

19

250

24.

VILLÁM-CSAPAT Jókai Mór AI, Komárom Bara Boglárka, Tücsök Tímea Anna, Kajtor Kyra

Jókai Éva

229

20

249

25.

FANTASZTIKUS LÁNYOK Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, Ipolyság Kürthy Lilla, Lomen Zsófia, Vanek Bianka

Doncs Anita

229

20

249

26.

SÁRKÁNY Jókai Mór AI, Komárom Olláry Viktor Alex, Szoboszlai Ernő, Hevesi Sámuel

Jókai Éva

230

18

248

27.

F.K.M. Tarczy Lajos AI, Hetény Domonkos Levente, Ollé Dániel, Rancsó Kristóf

Mgr. Hencz Ervin

226

20

246

28.

KISASSZONYOK Tarczy Lajos AI, Hetény Kaderábek Liliana, Lestár Lilla, Szabó Dóra

Mgr. Hencz Ervin

217

27

244

29.

KARATEKÖLYKÖK Egyházi AI és Óvoda Kéty Tóth Tilda, Tóth Gellért, Gábris Alex Celleng Bernáth Sarolta

229

14

243

30.

VILLÁM CSAPAT Egyházi AI és Óvoda Kéty Varga Vivien, Bajkai Nikolett, Pákozdi Dorina Celleng Bernáth Sarolta

229

10

239

31.

CSODAPARIPÁK Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont, Szepsi Balázs Lilien, Bráz Zoé, Kovács Lili

Nagy Éva

220

11

231

32.

EZÜST PINGVINEK AI, Deáki Václav Sarolta, Gjergji Izabella, Bende Zara Amina

Mgr. Kádasi Erika

188

36

224

33.

BETŰFALÓK Batthyány – Strattmann László AI Felbár Nagy Jázmin, Nagy Máté, Igari Liliána

Sekáč Gabriella

190

34

224

34.

ARANY SÜNÖK AI, Deáki Szabó Vivien, Laky Balázs, Varga Dániel

Mgr. Kádasi Erika

188

33

221

35.

IGAZSÁGTEVŐK AI, Perbete Florian Bence, Molnár Dominik, Sipka Bálint

Mgr. Török Sarolta

195

17

212

36.

AZ IGAZSÁGOSAK AI, Perbete Lévai Anett, Korbel Mátyás, Rancsó Ádám

Mgr. Török Sarolta

200

10

210

37.

CSATANGOLÓK Baross Gábor AI, Csata Mikoš Tamás, Babindák Jázmin, Fóthy Áron

Mgr. Titkos Mónika

188

11

199

38.

SZIVÁRVÁNY AI és Óvoda, Hegyéte Horváth Emese Sára, Kovács Zoltán, Neilinger Dóra

Mgr. Mária Lukácsová

189

4

193

39.

MÁTYÁS SEREGE Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, Ipolyság Csáki Tamás, Pál Gyula, Rádi Mátyás

Doncs Anita

161

19

180

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .