Révkomáromban már a XVIII. VOX HUMANA került megrendezésre

„…a mélyebb zenei műveltségnek kizárólag az ének az alapja. Az emberi hang … mindenkié. Ingyenes és mégis a legszebb hangszer lehet, ha magunk is úgy akarjuk.” (Kodály Zoltán)

A Komáromi Városi Művelődési Központ (VMK) karöltve a GAUDIUM polgári társulással 2019. április 5-én rendezte meg a komáromi énekkarok hagyományos tavaszi hangversenyét, a VOX HUMANA fesztivált. A fesztivál megrendezésének ötlete még 2002-ben merült fel, Kodály Zoltán születésének 120. évfordulója alkalmából. Főhajtásként a zeneszerző emléke előtt akkor került sor először megrendezésére, a helyi magyar alapiskolák felső tagozatos kórusainak nyilvános ünnepi hangversenyére. A rendezvény kedvező fogadtatása arra ösztönözte a szervezőket, hogy hagyományt teremtve – ún. hármas vetésforgó (alsó tagozatos, felső tagozatos, felnőttek kórusai) szerint évente megrendezzék a VOX HUMANA fesztivált. Az idén a felnőttek kórusain volt a sor, nekik adatott meg a találkozás – az egymást lélekben erősítés lehetősége, öröme. A szervezők nagy örömére a meghívott együttesek mindegyike elfogadta a felkérést, és fellépőként részt tudott venni az idei rendezvényen.

A XVIII. VOX HUMANA – ahogy az a szépen kivitelezett műsorlapon is olvasható – a CSEMADOK megalakulásának 70., Bárdos Lajos zeneszerző – a volt neves Kodály tanítvány – születésének 120., és a Felvidék kiváló zeneszerzőjének, Szíjjártó Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából került megrendezésre.

Varga Annának, a VMK igazgatónőjének üdvözlő szavai után az egyesített női karok vonultak a színre, hogy Mgr. Orsovics Yvette PhD. tanszékvezető, karnagy vezényletével – a zeneszerző emléke előtt tisztelegve elénekeljék a Bárdos L.–Lukin L. szerzőpáros Édesanyámhoz c. szerzeményét. A mű elhangzása előtt – a 70 éves CSEMADOK megalapítóinak emléke előtt tisztelegve – Nagy Ferenc, a GAUDIUM versmondó szólistája  a tőle megszokott átéléssel mondta el Cselényi László Históriás ének c., „üzenetekkel” teli költeményét.

Az egyesített kórus fellépését követően a hangverseny – az Orsovics Yvette vezette – CANTUS IUVENTUS, a Selye János Egyetem női karának szereplésével folytatódott. Az egyetemi kórus (működését tekintve) Komárom legifjabb énekkara, ennek ellenére megalakulása óta sikeresen képviseli mind az egyetemet, mind Komárom városát. Az énekkar már megalakulásának évében a XVI., majd a XVII. Kodály Napokon, a Szlovákiai Magyar Felnőttek Kórusainak Országos Seregszemléjén (egyben minősítő versenyén) az aranysávban helyezkedett el és különdíjban is részesült. A kórus most is nívós, változatos műsorral – Várnai F., Kodály Z., Bartók B., Kocsár M., L. Perosi, Mary Lynn Lightfoot szerzők műveiből válogattak – állt ki, alapító karnagya Orsovics Yvette vezényletével, Csehi Ágota zongoraművész, az egyetem docense közreműködésével. Mint azt a konferanszban hallhattuk: „A kórustagok célja, hogy megismerkedjenek a kórusirodalom gyöngyszemeivel, s olyan művekkel, amelyek majd a későbbiekben gyakorlati munkájukat segíti.”

Az egyetemisták szereplését követően ismét iskolai együttesek álltak fel a dobogóra: a Selye János Gimnázium énekkara és hangszeres kamaraegyüttese együtt a VOX HUMANA fesztivált szervező, GAUDIUM-mal, a Jókai Mór Alapiskola és VMK együttesével, amelyet a nevezett iskola gyermekkarának azon egykori lelkes tagjai alapítottak 17 évvel ezelőtt, akik felnőttként is gaudiummal, azaz örömmel énekelnek és muzsikálnak; innen a nevük is: GAUDIUM. Két felvidéki magyar szerző, Németh István László és Dobi Géza egy-egy művét szólaltatták meg, valamint a Somorjai J.–Kalmusz P. szerzőpárostól énekeltek egy alkotást, közös karnagyuk, Stirber Lajos, a Magyar Kultúra Lovagja vezényletével.

A következő fellépő a Duna jobb partján elterülő városrészt reprezentáló – többségben pedagógusokból verbuválódott – ebben a naptári évben 40. életévét betöltött, az alapító karnagy H. Kemenes Vera vezetésével működő VOX FEMINA női kar volt. Mint halhattuk: „a negyven év alatt megszámlálhatatlanul sok fellépés fűződik nevünkhöz. Mindig igyekeztünk Bartók és Kodály örökségét megőrizni és továbbvinni” – közöltették magukról. Most is így volt: Kocsár M. Pralite Deo… műve mellett három Bartók szerzeményt – Leánynéző, Bolyongás, Cipósütés – énekeltek a tőlük megszokott magas színvonalon. Zongorán Szabados Kitti működött közre.

A VMK KANTANTÍNA női kamarakórusának műsorával – amelyben részben régi szerzők: A . Banchieri, egy anonym, J. Gomar, J. Mysliveček művei, részben kortárs szerzők: J. Říha, M. Novák, Z. Mikula szerzemények csendültek fel – folytatódott a hangverseny. A 22 éves énekkart alapító karnagya, Katarína Čupková vezényelte, a zongorakíséretet Fekete Éva, a helyi MAI pedagógusa látta el.

Az utolsóként fellépő együttes – a Kodály Napok többszörös győztese, Európa jónéhány országában, mi több, az Amerikai Egyesült Államokban is sikeres hangversenyeket adó kórus, a CSEMADOK Komáromi Városi Szervezete és a VMK CONCORDIA vegyeskara volt. Ezen az estén is hírnevéhez méltó műsort – Szíjjártó Jenő Magas a rutafa – Szent Iván-napi dalok Nyitra vidékéről, Tóth P. Pénteki Ima, Kodály Z.–Petőfi S.: A magyar nemzet – énekelt, alapító karnagya, Stubendek István vezényletével.

Majd a CONCORDIA mellé felállt a GAUDIUM is, hogy fejet hajtva Szíjjártó Jenő emléke előtt, Stubendek István vezényletével közösen énekeljék el a hangverseny zárószámát, Szíjjártó Jenő Esti hangulat Zsérén c. kompozícióját.

Mielőtt a zárószám felcsendült volna, a rendezvény szervezői virágcsokorral kedveskedve megköszönték Szíjjártó Jenő lányának, Szíjjártó Ilonának, hogy kedves férjével együtt jelenlétükkel megtisztelték a hangversenyt, emelve annak rangját.

A közönség vastapsaiból ítélve úgy érezzük, kimondhatjuk: a XVIII. VOX HUMANA is jól sikerült, színvonalas és hangulatos rendezvény volt.

Azonban örömünkbe ismét vegyült üröm: a protokoll-sor ez alkalommal is teljesen üres maradt! De, a közönség soraiban is több volt a nem elfoglalt szék, mint máskor. Ez várható is volt, hiszen a Jókai Színház bemutatót tartott, és amellett ezen az estén még vagy három más rendezvényt is szerveztek. Meg vagyunk győződve arról, hogy egy, a város vezetése (városi hivatal?) által megbízott koordinátor és egy, az által összeállított rendezvénynaptár közreadása sokat segíthetne a rendteremtésben; megszívlelésre ajánlom.

Stirber Lajos

Pro Urbe Komárom-díjas

fotó: Krüger Viktor


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.