A Jó Szó immár 23. alkalommal a Selye János Gimnáziumban

Idén is immár hagyományosan irodalmi rendezvény színhelye volt a komáromi Selye János Gimnázium díszterme. 2019. április 24-én és 25-én került megrendezésre a Dobré slovo – Jó Szó elnevezésű szlovák nyelvű vers- és prózamondó verseny kerületi és országos fordulója.

A megmérettetésnek immár többéves hagyománya van a komáromi gimnáziumban. A verseny kezdeményezője, megalapítója és a mai napig főszervezője Csémy Marianna, az iskola szlovák szakos tanára. A verseny alapgondolata abból indult ki, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolákban a szlovák nyelv és irodalom oktatása kulcsszerepet tölt be. A szlovák nyelv tanulása és tanítása azonban elképzelhetetlen az irodalom, a kultúra ismerete nélkül. Ezért a verseny elsődleges célja az volt, hogy fejlesszük diákjaink szókincsét, nyelvi és kommunikáció készségét, megismertessük velük egy másik nép irodalmát és kultúráját, valamint szereplési lehetőséget adjunk azoknak a tanulóknak, akik szívesen szerepelnek nagyközönség előtt.

A rendezvény 23 éves múltra tekint vissza, és évek óta komoly szerepet tölt be a szlovák-magyar kapcsolatok ápolásában. A verseny több éve szerves része a Komáromi Napok rendezvénysorozat programjának.

A mára nemzetközivé bővült és hagyományokkal rendelkező megmérettetés egy osztályon belüli szavalóversennyel kezdődött 1996-ban. A szlovákiai magyar diákok részére indított komáromi kezdeményezésből több járás iskoláit megmozgató rendezvénnyé nőtte ki magát.

Az iskolai fordulót követően fokozatosan 1998-tól járási, majd kerületi szintűvé bővült a verseny. A Nyitrai kerület öt járásában működnek magyar tannyelvű iskolák, így a Komáromi, a Nyitrai, a Lévai, Vágsellyei és az Érsekújvári járás legjobbjai már évek óta a Selye János Gimnáziumban mérik össze tudásuk legjavát. A rangos megmérettetésnek az évek során több száz résztvevője volt. A 2012/13-as tanévben első ízben az országos fordulót is sikerült megszervezni.

A Besztercebányai kerület legjobbjai idén is ellátogattak a Selye János Gimnáziumba. Eljöttek a szerepelni vágyó diákok Rimaszombatból és Tornaljáról is.

A szavalóversenybe az alapiskolák felső tagozatosai, valamint a nyolcosztályos gimnáziumok alsó évfolyamainak diákjai kapcsolódhatnak be. Az előadott versek és prózai művek szlovák írók alkotásai, de a diákok gyakran a világirodalomból is választanak műveket.

A rendezvény akkor vált nemzetközivé, amikor a szervezők a 2001/2002-es tanévtől nemcsak a szlovákiai magyar fiataloknak akartak szereplési lehetőséget adni, hanem megszólítottak olyan nemzetiségi iskolákat is Magyarországon, ahol oktatják a szlovák nyelvet. Az elmúlt 17 év alatt több általános iskola kapcsolódott be a megmérettetésbe, köztük budapesti, békéscsabai, nyíregyházi, pilisszentkereszti, tótkomlósi, dabasi, szarvasi, pitvarosi, nagycserkeszi, nagybánhegyesi, pilisszántói, piliscsévi, dunaegyházai és bükkszentkereszti résztvevőkkel.

Az idei versenyt az iskola igazgatója, Andruskó Imre és Csémy Marianna tanárnő, a verseny háziasszonya nyitották meg.

A verseny fővédnökségét Bugár Béla, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának alelnöke vállalta.

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján részt vettek: Mgr. Marián Kéry, Nyitra megye alelnöke, Ing. Helena Psotová, a Nyitra Megyei Hivatal igazgatójának irodavezetője, Mgr. Milan Galaba, a nyitrai Tanügyi Hivatal vezetője, RNDr. Vladimír Gubiš, a Nyitra Megyei Hivatal oktatási főosztályának vezetője és Mgr. Ondrej Gajdáč, Komárom alpolgármestere.

A kétnapos versenyzés után ünnepélyes eredményhirdetés következett.

A kerületi forduló győztesei:

1. kategória:

1. hely: Korpás Andrea – Léva

2. kategória:

1. hely: Horváth Tibor – Farkasd

3. kategória:

1. hely: Nagy Emma – Léva

4. kategória:

1. hely: Jóba Zoltán – Ógyalla

Az országos forduló eredményei

1. kategória:

1. hely: Sztakovics Máté – Naszvad

2. kategória:

1. hely: Valent Adam – Rimaszombat

3. kategória:

1. hely: Nagy Emma – Léva

4. kategória:

1. hely: Bencz Zsolt – Gímes

Csémy Marianna

a Selye János Gimnázium tanára,

a verseny ötletgazdája – főszervező


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.