A fiatalokat nem érdekli a politika…!?

A komáromi Selye János Gimnázium „nagyköveti iskola” volt ebben a tanévben. Mit is jelent ez?

Az Academia Istropolitana Nova és az Emberi Jogok Helsinki Bizottsága Szlovákiában közös, hároméves projektje az EPAS – Ambasádorská škola Európskeho Parlamentu – Az Európai Parlament Nagyköveti Iskolája nevet viselte. Azért nagyköveti, mert minden bekapcsolódó diák junior nagykövet lett, engem, mint pedagógust a nem túl kecsegtető szenior nagyköveti cím illetett meg.

A projektet az Európai Szociális Alap és a Hatékony Közigazgatásprogram támogatta, az Európai Parlament Szlovákiai Irodája pedig segített megszervezni azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a program végén esedékes 2019-es Európai Parlamenti Választások sorra kerüléséig a fiatal korosztály jobban megismerkedjen az Európai Unió működési mechanizmusával és fontosnak érezze, hogy az ötévente egyszer tartott választások aktív részese legyen.

A program indulásakor nagy terveink voltak, amik közül kevesebb valósult meg, mint azt reméltük. Azt volt a célunk, hogy az EU jövőjéről, fontosságáról, égető problémáiról a lehető legtöbb fiatallal, más iskolák diákjaival is eszmét cseréljünk. Sőt, beszélgessünk felnőttekkel is, hogy tudják, igenis érdekel bennünket, hogyan alakul a jövőnk, mi lesz az EU sorsa. Végül ´csak´ a médiában hallattuk hangunkat. Az iskolán belül viszont annál többet tettünk és tényleg megtapasztaltuk az elvégzett munka örömét. A junior nagyköveti csapatot Csicsó Ildikó – IV.B, Rezman Andrea, Kamocsai Anna, Koczkás Dávid, Halász Viktor – VII.N, Kucsora Vivien és Lukáč Kristián – V.N alkották.

Rezman Andrea, az iskola VII.N osztályos diákja tollából már egyszer értesülhettek az olvasók a diákság körében végrehajtott EU-felmérésről, amely során világossá vált, de nem volt meglepő, hogy az érettségijükre készülő diákok sokkal tájékozottabbak, mint a náluk fiatalabbak. Csak egy példa: a 14 osztályt érintő, alapismereteket feltérképező, kérdőíves felmérésben a legalacsonyabb pontszámot elérő, nem érettségiző osztály eredménye a helyes válaszok tükrében mindössze 34%, míg a legjobb eredmény 72% volt a IV.B osztály részéről.

Tavaly decemberben tehát felmértük a diákság EU-ismereteit, ezt grafikonos formában kiértékeltük. Előtte létrehoztunk egy EU-sarkat, ahol minden fontos eseményről informálódhattak az érdeklődő tanulók. Februárban meghirdettük az ´Európa Édes Ízei´ sütivásárt, amely egyben verseny is volt a legszebb, legfinomabb sütiket készítő, a saját EU-s országát legötletesebben megjelenítő osztály címéért. (A versenynek júniusban lesz a döntője és az eredményhirdetése, amikor az osztályokat megkérjük, öltözzenek az általuk képviselt ország jellegzetes színeibe.)

Áprilisban a 2.-4.évfolyam részt vett egy interaktív előadáson, melynek segítségével a diákok megismerkedhettek az EU működési alapelveivel, intézményeivel, az Európai Parlament pártcsaládjaival, valamint arra a ´Próbaválasztás´-ra sarkalltuk őket, melyet a Nagyköveti Program keretében tartottunk 2019. május 6-án.

A szimulált választásokat rajtunk kívül Szlovákia 52 iskolájában rendezték meg, ebből 6 iskola a nyitrai kerületben található. Köztünk voltunk mi is. A választások igazi kihívása az volt, hogy nem szlovákiai politikai pártokra és politikusokra szavazhattak a 15-19 éves gimnazisták, hanem az EP pártcsaládjai közül arra az egyre, amelyikkel a legjobban szimpatizáltak. Igyekezetünk ellenére kevesen – a diákok mindössze 22 %-a – jött el szavazni a hétfői tanítási nap szüneteiben, ez egy kis csalódást okozott. Viszont ha összevetjük gimnazistáink szavazókedvét Szlovákia lakosságáéval az 5 évvel ezelőtti EP-választásokon, elmondhatjuk, hogy jócskán meghaladtuk a 13,6 %-ot. Ami a EP-s pártcsaládokat illeti, nálunk, mint ahogy a többi nagyköveti iskolában is, a Zöldek nyertek.

Erre az eredményre alapozva elmondhatjuk, hogy a szlovákiai gimnazisták Európa- és demokrácia pártiak. Ha nyitott, demokratikus szellemű és elegendő állampolgári, emberjogi, európai műveltséget szereznek, mindezeken túl pedig tartalmas és érthető politikai választék kínálkozik nekik, racionálisan választanak. Az eredmények azt mutatják, hogy a fiatalok a liberális demokrácia értékei mellett voksolnak, érzékenyen viszonyulnak a környezetvédelmi kérdésekhez, de a szociális igazságtalanságokhoz is, és nagyra tartják a személyi szabadságot.

Az igazi EP választások eredményei néhány napon belül ismertek lesznek. Sok sikert és aktív szavazói hozzáállást, fiatalok! Mutassátok meg, hogy tényleg érdekel Benneteket a politika, érdekel Benneteket Európa jövője!

Vlahy Anita

angoltanár


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.