Ladnai Attiláné Szerencsés Anita: Kék Madár személyközpontú pedagógiai program – jó gyakorlat bemutatása

A pedagógiai jó gyakorlatok intézményi szinten használt, hatékony és eredményes tanulást lehetővé tevő módszertani kombinációk, melyek ötvöznek mindent, ami jó, és mindez a gyakorlatban is, valóban sikerrel alkalmazható. Az OFI adatbázist hozott létre ezek rendszerezésére, egyrészt, hogy elősegítse adaptálhatóságukat, másrészt ezzel hozzájárulva a módszertani repertoár bővítéséhez.

Írásomban a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola alsó tagozatán 26 éve sikeresen működő programot ismertetem. Néhány címszó: szöveges értékelés felső tagozatig, eredményeiket nem mérik, csak attitűdvizsgálatokat végeznek, de tudják, sikeresek, hiszen az évek során fennmaradásuk is ezt igazolja.

A program kulcsaként a mesés hármast (a gyermek – pedagógus – szülő egységét) emeli ki az egyik megalkotó, Jegesné Irénke. Bár a programot együtt alkották Darabos Györgyivel, jelenleg Irénke az, aki a programot gondozza. Legfőbb célja (neki és csapatának), hogy a gyermekek számára igazolódjon: öröm a tanulás! Irénke a fentiekben már megfogalmazott három meghatározó tényező mentén mutatta be a jó gyakorlatot. Az interjú során elsőként a rugalmas időbeosztású képesség- és kompetenciafejlesztést, másodikként a szülők meghatározó jellegét, harmadikként a tanár szerepét (aki a közös célok integrálásával végzi a szakmai munkát) ismertette.

Fókuszban a tananyag

A tananyagtartalmak, a képességfejlesztés struktúrája úgy kerül kialakításra, hogy az motiváló legyen tanárnak–diáknak. Az órák nem 45 percesek, hanem előre tervezetten, tananyagegységhez, feldolgozandó és elsajátítandó ismeretanyaghoz, képességfejlesztéshez kerülnek meghatározásra. A diákok pontosan tudják, mikor meddig kell eljutni. Mivel kialakul (a közös munka eredményeként), hogy a diák munkateljesítménye segítségével a saját szabadidejét befolyásolja, a közös munka közös felelősséggel, így hatékonyan zajlik. A fegyelmezés és a figyelem végig aktív marad a foglalkozásokon, a belső fegyelemre épít a pedagógus. A diákok egymást is figyelemre és akár együttműködésre is ösztönzik. „Mindig a feladat az első, amíg az nincs kész, nincs mással foglalkozás”. Az ide járó gyermekek kb. 60–70%-a értelmiségi szülők gyermeke (nem ritkán második ide járó), „ami könnyű és nehéz is egyszerre”. A szülői elvárások magasak. Igénylik, hogy a gyermeki fejlődés természetes ütemben történjen, ugyanakkor a szülők és a tanárok is szeretnék minél tovább megőrizni a gyermeklétet. „Mi alkalmazkodunk ahhoz, ami körülveszi a gyereket, fontosnak tartjuk, hogy szolgáltató szerepet töltsünk be.” Ha például ötig dolgozik a szülő, a pedagógus megvárja, amíg ő a gyermekért jön. Ugyanakkor viszont reggel lehet „kicsit késni”, legalább „a reggelük legyen nyugodt”. „Én/mi alkalmazkodunk ahhoz, ami körülveszi a gyermeket”. Reggelenként beszélgetőkör keretében közösen megismerjük az aktuális élményeiket, történéseiket – amióta nem látták egymást –, így a családias légkör gyakorlatilag magától alakul. Ennek ellenére, a program mégsem terjedt el szélesebb körben, talán, mert „nehéz belülről feszíteni a kereteket”. Sokszor elhangzott: „válogatott gyermekkel könnyű”, s persze, „próbálnád meg ilyen-olyan gyermekkel mindezt” („de én itt mindenkit ismerek, ki mire allergiás, miben sikeres, milyen területen vannak kudarcai, stb.”), s itt is vannak nehézségekkel küzdő gyermekek. Az a nem mindegy, hogy tőlünk, a társaiktól milyen visszajelzéseket, élményeket, megerősítéseket kapnak, s mit vesznek természetesnek magukkal szemben. A sokszínű tevékenységrendszerben mindenki megtalálja azt a területet, amiben sikeres, s ez kihat a többi készségre, képességre is.

A szülők szerepe

Második tényezőként a szülők szerepéről és a mindennapok folyamataiba történő bevonásukról kell beszélnünk. Minél kisebb a gyerek, annál inkább közös felelősség a személyiségének fejlesztése. Az együttműködést érzi a tanuló. Közösségformáló erővel bír például a gyermekek, szülők, tanárok együttes kirándulása. Van, hogy 80 fős családi kirándulást szervezünk, s van, hogy erdei iskolába vonulunk el.  Jeles alkalmakra tanár és szülő együtt készít ajándékot a gyermeknek, erősítve közös, felelős szerepük megszilárdulását. Az évszakünnepeken, projektzárókon mindig szép számmal vesznek részt a szülők, testvérek is, de az oktatási-nevelési folyamatba is gyakran beemeljük speciális tudásukat. Alapelv, hogy a tanárok szolgáltatásként értelmezik saját tevékenységüket, ahol a szakmaiság mellett a szülői elvárásoknak is meg kell felelni. Kapcsolatokban hangsúlyos az egymásra figyelés, a partneri viszony, az építő együttműködés. Kezdetben természetesen a szülőt is meg kell győzni, hogy nem az elért teljesítmény százalékos mértéke a lényeg, hanem hogy kiderüljön, mit kell erősíteni. A teljesítmény elismerése, az esetleges hibák kihangsúlyozása megfelelő módon kell, hogy történjen. A közbeszédben elterjedt az a téves vélekedés, hogy „az alternatívba a problémásak járnak”. Ha egy szülő elmeséli, hogy ide akarja járatni a gyermekét, gyakran megkérdezik tőle: „miért, mi a baj vele?” Irénke felveti: Ki a problémás, ki szerint, mi alapján? Mindenféle „problémás” jár(t) már ebbe a programba, van, aki egyszerűen csak éretlen, vannak „diszesek”, vannak nagyon tehetségesek is (matek, sakk, írás, olvasás stb.), akik folyamatosan nyerik a versenyeket, és vannak, akik egyszerűen csak „érzékenyek”. Nem ritka, hogy a szülő azért választja a Madarat, mert a gyermek nagyon érzékeny! A szülő gyakran a demokráciára épít otthon, félti gyermekét, hogy a „hagyományos iskolarendszerben” érzékenységét nem tudják kezelni, esetleg büntetik vagy csak „letörik”. „De sokszor azért hozzák őket hozzánk, mert féltik a korai kudarctól.” Azt akarják, hogy minél tovább maradhasson gyermek, hiszen értelmes és jó képességű, „ne kelljen mindjárt az elején meggyötörni”. (…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXVI/5. (januári) számában jelent meg

fotó: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.