Ádám Zita: Gondolatok, üzenetek Rozsnyó és a 25. közoktatási konferencia kapcsán

Mindennapi Odüsszeuszként immár 25. éve gyűjtögetjük iszákunkba a Drázusz-parti Athénban a költő által megénekelt szellemi igazgyöngyöket. Nem mindegy, telik-e vagy múlik az idő a megtett évek és a tartalmas élet viszonylatában. Az időnknek mi vagyunk a felelősei.

Kedves barátaim, akik immár negyed százada zarándokolunk el Rozsnyóra, ahol a küldetéstudattal élők találkoznak évente és köszöntik egymást. Köszöntöm én is a régi és új ismerősöket. Jó lenne hinni, ez a hely az összetartozás, a szakmai kibontakozás és az iskoláink érdekében közösen tervezett hasznos tevékenységek megszületésének a helye.

Itt lenne az ideje, hogy megszülessen a 100 éve kisebbségi helyzetben élő szlovákiai magyarság közművelődésének átfogó története, jövőt formáló stratégiája, Rozsnyó története és üzenetei, ami nem csak statisztikát, elsősorban szellemi nagyságok, áldozatos tevékenységük, kisugárzó erejük, emberi és pedagógusi elkötelezettségük hatását mutatja meg. Közép-Kelet-Európában más-más történelmi háttérrel, de kulturálisan cseppet sem háttérben nemzetünk olyan személyiségeket adott a világnak generációkon át, akik zsinórmértékül szolgáltak és szolgálnak a tudományok világában, biztosítva ezzel a kulturális és szakmai örökség folytonosságát. Ennek az etalonnak elsősorban a család volt a letéteményese, indítója, bölcsője, másodsorban a mindenkori kiváló művelődési intézmények és a klasszikus műveltséggel, szakmai alázattal, korszerű ismeretekkel rendelkező tanítók, tanárok, nevelők voltak a serkentők, a hajtóerők. A Felvidék évszázadokon át legendásan híres, patinás és megbecsült iskolái a legnehezebb időkben is kiállták a tudás közvetítésének erős és sokszor héroszi próbáját, pedig ezeréves történelmünket ismerve minden századnak megvoltak a maga gazdasági, politikai, társadalmi, ideológiai kerékkötői. De a művelődés elkötelezettjei a legsötétebb időkben is megtalálták a csendes, belső, szellemi erős várak építésének a módját, kötőanyagát, idejét és helyét, mert tudták, hogy az képviselte a közösségben az integráló erőt.

Rozsnyó ebben a narratívában, szakmai konferenciáinak láncolatával szervesen illeszkedik Czabán Samu élettörténetébe. Rozsnyó nem közoktatásunk problémáinak teljes horizontális és vertikális látlelete, de a válaszkeresések alapján kinyomozhatóak a problémák okai a megoldásokra megfogalmazódó lehetőségek ismeretében. 1995-ben szövetségünk akkori országos választmánya a kulturális folytonosság céljával a szlovákiai magyar iskolák minőségének fejlesztését fogalmazta meg. Ezért kellett és kell újra és újra Rozsnyón találkozni, mint annak idején a magyar gondolkozó értelmiség Balatonszárszón, hogy közös dolgainkat megbeszélve a jövő tervezése legyen közösség-összetartó feladatunk. A pedagógusok felelőssége, szellemi erőfeszítése meghatározó a jövő milyenségének szempontjából.

Márai írja 1942-ben: „… nagy veszély fenyegeti azt a nemzetet is, melynek pedagógiai közkatonái nem a minőségi elv jegyében iparkodnak nevelni és hatni a nemzet szűz ősanyagára, a jövő táptalajára, a gyermekekre. A néptanítók szellemi szintje, világnézeti függetlensége, pedagógiai szándéka egyértelmű a nemzet jövőjével.”

A feladat maga az ember, szintje és mélysége megszabja személyiségét, belőle a nemzet jellemére is lehet következtetni.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége olyan küldetésre vállalkozott, mely a mindenkori politikai hatalom gáncsoskodása, koncepciótlansága ellenére is előre lendítette a közoktatást. Vállalásának az adott értelmet, hogy a jövőért tette mindazt, amit tett, civil szakmai szervezetként állami feladatokat látott el alázattal, felelősséggel és küldetéstudattal.

A kezdetekről

1994 őszén az országos választmány Rozsnyón történt ülésén – a tárgyalás légkörét befolyásolta a feladat magasztossága – vetődött fel a rozsnyói civil szerveződések képviselői részéről az a gondolat, hogy a Czabán Samu Pedagógiai és Kulturális Napok rendezvénysorozata alakuljon országos méretű pedagógustalálkozóvá. A rendezvény szerkezetét egy kétnapos közoktatási konferencia és az ünnepi est alkossa, aminek lényege az arra érdemesült pedagógusok megjutalmazása. 1995. január 5-én az SZMPSZ Országos Választmányának Elnöksége komáromi ülésén elfogadta a Czabán Samu Pedagógiai Díj és a pedagógiai felolvasás szabályzatát. Az elnökség az országos találkozó szervezőbizottságába Ádám Zitát, Fodor Attilát és Máté Lászlót jelölte. (…)

A teljes cikk a Katedra folyóirat XXVI/10. (júniusi) számában jelent meg


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .