Jókai Máté köszöntő beszéde

Tisztelt Pedagógusok!

Az élet olykor furcsa helyzetekbe kényszerít minket. Sosem gondoltam volna, hogy középiskolásként egyszer én fogok szólni Önökhöz a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Országos Találkozójának ünnepi estjén. Édesanyám, nővérem és jómagam gondolatait, köszönetét tolmácsolom abból az alkalomból, hogy édesapánk, Jókai Tibor rangos elismerésmerésben, posztumusz Felvidéki Magyar Pedagógus Díjban részesült.

Már napok óta kavarognak bennem az ellentétes érzések: a fájdalom, a torkot szorongató hiány érzete és az öröm, a büszkeség felemelő érzése. Édesapánk fiatal volt, 50 évesen életének, pályájának csúcsán járt, mikor elvesztettük őt. Mindannyian tudjuk ezt, és családunk nevében nem is erről szeretnék most szólni. Sokkal inkább arról, hogy mennyire érezzük jelenlétét mind a mai napig. Minden nehezebb vagy örömteli pillanatban érzékeljük, tudjuk, itt van mellettünk, velünk.

Tudom, ha most ő állna itt, sokéves munkájának elismerését látva, akkor nagyon boldog lenne, meghatódna, elérzékenyülne… A legnagyobb örömet az jelentené neki, hogy az övéi, pálya- és munkatársai díjazzák évtizedes erőfeszítéseit. Azt, amiért annyit dolgozott, amiért olykor távol volt tőlünk; hogy volt értelme annak a rengeteg befektetett energiának, amelyet a szlovákiai magyar pedagógusok, oktatási intézmények fejlesztésébe fektetett.

Számunkra elsősorban édesapa volt, édesanyánk szerető férje, nem a pedagógusszövetség elnöke. Életében talán fel sem fogtuk, hogy mennyire jelentős munkát végez a hazai magyar iskolaügy érdekében. Csupán halála után tudatosult bennünk, ki is volt ő a külvilág, a közösség számára.

Fontos szerepet töltött be nemcsak a felvidéki magyar pedagógusok, de tágabb értelemben a Kárpát-medencei pedagógusszövetségek együttműködésének megerősítésében is. Az írott és elektronikus médiában rengeteg cikk, interjú, videó található róla, amelyeken óriási szenvedéllyel beszél az általa vezetett szövetségről, az eseményekről, a tervekről, melyek aktuálisan foglalkoztatták.

Ez a lelkesedés soha nem veszett ki belőle. Az utolsó pillanatig élénken érdeklődött a szövetség, a közösség dolgai iránt, nagyon nehezen engedte el a felvidéki pedagógusok és iskolák kezét. 

A díj kapcsán felmerült bennünk a gondolat: ha most itt állhatna vajon ő mit mondana? Közel egy évvel a halála után mi egy bibliai üzenettel, Máté evangéliumából származó sorokkal szeretnénk megköszönni ezt a rangos elismerést:

Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul; 

és egy város vagy háznép sem állhat meg, amely meghasonlik magával.”

Jókai Máté

Megjelent a Katedra folyóirat XXVI/10. (júniusi) számában

fotó: pixabay.com


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .