Varga Emőke: Irodalmi és képi trendek az anyaországi kortárs magyar gyermekkönyvekben

Innovatív kontra kommersz

A kortárs magyar gyermekkönyv minőségét elismerő nemzetközi díjak relatíve magas száma egyrészről a magyar művészet irodalmi és vizuális koncepcióinak európai trendekhez illeszkedése, másrészről a kvalitást célzó kiadói elvek megerősödése megtörténtéről tanúskodik. Bár a jelen írás az innovatív folyamatok eredményeinek leírására vállalkozik, és nem foglalkozik a teljes esztétikai spektrum vizsgálatával, nem megkerülhető annak a problémának az artikulálása, hogy az anyaországi gyermekkönyvpiacot nemcsak az új trendek, de a kulturális-szociális szempontból nem elhanyagolható jelentőségű kommersz, részben, még ma is meghatározza (vö. Vitéz Ferenc, 2012). Tapasztalható ugyanis, hogy a történetileg hagyományozódó és/vagy kulturális szempontból szinkrón megmutatkozó bizonyos szöveg- és képelemek egyszerű mintákká degradálódnak például olyan hazai kiadványokban, melyek a popularizálódó Walt Disney-örökséget teszik „divattá” vagy amelyek a manga-stílus puszta külsőségeivel apellálnak; mesének álcázzák a hétköznapi történetet; cselekményvázra csupaszítják a fantasyt; unalomig ismétlik a báj és a kellemesség több generáción keresztül öröklődő képi megjelenítési módjait stb. Noha az innovatív és a kommersz gyermekkönyvek arányát – célirányos empirikus kutatások és pontos metódus híján – nem lehet számszerűsíteni, annyi bizonyosan állítható, hogy a nívó alatti gyermekkönyvek száma napjainkban is eléri a kritikus küszöböt, és hogy ez a tény feladatot ró az aktuális kritikára.

Ami az innovatív eredményeket illeti, a kétezres évek legelején a társadalmi-politikai-kulturális változásokkal összefüggő, az anyaországi gyermekkönyvkiadást forradalmasító új szemléletrendszerek hatása ma is érzékelhető (az ezzel kapcsolatos individuális és intézményi szerepekről, történeti összefüggésekről, például a Magyar Gyermekirodalmi Intézet, a Csimota Kiadó, a Csodaceruza folyóirat megalakulásáról lásd többek közt Révész Emese, 2014 és Bárdos József, 2010 írását), noha, bő egy évtized múltán, a folyamatok már kétségtelenül kevésbé intenzívek. Az irányelvek letisztulni, a meglévő trendek felerősödni látszanak – a konszolidáció a tematikus, a strukturális, a műfaji/mediális jellemzőkre egyaránt kiterjed. E három területen belül, az utóbbi évtizedben, elsősorban a következő szempontokra: a nonkomform, az extrém, a tabu és a korábban nem „korosztályos” témák megjelenése; az alkalmazott versformák palettájának kiszélesedése (Petres Csizmadia Gabriella, 2016); a beszédmódok összetettebbé válása; a népszerű mesék és történetek tartalmi és műfaji felülírása, kifordítása, kiterjesztése; az önreflexivitás felerősödése – nemcsak a szöveg, de az illusztrációk tekintetében is; a mediális erőviszonyok módosulása, azaz a vizualitás jelentőségének növekedése (akár a nyelvi rovására), a képivel kapcsolatos befogadói feladatok megsokszorozódása. Összetettebbé vált ugyanis az illusztrációk perspektívarendszere, ezzel összefüggésben a méretarányok és a térviszonyok elkülönböznek a „valóságostól”, az állóképi illusztráció egyre gyakrabban az animációs film plánjaiból építkezik. Említésre méltó példákkal szolgál a könyvkiadás olyan új kategóriákban, mint az önálló képi narrációt megvalósító szótlan könyv (Milyen színű a boldogság? (1. ábra), Otthon, Robotok) és a képi „olvasást” mint olyat a megértés feltételeként szabó böngészők (Utazz bálnabusszal!) (2. ábra).

A továbbiakban a tematikus szövegi jellemzőkre és a képi nézőponttechnika újdonságaira koncentrálva, a teljesség igénye nélkül példázzuk a gyermekirodalom és -illusztráció fontosabb, mára már határozottabban körvonalazható nóvumait és tendenciáit.

1. ábra

2. ábra

Új témák

Tematikus szempontból a rendszerváltozásig meghatározó „in usum Delphini” jellegű, adaptív szemléletet az utóbbi években az extremitás és a „felnőttesség” elve (vö. Lovász Andrea, 2015) váltotta fel, elsősorban annak köszönhetően, hogy az új történetek (mesék, meseregények, más kisepikai és verses műfajok) kitágították a szociális látószöget, hogy az emberi élet mindennapi, evidens és ünnepi eseményei mellett a betegséggel, az öregséggel és a halállal kapcsolatos tapasztalást is az ábrázolt gyermeki világ részévé tették. Az utcagyerekek, a mélyszegénységben élők, a háború tragédiáit megszenvedő fiatalok sorsát, a sziámi ikrek mindennapjainak embert próbáló helyzeteit stb. bemutató fordításirodalom mellett (pl. Szavazz rám!, Anup és a csodálatos tűzhely, A kék kabátos lány, Egy) olyan magyar szerzőktől származó gyermekirodalmi művek is a piaci kínálat részévé váltak, mint az apa halála okozta veszteséget bemutató Apufa vagy a súlyos betegségben szenvedő anyát ábrázoló Anyát megoperálták. A non-konform témák „komolyságát” ugyanakkor gyakran oldja fel a nyelvi-képi abszurd és humor, mely a „kicsiségek felértékelésén” (Dobszay Ambrus, 2013) vagy az animizáló és antropomorfizáló művészi eljárás korábban érintetlen (akár morbid vagy „illetlen”) tématerületeinek bevonásán alapul (lásd Orrfújós mese, Tetűmese).

Figyelmet érdemlő a közelmúlt történelmi-politikai kérdéseit tematizáló parabolák és multimediális művek (képeskönyvek, drámaívek) megjelenése is. Az ellenség például – összetett szöveg-kép-viszonyrendszere és magát a könyvtárgyat „harctérré” tévő alkotói elve révén – a hadban álló katonák közti személyes megbékélés lelki folyamatát mutatja be, míg a memoárjelleget a kép jelrendszerébe is átfordító A házi csoki színe, valamint a magyar művész illusztrációival közreadott Barna hajnal, a jelen és a közelmúlt diktatúráinak természetrajzát.

A tematikus határok tágításában szerepe van a szülő-gyerek kapcsolat helyébe a nagyszülő-gyerek viszonyt állító, a novellát és a mesét az oral history műfajával vegyítő műveknek is. Az idősebb generáció érték- és szokásrendjét adekvát nyelvi-képi stílus és narrációstechnika közvetíti például A topolai mozi titka című ifjúsági regényben vagy A tündér csizmája című mesében.

Részben tematikus, részben műfaji-mediális változásokat eredményez a sensus communis részét képező történetek és emblematikus gyermekirodalmi műfajok újra orientálása, vagyis ezek „stabil” strukturális pontjainak, poétikai „normáinak” kitágítása, avagy kibillentése, kifordítása. A Világvége alsó című antológia és az Esti mesék lázadó lányoknak című gyűjtemény például a népmese, az Egyik kutya, másik eb című kötet, főként a képi humor révén, a közmondás szemiotikai kódjait írja felül. A gyermek befogadókat megcélzó verses elbeszélés korábban jellemző költői eszköztárát, a vers tárgya és a versben beszélő közti viszony új perspektiválása (orientálása) révén bővíti ki a Garay obsitos-történeteit újraértelmező Háry, a rettentő magyar vitéz (nemcsak szöveg-, de képanyagával is, és még inkább pedig ezek mediális átfedéseivel és kontrapontjaival) (3. ábra), a műnemek metaviszonyba állításának költői „eseményével” pedig a Líra és Epika című kötet. (Ebben a mesében a műnemek poétikai jellemzői mint antropomorf, egymással lírai, illetve prózai nyelven vitázó, harcoló és szövetkező lények, mint királyok, királylányok, katonák, udvarhölgyek stb. figurálódnak és töltik be a különböző mesei funkciókat és szerepköröket).

3. ábra

A könyvegész struktúrájára van kihatással az az egyre gyakrabban érvényesülő (a gyermekkönyvkiadásban többé-kevésbé persze mindig is jelenlévő) elv, mely a szépirodalmi minőségeket (a mesei történésektől a versformákig) a tudományos-népszerűsítő gyerekkönyvek műfajaira jellemző témáknak és klasszifikációs szempontoknak rendeli alá (szerencsésebb esetben a két szövegtípust azonos rangon kezeli). E feltételezhetően piaci és praktikus okok meghatározta alkotói-kiadói elgondolás szerint hasznos az, ha a mű (a történések, a figurák és viszonyaik, a képek, a tipográfia, a könyv arányai stb.) a lexikális vagy a pedagógiai szempontból célratörőnek tetsző információk mentén szerveződik meg. Hogy a művészi minőség és a praktikus szempontok ugyanakkor nem feltétlenül mondanak egymásnak ellent, ezt olyan, az általános intézményi nevelési programokhoz tematikus szempontból szorosabban illeszkedő verseskötetek és antológiák jelzik, mint például a télelő ünnepeit, szokásait bemutató Adventi kalendárium, vagy az Elveszett alvókák, a Toppantós vagy a betűismeretet (is) tanító Alfabéta és a 44 rabló. A struktúra mélyebb rétegeire van hatással az, ha a történetbe szervesen épül be egy kvázi-lexikális, például a madarakról szóló, az állattani leírásokat imitáló információsorozat, mint a Jómadarak pácban című gyermekkönyvben, melyben, ugyanakkor, a szöveg képi reprezentálásának módja (betűtípus, sorok hossza, sortávolság stb.) éppen a kétféle szövegműfaj, a regényes és az ismeretterjesztő elkülönítésének célját szolgálja. A könyv tartalmi elemeinek feltérképezését és a jelentés dekódolását segítik elő azok a vizuális alapú „osztályozások” is, melyek a könyv belső borítóján, már a történet olvasásának megkezdése előtt, „eligazítanak”. Az Egy kupac kufli (4. ábra) és A topolai mozi titka például társítja egymással a szereplők nevét és a figurájuk rajzát, a Meseatlasz pedig a földrajzi neveket és a mesei történések térképét.

4. ábra

Bár már az elmúlt évtizedet megelőző időszakot is jellemezte a gyermeki tudatot és látásmódot szimuláló állatmese és versszöveg, mára egyértelműen trenddé vált a házi- és az egzotikus állatok, a dinoszauruszok mint mesehősök figurájának bizonyos népmesei szerepkörök szerinti megformálása. Propp kifejezésével élve az „útnak indított” állathősök elsősorban a szegénylegény, a legkisebb királyfi vagy az okos leány funkcióit töltik be, ugyanakkor az őket, illetve rajtuk keresztül a gyermeket jellemző tapasztalatlanság, sérülékenység, meg nem értettség miatt a „falu bolondja” hőstípusnak is örökösei. Mint állati és emberi lények, akiknek bátorsága gyakran tudatlanságból fakad, a próbák során olyan tapasztalásra tesznek szert, mely a humán (gyermeki) tapasztaláson messze túl van. Mindennek közvetítésében, legalábbis e mesetípus legsikerültebb alkotásaiban, fontos szerepe van az abszurdnak és a többféle olvasatot potenciáló humornak (A boszorkány cica, Utazás Dínómdánomba, A tigris és a motyó, A csupaszín oroszlán).

Új nézőponttechnikák

Az illusztrációk jelentőségének fentebb említett növekedése egyészről mennyiségi tényezőkkel, másrészről a képnek a jelentésképzésben betöltött új funkcióival van összefüggésben. Nemcsak arról van tehát szó, hogy napjainkban az illusztrációk méretük, darab- és arányszámuk, a színek intenzitása és árnyalatgazdagsága stb. miatt határozzák meg erőteljesebben a könyvtárgy minőségét, de arról is, hogy e változás a történetek közvetítésének módját és eredményességét is egyre intenzívebben befolyásolja. Az európai képi trendeket követő, innovatív illusztrációk a befogadótól több figyelmet, szofisztikáltabb képolvasói technikát várnak el.

Az extenzív szerkezetű illusztráció, azaz az olyan kép, amelynek fő irányvonalai áthatolnak a kereten, azáltal válik „nehezebben” dekódolhatóvá, hogy vizuális tartalma csak a valóban megjelenített (a láthatóvá tett) képcentrum alapján vonatkoztatható „bizonyossággal” a szövegre, így mindaz, ami elkeretezett, ami túlnyúlik a könyvlapon, megfejtendő marad (Szívlapát, Bodzabél, Pesti mese). Komplexitás jellemzi a teret szimuláló nézőponthasználatot is: a valóságban (a gyermek szemmagasságából) leginkább megtapasztalható látási élmény, illetve a tárgyak és a szereplők kanonikus ábrázolásában megszokott beállítások reprodukálása mellett/helyett az illusztrációk gyakran felülről vagy békaperspektívából, avagy egyszerre több nézőpontból teszik láthatóvá a mesei tartalmat. A dekódolás, a kommersz képek sablonjaihoz és kanonikus beállításaihoz képest, nyilvánvalóan plusz feladatot jelent a befogadónak (A fába szorult hernyó, A nyúlformájú kutya). Az ifjúsági regények illusztrátorai a multifokalitás mellett a halszemoptika működtetésével is kísérleteznek, lásd például a Batka képeit, amelyeken a képzeletbeli optika által meggörbített, szimulált térben a szövegre vonatkoztatható tárgyi világ elemei sűrítetten, ugyanakkor (az íves elrendezésnek köszönhetően) erősen hierarchizálva vannak jelen.

Máskor a képi síkot a két dimenzió számára megörző ábrázolási eljárásnak a tériesítő nézőponttechnikákkal való vegyítése teszi összetettebbé a látványt. Például A Vadhattyúk fekete-fehér képein, egyrészről, a könyvlap fehérsége előtt önmagukban tériesített testek láthatók, másrészről – a formák és/vagy a képi kompozíciók peremén – jelölt nélküli képi jelölők, melyek legalább annyira nem szerves részei az ábrázolt figurának, mint amennyire igen. Ezáltal a látványnak egyszerre lesz jelentéshordozó és „puszta” dekoratív szerepe (5. ábra). Bizonytalan státusú képelemekből építkeznek többek közt az Egy másmilyen nap (6. ábra) illusztrációi is.

5. ábra

6. ábra

Elvi nézőpontot kínálnak fel a befogadónak a tárgyakat transzparens módon megjelenítő illusztrációk. A figurákat ugyanis, azok függőleges tengelye mentén, a kép kettémetszi, így a rejtett (elvi) nézőpontból nemcsak az látható, ami a tárgyon kívül van, ami a környezet része vagy ami a figura külső tulajdonságaihoz tartozik hozzá, hanem az is, ami belül rejtőzik, például egy házban (Nálatok vannak-e állatok?) vagy a járda alatt a földben (Zseblámpás mesék) (7. ábra) vagy a várandós Bab mama hasában (Baba bab). A nézőponttechnika használatának ez az új trendje elsősorban az illusztrációk mint szövegreferens képek státusának megerősödése miatt figyelmet éremlő. A transzparens megjelenítés ugyanis alkalmas a meseszövegekre jellemző omnipotens elbeszélői nézőpontot átfordítani a képibe, azaz a mindent tudó és látó mesélő által felkínált összetett tudást egyetlen képfelületen, az információkat sűrítve, megjeleníteni.

Bár a jelen írás az anyaországi gyermekkönyvek új irodalmi-képi jellemzőiből csak néhányat vett számba, talán így is érzékelhető, hogy az ezredfordulón újjáéledt gyermekirodalom és -illusztráció ma már több szállal kapcsolódik az innovatív európai trendekhez.

7. ábra

 

Felhasznált irodalom

Révész Emese: Piroska Kiberádiában, A kortárs gyermekkönyv-illusztráció új útjai, Műút, 2014. január 13. [cit. 2019-08-24] Interneten elérhető: http://www.revart.eoldal.hu/cikkek/gyermekkonyv-illusztracio/kortars-gyermekkonyv-illusztracio.html

Bárdos József: Egy működő gyermekirodalmi kánonért, Fordulópont, 2010. 50. sz. [cit. 2019-08-24]

Interneten elérhető: http://www.fordulopont.hu/FP-50_bardos-50.pdf

Petres Csizmadia Gabriella: A kortárs gyermekköltészet sajátosságai és típusai (1. rész), Katedra, 2016. XXIII/4.

[cit. 2019-08-24] Interneten elérhető: http://katedra.sk/2016/03/31/petres-csizmadia-gabriella-a-kortars-gyermekkolteszet-sajatossagai-es-tipusai-1-resz/

Lovász Andrea: Felnőtt gyerekirodalom – Tanulmányok, kritikák és majdnem lexikon. Budapest, Cerkabella Könyvek Kft., 2015. ISBN: 9789639820609

Dobszay Ambrus: Gondolatok a gyermekversek megközelítéséről, Új Forrás, 2013. [cit. 2019-08-24]

Interneten elérhető: http://www.jamk.hu/ujforras/040213.htm

Vitéz Ferenc: A giccs: a „művészies limlom”, Néző Pont, 2012. 7. évf. 45. köt. [cit. 2019-08-24]

Interneten elérhető:

http://www.licium.hu/media/documents/45_nz_pont_2012_prilis_mjus_folyirat.pdf


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.