Eseménydús diákhét a Selye János Gimnáziumban

Idén is változatos, színes programokat kínált a Selye János Gimnázium diákjainak a hagyománnyá vált Diákhét. A tanév első negyedévének lezárása után különböző programokkal oldjuk fel a feszített tanulás okozta feszültségeket.

November 12-én a 18. életévüket betöltő diákok önkéntes véradására került sor. A komáromi kórház idén is csatlakozott a Szlovák Vöröskereszt által meghirdetett Diákvércsepp országos akcióhoz, amelynek mottója: „Ne keress kifogást!”. Diákjainkat évente megszólítják, s egyben megnyerik ennek a fontos, közügynek számító önkéntes tevékenységnek. 17 diák és 3 tanár adott vért, akik nemcsak másokon tudnak így segíteni, de így biztosak lehetnek abban is, hogy egészségesek.

November 13-án tíz órától Klobusitzky György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának nyugalmazott docense tartotta meg előadását elsős diákjainknak.

A tanár úr ötvözi a bűnmegelőzést a baleset megelőzéssel. Mindenfajta preventív területet érint: a drogbűnözést, általában a bűncselekmények áldozattá válásának a problematikáját, hogy milyen veszélyforrások leselkednek a gyermekekre, akár az internet világában, akár a hétköznapokban, az iskolában. A rendőrtiszteket is oktatott szakember nem csak kiváló pedagógus, és nem mellesleg a kábítószerekből fakadó gondok és a közlekedési veszélyek szakértője, hanem kiváló showman is, aki olyan szenvedéllyel tud a szenvedélymentesség fontosságáról beszélni, hogy azzal fiatalt és időset egyaránt ámulatba ejt. Klobusitzky György előadásának célját úgy fogalmazta meg, hogy „ő nem rábeszélni akarja a hallgatóságot, hanem kedvet akar nekik csinálni ahhoz, hogy maguktól jöjjenek rá a szenvedélymentesség fontosságára. Ehhez persze meg kell őket hökkenteni.” Erre szolgál a rendkívül gazdag képbankja, a sok effektus, a sötétség és az ő különleges előadásmódja.

November 14-én szintén tíz órától Sólymos László környezetvédelmi miniszter és Bastrnák Tibor parlamenti képviselő gimnáziumunk tanulóival találkoztak Andruskó Imre iskolaigazgató meghívására.

A középiskolai tanterv nem terjed ki a körforgásos gazdaság alapelveire, a szelektív hulladékgyűjtés valamint a komposztálás nem része az iskolai rutinnak. A projekt fő célja, hogy ezen alapelveket bevezesse az iskolákba. A miniszter úr előadása egyéves programunk lezárása, melyet az RRA Komárno Ing. Branislav Sádovský mérnök segítségével, illetve Fonód Tibor, iskolánk igazgatóhelyettese és Musitz Marietta tanárnő koordinált. Ebben az iskolaévben minden osztályba szelektív hulladékgyűjtő edények kerültek.  A szakmai előadáson bemutatta a környezetvédelmi minisztérium legfontosabb terveit a következő időszakra, beszélt a környezethez való felelősségteljes hozzáállásról. A miniszter nagy figyelmet fordított a klímaváltozásra, hulladékgazdálkodás problémakörére, például a gyűjtőudvarokra. Ezt követően a középiskolások feltették az előadással kapcsolatos kérdéseiket. Aznap este a Diákönkormányzat szervezésében, a diákbálon a táncolni akarók egészen éjfélig rophatták gimnáziumunk aulájában.

November 16-án, péntekre diáknapot terveztünk, de a szerdai tragédiára való tekintettel november 26-án kedden tartjuk meg.

PaedDr. Králik Zsuzsanna


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.